Egy mérkőzésen mindig lesznek kulcspillanatok, és hogy egészen szakértői magasságokba emelkedjünk, ezek általában azért igen komoly kihatással vannak egy-egy meccs végkimenetelére. Az nem kérdés, hogy Dzsídában ebből sikerült pont rosszul kijönni – viszont amikor tízből kilencszer ez van, akkor ott nem Banti a hunyó. Aki ettől mondjuk köphet egyet és aláállhat.

A Juve gyakorlatilag végig uralta a meccset, és hozta a tőle látott igencsak bajnokokra illő mentalitást, mi szerint annyit ad ki magából, amennyi a győzelemhez elég. Ettől még jó lett volna Attila módjára megbüntetni őköt, de egy Szuperkupa-meccsen szerintem nem néz ki jól, ha egy hajrában be nem fújt tizenegyesbe kapaszkodunk.

Kissé frusztráltnak tűnt a társaság, még ha Banti azért tett is arról, hogy ne legyenek alacsonyan a vérnyomások, de a túlpörgés nevű járvány mintha egyre jobban felütné a fejét nálunk, és itt lehet, hogy kellene egy úr a padra vagy a pályára, aki nem csupán belehajszol, de jeget is tud osztani, amikor éppen arra van szükség. Azon lehet vitatkozni, hogy hol van a „faulthatár”, de ha ezt megtapasztalod az első percekben, akkor utána tudnod kell alkalmazkodnod hozzá: nem mondom, hogy a Juventus végig annyival jobb lett volna, de azért volt pár olyan akciója (pl Dybala lesgóljánál) amit nagyjából felidézni sem tudunk, mikor láttunk utoljára a Milantól.

Hogy mindez ettől történt-e, vagy nem, azt nem tudni,de hogy az elvágyódó Higuaín sem a nyugodtságot hozta el az öltözőbe, az fix. Az is, hogy kell valaki a helyére, és ha akar, hát menjen – de talán nem ártana azt felismerni, hogy ameddig a normálistól eltérő színű és mennyiségű váladékot termelünk azzal, hogy eljussunk az ellenfél tizenhatosáig, addig nyugodtan állhat ott Piatek vagy maga Robert Lewandowski is, egy szezonra kivetítve ez nagyjából teljesen mindegy lesz. Ettől függetlenül Higuaínnal pont átbasztak, de hát ez egy ilyen biznisz, valószínűleg a Juve sem véletlen pattintotta le, még ha ökörségnek is tűnt, arra felé mintha ritkábban nyúlnának ennyire mellé a hasonló történetekkel.

Ettől függetlenül ami Szaúdban történt, az önmagában nem tragédia, ha Cutrone picit pontosabb, most egész másról is beszélhetnénk – viszont itt nagyjából ki is fújt az érdemi történet. A javulásra továbbra is minden téren szükség lenne, a kispadtól kezdve a szertárosig, és ilyenkor szokott lenni az, hogy leverjük a Genoát, mint vak a poharat.