Szóval így zárult 2017, tulajdonképpen tökéletes leképeződése volt az ősznek: olykor bivaly nagy homályok után teljesen érthetetlenül és váratlanul bemutattuk, hogy nem tizenegy utcáról összerángatott valakik szaladgálnak, csak hogy ez nem a vasárnapi hobbiliga.

Önmagában persze az eredménnyel semmi gond nincs, Firenzéből egy pont nem tragédia – akkor, ha előtte van 4-5 kimondottan jó meccsed. Csakhogy nálunk ez hiányzott, és nem feltétlenül a tabella miatt kellett volna a három pont, hanem mert egy meccset sem engedhetnénk el, ha ez tényleg a Milanról szólna. Tisztában vagyunk vele persze, hogy a körülményeket figyelembe véve blődség lett volna azt várni, hogy nekimegyünk a Fiorentinának az elejétől fogva, de amit a szünetig leműveltünk, az teljesen érthetetlen volt – még ha a céloknak megfelelő is, mert elvégre az is lett kommunikálva (bocsánat) hogy a lényeg, hogy ne szívjunk a liláknál, és 40 percig ehhez tökéletesen partner volt a Fior is. A kapott gól után meg megint magunkra találtunk, és inkább bennünk volt a második, mintsem az ellenben, így lehetne bosszankodnunk is akár – de a mutatott munka alapján nem érdemlünk ilyen győzelmeket, és ezt nem feltétlen a mai meccsre értem, hanem inkább az őszre.

Nem mondok újdonságot azzal, hogy ez a mercato bizony rendesen el lett szúrva, így valamelyik posztot (posztokat) minden meccsen fel kell adnunk, ez ma a balszél volt, ahol Borini abszolút veszélytelen volt – és a legdurvább ebben, hogy így sem húzhatjuk rá a vizes lepedőt, mert amit eddig a szezonban lerakott mezőnymunkában, az nagyjából mindenkit ver, kivéve persze Kessiét, de nála a /hasznosság érték azért annyira nem túl magas. Kézenfekvő kérdés persze, hogy miért nem Hakan kezdett, de talán pont ezért: ez a Milan elsősorban arra játszik, és ami a legfájóbb, hogy nagyjából arra is tud játszani, hogy ne kapjon ki, ez pedig óriási különbség ahhoz képest, mint amikor valaki azt tudja, hogyan nyerjen. Ebben pedig kulcsszereplő Borini – akinek ha nem is megy, akkor minden mindegy alapon be lehet dobni a törököt, akinek most szerencséje is volt, de a felezőtől visszafele nagyjából a használhatatlan kategóriát jelenti. Ebből a szempontból nekem homály volt Bonaventura lecserélése, még ha ott is volt a kupameccs a lábában, csak Susón, a törökön meg Jack-en kívül senkiben nincs benne a váratlan, vagy legalábbis ha van, akkor jó mélyen. Elrugaszkodva az egyénektől, stabilitásban sokat javultunk, és ma is látszott, hogy bennünk van a lehetőség, de nem hogy 90, jószerével 20-25 percre sem tudjuk ezt kinyújtani – ezt talán az is mutatja, hogy a mai volt az első pontszerzésünk olyan meccsen, amikor hátrányba kerültünk.

Mindezek tükrében nem akarom negatívként látni ezt a mai meccset, igaz, sok pozitív sem volt benne, de az úgy egészen tisztán átszik, hogy amíg nem alakul ki az alapjátékunk, addig három cseresznye mellett el is nyelheti a teljes pénzünket a gép, teljesen random, melyiket és melyik nap adja. Mondhatnánk, a középcsapat tökéletes ismérve, és nem is járunk messze tőle. A télen nem könnyű, de lehet korrigálni, addig meg a lényeg, hogy ne csússzon szét teljesen az alap. Mondjuk Gigiót kifejezetten jó volt látni így.