Hölgyek, Urak, boldog karácsonyt mindenkinek!!! Ennél szebb ajándékot aligha kaphattunk volna a Csapattól. Elfogytak már a szavak is, annyira jók voltunk. Megtizedelve, leharcolva, az utolsó percig küzdve valahogy magunk alá gyűrtük a Coccolinót. A meccs előtti előjelek nem voltak éppen rózsásak, ezzel együtt is villámrajtot vettünk. A vendégek azonban nem adták fel, kiegyenlítettek, a döcire rá is szolgáltak volna, node nem ellenünk. A legvégén magasra ugrott Theo, a hálóba stukkolt, utána pedig feltört valami nagyon mélyről a pályán is, a nézőtéren is, és azt hiszem még sok-sok kijelző mögött is. Az érzés, a képek mind magukért beszélnek — ez az ünneplés nem egyszerűen a bravúros győzelemnek, a téli első helynek, hanem valami sokkal nagyobbnak szólt. Igen, ezeknek a srácoknak, ennek a csapatnak a kezdővel, cserékkel, edzővel, vezetőséggel meg úgy cakkumpakk mindenkivel együtt célja van, komoly célja, és ezért minden elképzelhetőt megtesznek a pályán és azon kívül is. Hajtás után rövid hozsanna.

Már annak is örülhettünk, hogy Tonhal egyáltalán vállalni tudta kezdőként a játékot, egy Radó + valamelyik szélső védő középpálya azért ideglelős lett volna, tekintve, hogy a belső hármas a Coccolino egyik erőssége. Persze, utólag már azt mondja az ember, hogy ez bárhogy is meglett volna, ki tudja. A bosnyák egyébként nem vallott szégyent egyáltalán, de világosan megmutatkozott, miért a padról szokott beugrani. Akik viszont akkor villantak, amikor nagyon kellett, azok Anti és Kebab voltak, mindkettőjük közel fél évet vártak arra, hogy újra betaláljanak. És ez az, ami annyira jellemző erre a gárdára, a kritikus pillanatokban mindig jön valaki, akár váratlanul is, és megoldja. A 2-0 persze túl szép volt, hogy igaz legyen, érkezett is a menetrend szerinti tockos — pedig Dolláron nem múlt, szegény most peches volt. Sőt, hiába fordultunk 2-1-gyel, teljesen nyílt volt a meccs, és ez még inkább így volt Immobile és Emesz akciójának végigmozizása után. Nem volt amúgy rossz a Coccolino, még rigónak is öltöztek, ezért mondjuk meg kellett büntetni őket.

Egészen a hosszabbításig tartottuk az ixet, ami egy jó eredmény lett volna, és előzetesen sokan meg tudtunk volna barátkozni vele. És még így is, a veretlenség megmarad és ugye a körülmények. Mindössze az első helyet buktuk volna a szünet előtt. Mindössze. Theo azonban nem hagyta, és már ki tudja hanyadik gólját megszerezve elindította a fiesztát. Én itt nem akarok semmi nagy dolgot írni, egy biztos, pontrúgásból, főleg szögletből szervezett, fegyelmezett csapatok tudnak ilyen magabiztossággal előnyt kovácsolni. Valami, ami nekünk eddig nagyon nem ment, és most egyszeriben elkezdtük pontokra, sőt, győzelmekre váltani ezeket. Igen, ez egy összeszedett, harcos, győztes Milan, köszönjük szépen 🙂 De szép is ezzel az élménnyel tölteni az ünnepeket! Pajtik, egyetek, igyatok, lazuljatok jó sokat, megérdemeli mindenki! Köszi az egész évet, most ki lehet engedni, aztán PippoMióval benvenutózzuk az Új Évet!