Ezt a terhet simán bírtuk // Lazio-Milan 1-3

Vajon tényleg képes egyetlen meccs megváltoztatni mindent? Tényleg annyira komolyan lehet venni egy ilyen sikert, még hogyha valóban jó ötletnek tűnt a családi értékeket is a Lazióra pakolni a meccs előtt? Ez azért valószínűleg könnyebben fog kiderülni, mint egy átlagos krimi legfontosabb kérdése, ugyanakkor egy baromi nagy pluszt tehetünk Mihajlovics mellé a vasárnapi győzelemért.

Bár nyertünk kettőt, de a Sassuolo és a Chievo elleni győzelmek, még ha utóbbi azért magabiztosabb is volt, semmiképp sem predesztinálták azt, ami vasárnap Rómában történt. A Milan gyakorlatilag végig irányítva, olykor szellemes támadójátékkal verte az otthonában eddig 100%-os, és csupán egyetlen egy gólt kapott Laziót – ez még akkor is óriási, ha Parolo hiányzott a túloldalról, viszont tegyük hozzá, hogy Mihajlovicsnak az alapcsapatán kétszer is változtatnia kellett Bertolacci és Alex sérülése miatt. Hirtelen nem emlékszem, hogy melyik is volt az a meccs, amit tényleg élvezet volt nézni, és őszintén bosszankodhattunk, ha akadozott a stream: de ez a Lazio elleni ilyen volt.

Ami a legfontosabb: Mihajlovics képes volt változtatni, és addig variált, amíg végre talált egy működő rendszert. Közhelynek tűnhet, de iszonyatosan fontos: ha az edző képtelen megtalálni azt a rendszert, amivel működhet a csapata, akkor lehet edzeni a csuklókat, mert baromi sokszor kell majd csak legyinteni az egészre. A szerb a szezon elején kiadott (?) 4-3-1-2-t gyorsan elfelejtette, és képes volt az egycsatáros rendszerben úgy használni a játékosait, hogy mindenkinek megvolt a pontos feladata, amit képes is volt végrehajtani. A leglátványosabb talán Cerci, akinek talán egy értékelhető megmozdulása nem volt, mióta itt van – most meg szemmel láthatóan is élvezte a focit, pedig nem az a klasszikus kontracsapat vagyunk. Hogy mi volt az a motívum, ami tényleg az irányítós rendszer mellett tudott akkorát dobni, hogy muszáj volt az erőltetni, nem tudni, mindenesetre szerencsére még időben sikerült korrigálni. Amit még mindenképpen hangsúlyozni kell: mindenféle pontrúgás-specialista stábban való alkalmazása nélkül Mexes fejesgólja a hatodik (jó, ha Bacca tizenegyesét nem számoljuk, akkor az ötödik, de ezt az olaszok konzekvensen mindig hozzászámolják) rögzített helyzetből elért gólunk volt, azt pedig nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez mekkora változás a tavalyi szezonhoz képest. Hogy maradjunk a statisztikánál: Bacca egészen elképesztő, nem csak a számok alapján, de azért az iszonyatosan durva, hogy gyakorlatilag egyetlen alkalommal került oda a kapuhoz, és azt kíméletlenül be is verte. 11 meccsen ez volt a hatodik gólja úgy, hogy összesen kilencszer (!) lőtt kapura – nem véletlen a Zlatannal való összehasonlítás több helyen, óriási fogás volt a faszi.

Visszatértünk – a bordó mellényhez is.

A Lazio elleni diadal újra kinyithatja azt a mappát, amiben jól el lehet vitatkozni, hogy akkor most a keret ennyit tud, vagy pedig egy edzőpápa ki tudna ebből hozni jóval többet is. Vasárnap az utóbbi tűnt nyerőnek, és ha Mihajlovics csapataira valami jellemző volt, akkor talán a legutóbb látottakhoz hasonló játék. Persze, ne legyünk naivak, most azért sok minden ült, de egyszerűen már csak azért is nagyon nagy dolog ez a győzelem, mert tényleg rendszerben, csapatként, egy mindenféle akadozás nélküli gépként láthattuk focizni a Milant, amire eszméletlenül rég volt példa. Ha másra nem is, de arra mindenképpen jó volt ez a meccs, hogy egy kis nyugalmat hozzon Milanellóba, mert bármennyire is benne volt egy vereség a csörte előtt, egy újabb zakó bizony nagyon vékony jégre küldte volna táncolni a szerbet. Ugyanakkor elájulnunk sem szabad, és kissé furán hathat, de az Atalanta elleni következő lesz Mihajlovics igazi tesztje: mennyire tudja majd a „hurráhangulatot” megfékezni, megspékelve azzal, hogy Bonaventurára biztosan, Bertolacci pedig nagyon valószínű, hogy kihagyja azt a meccset, azaz mondjuk Hondával kellene majd ugyanezt lejátszani, amit Rómában.

Ha már Bertolacci: divat volt megtalálni őt, és mondjuk ki, némileg joggal, de ha nem is az árát törleszti, azért az látszik, hogy bőven nem olyan rossz középpályás a tag. Iszonyatosan sajnálhatjuk, hogy pont most sérült meg, főleg hogy nem lesz Bonaventura (2 gól, 6 gólpassz!), így rá talán még nagyobb szükség lett volna az Atalanta ellen.

Azt pedig hihetetlenül jól esik leírni, hogy egy olyan meccset kaptunk vasárnap, ami után gyakorlatilag nem tudunk még csak kötekedni sem: szóval köszi, Miha, aztán csörrentsük így tovább is.