Ha nagy részben a külső körülményeknek köszönhetően is, de csak kibrusztoltunk magunknak egy pontot az Olimpicóban: két, papíron erősebb ellenféllel szemben úgy gyűjtöttünk össze négy pontot, hogy gólt sem kaptunk. Egyébként a Napoli-meccs előtt azt mondta nekem egy kávé mellett Pálka, hogy szerinte össze fogunk majd tudni szedni ennyit, ezzel szemben jómagam a kincstári nulla pont mellett törtem lándzsát. Éljen az optimista hozzáállás, a kedvezőnek tűnő apró jelek, és a félve kimondott előrelépés! Ami pedig az AS Roma csapatát illeti, az a veszély nem fenyeget minket, hogy de Jong kezezése miatt fogjuk megelőzni őket a tabellán májusban, ha pedig elvesztik majd a bajnoki versenyfutást, akkor valószínűleg nem minket fognak megtalálni emiatt. Hajtás után törlést kérünk, és lehozzuk a szélsőket.

Inzaghi a szokásostól eltérően most egy 4-3-2-1-szerű felállást választott, aminek persze sok jelentősége nem volt, mert amikor a Romához került a labda, villámgyorsan átváltottunk 4-5-1-be, azaz volt egy dupla védelmi láncunk, és maradt egy Menezünk elől. Erre azért lehetett szükség, mert a Roma nem csak a széleken baromi erős, hanem középen is, így nagyon fontos volt, hogy egyben maradjon a védekezés, ne lehessen széthúzni. Nos, ez meg is valósult, az ötfős középpálya fegyelmezetten követte a játékot, hiába fordították át azt a hazaiak ki a szélre vagy onnan vissza középre, a védelem szinte mindig megkapta a szükséges támogatást, alig-alig hagytunk területet a hazai támadóknak, így elmondható, hogy a szezon elvileg egyik legnehezebb meccsén is állta a sarat a csapat. Talán most volt a legszervezettebb a Milan egész ősszel.

Nem mehetünk el azonban amellett, hogy ellenfelünk nem tudott megfelelni a várakozásoknak. A Roma képtelen volt hozni azt a dominanciát, azt a kreatív, szellemes és villámgyors támadójátékot, ami miatt fáztunk ettől a túrától. Volt egy nagyon erős tíz percük a 20. és a 30. minutum között, ekkor nagyon keményen beszorítottak minket, ekkor lehetett azt érezni, hogy bármikor kapitulálhatunk. Ekkor összesen 4-szer lőttek  (az egész meccsen nyolcszor), mi pedig egyszer sem. Hozzá kell tegyük, igazság szerint 16 lövési kísérletet indítottak, mivel azonban ennek a felét blokkoltuk, a mi kilencünk több, mint az ő nyolcuk, sőt, azzal, hogy ők csak ötször, míg mi hétszer is eltaláltuk a kaput, a whoscored.com-nál De Sanctis lett a meccs embere. Ez viszont csak az egyik oldala a történetnek.

A százszor is feldicsért Nigel de Jong akkora oblákságot csinált, hogy kis híján ránk szakadt az ég. Ezért a mutatványért kérdés nélkül járt volna a tizenegyes és a piros lap. Egy teljes órán keresztül baszhattuk volna a rezet ember- és valószínűleg gólhátrányban, szerencsétlen Pippo meg  kapott volna egy marék szart, hogy fonjon belőle ostort. Ez a baromság önmagában felülír minden fentebb említett érdemet. Ilyet egy magát komolyan vevő csapat vezéregyénisége nem csinál. Én azt mondom, hogy kibaszott nagy mákunk volt a rigókkal, mások persze jöhetnek azzal, hogy a bírói kar összezárt a szar szemét szarházi északi nagykoalíció körül – újra. A lényeg viszont változatlanul az, hogy korrekt bíráskodás mellett lazán buktuk volna a meccset.

Sokat moralizálni nem szeretnék, csupán két tanulságot szeretnék kiemelni. Ha legközelebb majd mi szívunk ekkorát, akkor legyünk úriemberek, és tartsuk szépen a pofánkat! Ami pedig a Romát illeti. Hazai pályán, lelkes közönség előtt játszhattak egy egyénileg is, csapatként is gyengébb ellenfél ellen. Ha nem fújta be a rigó, amit be kellett volna, akkor nem sírok, hanem megyek előre, teszem a dolgomat, és kihasználom a fölényemet. A Muntari-eset után is ugyanezt mondtam anno. De mondom, nyugodtan lehet összeesküvés-elméleteket gyártani, csak akkor ugyanazok a lúzerek fogtok maradni, akik a megelőző 100 évben voltatok.

Ügyeletes faszból nem volt hiány, sajátságosan keveredett egész meccsen az ettől a csapattól szokatlan magas színvonalú koncentráció és az őszi szezon terhelésével magyarázható mentális rövidzárlatok sorozata. Mindenki, szinte mindenki hozzáért kézzel a labdához, de Menez például majdnem odaadta a labdát a hazaiaknak a tizenhatosunkon belül, Montolivo idegbeteg volt, Lopez azt hitte egyszer, hogy fel tud nyúlni hat méter magasba, Armero meg összehozta a világ második legtriviálisabb kezezését, csak ezt most kiszúrták. Jött is a kiállítás, jött Alex, csak a Roma-gól maradt el. A hosszabbítás során azért Gervinho azért összehozott egy tömegjelenetet a kapunk előtt, de oszt annyi.

Mindig szidjuk kedvenc szenátorunkat, most is volt miért, ezért úgy gondoltam, megérdemli, hogy felsoroljuk, mit sikerült összehoznia a meccs során. 5 felszabadítás, 4 szerelés, 1 megelőző szerelés és 2 blokkolt lövés, és még 2 szabálytalanság. Ha állandósítani tudná ezeket a számokat, szívest örömest lemondanék arról, hogy rajta köszörüljem a nyelvem.

Az utolsó két forduló eredménye csalóka – kedvezőbb képet fest le a realitásoknál. Bár vannak pozitív jelek a védekezésben, én még mindig nem merném kijelenteni, hogy tartunk valahová. Mindenesetre sokkal jobb hangulatban mehetünk el az ünnepekre, mint azt egy hónapja várhattuk volna. Azt mondom, örüljünk ennek is, aztán majd januárban meglátjuk, hogy merre hány méter.

Egyéni értékelések

Diego Lopez    7 Csak a szépre emlékezünk. És abból volt is elég.
Bonera              6.5 Szépek a számok, de többször is kevésen múlt a baj.
Mexes                7 Az a lövés! Szeretne új szerződést kapni, az fix.
Zapata               7 Volt hibája?
Armero              5.33 Minek?
Poli                     5.75  Hej, ha tudna lőni!
de Jong             4.5    Lesz, aki nem érti, de jobb is így.
Montolivo        6.5    Ezzel a teljesítménnyel is a legjobb középpályásunk volt.
Bonaventura  6.5    Gyakorlatilag mindenhez ért egy elég magas színvonalon.
Honda                6        Én most nem bántanám, értékelhető volt elől-hátul.
Menez                6        Úgy baromi nehéz, ha csak úgy jut el hozzád a labda, hogy közben már                                          a hátadon üzekedik minimum két védő.

Alex, Muntari, SES Nagyjából ez a sorrend, ami a hozzájárulásukat illeti.