Már régóta gondolkodom ezen a poszton. És most meg is írom. Jónak nem lesz jó, de legalább egy picit személyes. De hisz maga Gatta sem volt valami jó. Ha épp annak tűnt, akkor sem hittük el neki sohasem igazán. És pedig még ez is ritkán volt. És mégis: ő volt az, aki tökösen vállalta, amikor hívták, tolta keményen, amíg csak lehetett, és most egyenesen derékkal távozhatott, amikor ennek is elérkezett az ideje. Egy ízig-vérig őszinte, csupaszív, bevállalós csávó, aki igenis bevállalja, ha nála állt meg az üveg, és nem kezd el bénán toporogni, meg esetlenül hebehurgyáskodni. És ha közben oda meg vissza megjárta a Holdat a szopórollerrel, és boldog-boldogtalan a sárig kutyázta? Az nem őt érinti. Köszönjük és köszönöm, Gatta! Continue reading →