Na szóval, amikor bedobsz egy ötletet, és vagy 12-en rá is ugranak, aztán végül 4-en egyeztek meg egy időpontban, de csak ketten indultok el valójában, az annyira tipikus, és annyira tudod értékelni, hogy de ettől még nem marad el, hogy csak na! Így tehát, ha nem a legkipihentebben is, de derűsen indultam el szombat reggel fél nyolc magasságában MK kolléga hazája felé. Hideg ugyan nem volt, cserébe viszont igazi takony idő, az igen, már egy napja csepergő eső, maga sem tudja, miért, de csak csepereg-csepereg bánatosan, egy kis zavaróan szitáló bágyadt fuvallat, na meg valami kétszer is átszűrt, bágyadt derengés odafentről, nem egy túl energizáló valami. Az ötösön semmi esemény, a nulláson viszont rámcsörög a kolléga, konkrét, gyakorlatias kérdéseivel megtöri a Bartók semmibe sem tartó trillázását, sőt, végcélt ad ennek az álmos, ingerszegény, jellegtelen szürkeségben kavargó, szinte tettenérhetetlen tovagördülésnek. Hogy motorzúgást hall, annak ő is örül, ahol a nagy, égő autógumihalmok körül szaladgálnak a kóbor kutyák, arra forduljak le balra, szerinte már kint próbálgatják szárnyaikat a téli pillangók, de legyek óvatos, nehogy egyszerre kettőt vegyek fel, mert már őt is rászedték, de csúnyán. Majd elmeséled, barátom, nekem még elemózsiát is kell vennem, és hát legyünk persze diszkrétek, V*c városában nem akadsz csak úgy bele egy nyitva lévő pékségbe, hiába meresztem a szemem mindkét oldalra. Amikor már kezdem feladni, akkor bukkan fel a Csocsaj pékség hívogató előtere, vidám piros betűi szinte behúznak, itt nekem jó lesz. És valóban, a hölgy kedves és udvarias, a két rántott húsos szendóért meg a presszóért felszámolt 1,650 pedig valóságos időutazás, ha nem zavarnának az acsargó, oltatlan veszett kutyák, akár még ide is költöznék. Meg is érkezem a megadott helyrajzi számra, klasszikus oláhcigány palota magasodik előttem, de az a rikító-rokokó, Mari ezerszínű tarka szoknyája na meg minden ívelő formája leképeződik a műemlékértékű képződménye. Közel menni nem is tudok a medvét láncon sétáltató strázsáktól, de hát nem is kell, a sárban aprót kereső gyerekcsorda lábát nyakába kapva szalad bejelenteni érkezésemet a portaszolgálatnak.

Megérkezik MK, innentől hülyeség off, komolyság on, pirospozsgás arca, enyhén kacsázó léptei tanúsítják, hogy megreggelizett, ahogyan egy rendes vidéki magyar embernek illik, persze el ne higgyétek, absztinens a faszi, csak most esett le, hogy a meccsnézéseken borsodis pohárban fogyasztott ital az valójában almafröccs, alkoholmentes verzióban, méghozzá. Utunk Szokolyán át Királyrétre vezet, itt hazai pályán vagyunk, a sorompónál elhangzik Nikolett neve, és mi mehetünk, amerre akarunk, mindenki más meg egymás hegyén-hátán, ahogy azt kell.

Egy nyitó szelfi, speciálba

Utunk a nagyszerű Hiúz Házban indul, MK-t itt is ismeri mindenki, de a legjobban Nikolett, puszi meg pacsi a népekkel, jó túrázást mindenkinek is, aztán hajrá és előre! Erősen kilépünk, és nem is fázunk, az út itt még teljesen vízszintes, jól is esik. A szénpataki kulcsosház előtt fel jobbra, de előtte még koccolunk a börzsönyi hegyimentőkkel (merthogy vannak!!!), kummanttárs velük is ezeréves cimbora, feltételezem, már sokszor húzták elő innen-onnan az árok partjáról. Megbeszéljük, melyikünk hogy s mint lett milanista, mi volt az a meghatározó élmény, milyen nagy momentumok vésődtek be onnan az elejéről, kitörölhetetlenül. Ezek persze hatványozottan intim dolgok, nem is osztok meg többet, tessék eljönni legközelebb!!! Korzózásunk aztán erőteljes kaptatásba csap át, a kék négyzet nem kímél, lényegre, azaz előre és felfelé tör, átvágja a szerpentint, ahogy azt kell. Itt már azért kevesebbet beszélek, inkább hallgatok és próbálom tartani a tempót, ami legényes és friss, szedjük is fel a magasságot mint üveggolyót, nem ám, mint a Csapat a pontokat október közepétől.

Aztán egyszerre a Foltán-kereszthez érünk, tfsz 724 méter, ez igen, ez jó, ezt ismerem már! A tér egyszeriben kitágul, a köd visszahúzódik, az ismerős emlékhely a kereszttel meg az ismertető kőtáblával messziről is jól kirajzolódik. Mindketten megindítva érezzük magunkat, lövünk is egy képet, ez egy jó és szép hely. Persze, Foltán (Fultán?) János, szegény, ezzel nincs kisegítve, emléke viszont megmaradt, és üzeni, a Börzsöny régen bizony véresen komoly és kegyetlen hely (is) volt, nemcsak kirándulóhely.

Célunk innentől csak egy lehet, a jó öreg országos kéken fel a jó öreg Csóványosra!!! Felfelé még innen is kellett menni, és a meredély nem csekély, node korántsem olyan markás, mint az előző partizán-úton. Azért a csúcsig még pont meg tudjuk beszélni a kemencei emberevő cigányok legendáját, addig oké, hogy sok szerencsétlen ember eltűnt, de hogy pontosan mi történhetett velük, azt már senki meg sem mondhatja. Nagyon csúnya, középkorba kívánkozó rémtörténet, pedig csak 240 éve történt. Node, vidámabb vizekre evezve, amikor felérünk, egyszeriben kiderül, sőt, még az is kiderül, hogy MK kolléga és cimborája Csokimikulásokat hurcolt volt fel ide a napokban, melyek után volt köszönet, egy kiváló futó is jól járt vele.

A Csoviról nagyon-nagyon szép volt a kilátás, MK mester azonnal tudta, merre a Kékes, merre a Szitnya, hol a Pilis (a jó Boldog Özsébet is látni vélte). Persze ő rutinból dolgozik, ezért észre sem vette a Kőris-hegyet, de megmutattam neki. A Somlót és a Zengőt persze már meghagytam magamnak, nem akartam teljesen lefrusztrálni szegényt.

A kis kollációne meg früstük után zúztunk is lefelé, át a Nagy Hidegre. Kedvem támadt egy nagyszerű kis forralt borhoz, és egyáltalán nem bántam, hogy igen-igen közel nőtt oda ez a képződmény. Ami biztos, hogy ahogy egy kicsit lejjebb értünk, azonnal újra beterített a köd. Kolléga bölcsessége bejött, itt tényleg valami 800-on van a felhőhatár, és felette meg alatta egészen más.

A Hideg után felmerült a kérdés, merre, és mivel még éreztük a lemenő Nap erejét, bevállaltunk egy kis hosszabbítást. És akkor megtudtam, hogy mi az a gecioláda, hogy történetesen van magyar meg külföldi, mozgó meg állandó, virtuális meg ilyen normális is, és hogy MK kolléga akkora megszállott, hogy most helyez ki éppen egyet Cipruson, ahol találkozik éppen két kőzegréteg, és igen nevezetes hely. És persze, ha már csinál valamit, akkor csak szenvedélyesen, ezért aztán megéri szalagot szakítani, Várnát kihagyni meg mankóval kéktúrát vezetni!!! Lényeg a lényeg, kitúrta a „mozgó”, egyébként csak úgy fű alatt, suttyomban rohadozó ládát az avar alól, és akkor fogta azt a retkes, agyagos szart, és belerakta a táskájába. Mondom, ez tényleg szenvedély. Az eset a Szép-bércen történt egyébként, ahonnan sok minden nem látszott, de a köd, na az roppant markánsan.

A ládavadászat után elkezdett cseperegni meg sötétedni, nagyon rövidek ilyenkor a nappalok, na. A lényeg, hogy a kummanttárs idő-előrejelzése összességében bejött, és csak egész kis vizet kaptunk. Ezt persze enm akartam elhinni előző nap, de persze bánni nem bántam.

Visszafelé megbeszéltük, hogy kéne ilyet még, lőjjünk be valamit, hát, pontosat majd csak akkor tudunk mondani, ha talizunk a kocsmában – remélem – Milan-Roma, január 8, vasárnap, 20:45. Az biztos, hogy hívnánk más blogokról is népeket, már csak társadalmi kísérlet jegyében is, meg látni kell, hogy ez sem egy Duna-rekesztő részvételt kiváltó program. A Hiúz Házzal kezdődött és ért is véget a séta, valami 25 k és 1000 méter körüli szint, az egészen korrekt, azt gondolom. Ha volt a héten rendben lévő napom, akkor elsőnek ezt a napot mondom, az fix!!!

Mit mondhatnék? Forza Milan, Forza Diavoli továbbra is!!!

Ha nem írnánk már addig, akkor meg boldog karácsonyt!!!

PS. Tippjáték, mit rejt MK kolléga nickje?

A) MuksóKuksó

B) MagicKeratin

C) MaciKupac

D) MészárosKálmán

E) MountainKing

F) MortalKombat