Nagyon egyedül érezem magam, amikor több helyen is belefutok abba, hogy ilyen meg olyan nagyon fasza mercatót sikerült letudnunk, Galliani megint kihozta a legtöbbet a lehetőségekből, végre elindulhatunk felfelé és így tovább. Éppen ellenkezőleg, úgy látom, a Milan körül uralkodó nihil leghitelesebb mementója lett volna, ha egy napon, egy értéken valósult volna meg Cristante távozása és Biabiany érkezése. Nem így lett, de csak hajszálon múlt. A lényeg viszont ugyanaz: eladtuk a jövő nagy ígéretét, bagóért méghozzá, a tisztelt közvélemény 98%-a meg teljesen nyugodtan elvan Fester kimosakodásával, és minden további nélkül kiszúratja a szemét egy Bonaventurával. Ez így nincsen jól, egyáltalán nincsen jól, még akkor sem, ha rommá kontráztuk a Laziót, még akkor se, ha -adja Isten- lesz egy kifutott szezonunk Pippóval. Nagyon régen mantrázom, itt nem edzőkérdés van, és ha igazam van, akkor elég nagy szarban vagyunk. A lényeg azonban Cristante, ez a poszt az övé.
Új csapatában még nem lépett pályára
Kezdjük ott, hogy Galliani azt mondta, Cristante maga akart menni, méghozzá végleg, Olaszországból el, hiába ajánlgatott neki mindenféle kölcsönöket. Nem lehetett mit tenni – vonja le a konzekvenciát fátyolos hangon a jó öreg – mi pedig széttárjuk kezeinket, és szomorúan bólogatunk vele.
Tényleg nem lehetett mit tenni?
Azért ennyire naivak ne legyünk már! Tényleg komolyan gondoljuk, hogy ez a 19 éves srác megoldhatatlan feladat elé állította volna ezt a vén mocsári hajóst? Valóban ez a szint, ahol a mercatók Rózsa Sándora, a calcio Klapka Györgye nem tudja a saját akarata szerint alakítani a konfliktust? Fester már évekkel azelőtt játékosokkal seftelt, hogy a mi Bryanünk akár gondolat formájában megfogant volna. Most meg adja a hülyét, és sajnos nagyon sokan felülnek neki. Mindenkinek van egy sztorija arról, amikor úgy tűnt, tényleg nem lehet mit tenni, és az öreg mégis megcsinálta. Láthatóan ez így nem kerek.
Vagy csak felülkerekedtek volna benne az érzelmek?
Hogy minden jobb meggyőződése ellenére nem akarja ideláncolni azt a fiatalembert, nem, ő nem akarja letörni, ha tényleg annyira úgy gondolja, hogy a Benfica az élete nagy lehetősége, akkor ám legyen, ő nem áll az útjába. Aha. De mi volt akkor, amikor 2009-ben valósággal kitessékelték Kakát Milanellóból? Akkor mi volt az érzelmekkel? 1000-szer konkrétabb szituáció ennél. És 2012-ben Thiago Silvával? Ezt a két úriembert érdekes módon sikerült meggyőznie az ő álláspontjáról. Igen, mert úgy néz ki, marasztalni nehezebb, mint búcsúztatni. Ha még mindig hiszékenyek vagyunk. De tudok kézenfekvőbb magyarázatot is.
De tudok még kérdezni, legalább olyan fontosat, mint az előzőek.
Miért akart Cristante elmenni?
Ez bizony egy nagyon szomorú kérdés. Gondoljunk csak bele, 19 éves még csak az emberke, 14 éves korától már a Milanban nevelkedhet, és nem mellékesen világszinten tartják generációja egyik legnagyobb tehetségének. Bónuszban kinevezik az egyik volt utánpótlás-edzőjét az első csapathoz. Akkor, amikor teljes hiány van az ő skilljeiből a középpályán. És ő mégis el akar menni. De miért? Talán azért, mert felismerte, hogy 2014-ben a Benfica a jó választás számára ahhoz, hogy valóban realizálni tudja a benne rejlő óriási potenciált, nem pedig a Milan. Cristante még nem kész játékos, nagyon sok múlik a következő 2-3 éven, hogy mi lesz belőle. Kiket sikerült kinevelni a Milannak az elmúlt néhány évben? Leginkább védőket, azokból is csak szélsőhátvédeket. Nem lebecsülésből mondom, de azért ismerjük be, hogy nem sok jót mond ez el a klub utánpótlás-neveléséről. Abate, De Sciglio, Darmian, Antonini – Serie A – szinten bizonyított jobbhátvédek. Van még egy Paloschink, aki klasszikus poacher, és nem nagyon jut rajtuk kívül eszembe senki, aki nálunk robbant volna be a ligába. Kreatív poszton viszont senki. De mit tud a Benfica? A Benfica évről évre adogatja el horror-áron topcsapatoknak a fiatal, de már beérett játékosait. És általában több kreativitást szorítanak beléjük, mint mi a jobbhátvédjeinkbe. Markovic, Matic, Javi Garcia, Witsel, Di Maria, Ramires az elmúlt évekből. Elég jó kis névsor, szó se róla.
És akkor a végén jöjjön a leginkább fájdalmas kérdés.
Mit veszítünk vele?
Erről biztosat mondani nem lehet, de remélem, jó sokat. Nagyon keveset láttuk játszani, szórnak is szépen a vélemények ezzel kapcsolatban. Mondhatni, a tavalyi 3-0-ás Atalanta-verés a referencia-munkája. Az látszott, hogy Cristante egyrészt lát a pályán, van vállalkozókedve, roppant technikás, a védekezésből is kiveszi a részét, jól tud lőni, és nem utolsósorban van elég önbizalma ahhoz, hogy elkérje a társaitól a labdát, azaz irányító-alkat. Most pedig tessenek elővenni a perpillanat egészséges középpályásainkat, és nézegessék meg, hogy róluk mennyire lehet ezeket elmondani… Őszintén kiváncsi vagyok, mire lesz képes a Benficában. Jorge Jesús szerint őriási fejlődési lehetőségek előtt áll, remélem, minél többet kihoznak belőle, aztán egyszer ki tudja…
De miért van ez a fiatalpara?
Tudja a halál. Én sem értem, miért van az, hogy a végén kiderül, a mi drága jó Maxunk, akit épp eleget baszogattunk emiatt is, támogatta a leginkább a fiatalok fejlődését a klubnál az elmúlt években. Bassza meg, végtire is, csak ő adott lehetőséget El Shaarawy-nak, De Scigliónak, Niangnak, Gabrielnek, Saponárának és Cristantének is. Emlékezhettek rá, az Atalanta 3-0 után jött Reggio Emilia, jött Seedorf, Bryan pályára már nem lépett utána. De Pippót sem értem, miért akar sprinterváltót összeállítani, főleg úgy, hogy ő aztán igazán ismerhette Cristante képességeit. De biztos nagyon faszán elrotálgatta volna Essiennel a harmadik csereember szerepében. Ha maradt volna. De nem maradt, és nagyon jól tette.