Szóval, srácok, ez egyáltalán nem volt egy nagy meccs, és egyáltalán nem voltam lenyűgüzve a láttottaktól. Igazából semmi sem győzött meg arról, miért nagyobb élmény a helyszínen megtekinteni ezt az ez egészet, mint csak szimplán felcsapni a céges laptopot a sztrímmel, és a mobilon belőni a kummantszekciót. De, ha már kint voltam, akkor leírom itt és most, hogy s mint volt a történet.
Szóval, a reggel az elég csípős volt Mestrében ― ott szálltunk meg, mert nettó pofátlanság lett volna Velencében péntek este a karneváli időszak alatt ― persze, ami péntek este történt, az nem ide tartozik. A lényeg, hogy Velencében van, aki beszél magyarul a vendéglátó szektorban, viszont az igazi partit nem sikerült megcsípni. Lényeg a lényeg, a brazil srác (kolléga!!!) gépe délben indult Malpensáról, és mivel elég konzi és kockázatkerülő a gyerek ― mert hiszen brazil, haha ― fél hatkor indultunk volna, ha nem kések egy pár percet, mert hiszen ő volt a pontos, nem én. Szóval sikerült végigszlalomozni Észak-Itália sztrádáit szombat hajnalban, óriási ködben, a csoda csak az volt, hogy nem aludtam be. Ő akart vezetni, azt közben sóhajtozott, átengedtem neki a hős szerepét, engem amúgy sem hatott meg különösebben a történet, tessék a téli Tátrában éjszaka vezetni, amikor ott van köd, és ott csúszik, és nem 3000 kilométeres prémium vas van a segged alatt, na az egész más.
Lényeg a lényeg, bezombultam, és elég nehezen jöttem ki belőle. Az ormótlan teszkós bőröndömet leraktam úgy kilenckor Gallarate kisvárosában, ez ott van Malpensa közelében. Utána érzelmes búcsút vettem a brazil sráctól a reptéren ― arany gyerek, csak nem sztereotipikus ― utána bezötyögtem voncival a városba, és a nagy terv az volt, hogy veszek telótöltőt, mivel sikerült anélkül kijönnöm, és csak a szerencsének köszönhetem, hogy az USB C-s laptop csatlakozós töltővel tudtam tölteni a telót egész addig. Viszont tudtam, hogy le fog merülni, szóval kellett valamit virítani. Sikerült is elnavigálnom egy pláza jellegű helyre, ott zseniálisan bevásároltam, de kétszer is, mert külön adják a zsinórt és a fejét. Utána persze kibukott, hogy minden konci ki van kasztrálva, és mivel persze a helyen, ahol bevásároltam, nem engedte meg a faszi, hogy otthagyjam és töltsem ― a színek, buzi kisebbségi komplexusos interista gyöxi kiélte magát a nyomoromon, njoy per favore ― a mehikánó gyorsétteremtől vártam a megváltást.
A színekről. Én nem hittem el, de számítanak, Előző héten Bergamóban tudtam csak landolni, és az Überem egy full bőrös extrás mergát vezető öregúr volt. Próbáltam beszélgetést kezdeményezni, és mondtam, hogy a Milannak szurkolok. Közölte, hogy interista, és kár volt, hogy beszálltam. Nyilván ez a része vicc volt, az a része viszont nem, amikor kiszálláskor megkérdeztem, hogy ugye akkor innen megy a vonat Milánóba, csak vállat vont és annyit mondott, hogy nem tudja. Faszkalap, na.
Én próbáltam kedvesen megkérni a kiszolgáló kishölgyet, de bizonyos okokból, azt gondolom, nem rendesek vele a faszik, de mit tehetek én erről, bassza meg ― nem járult hozzá, hogy ők töltsék a telómat, hanem mutatott nekem egy koncit, ami tök jó, hogy működött, csak egy kiscsalád ott éppen óriásit családiebédezett, gyerkőcök alla 2 dalla 4 anni vagy 3 Kopf, és mivel nagybevásároltak, ezért a szatyraikon vezetett az út a megváltásba. Viszont a kishölgy kijárta nekem az egészet, becsületére legyen mondta. Lényeg a lényeg, ott ülök bazdmeg egy órát, és mire már el se hiszem, hogy végre eltávoznak, basszus, ez egy all-in családi program volt öntudatra és önakaratra ébredt 2-3 éves lurkókkal, és átülök, akkor megüt a guta, mert csak 45%. Mert valami mégsem volt annyira ok, és csak lassan töltött ez a mocsok. Ott ültem még a latinó zenében, követve az eseményeket, amíg fel nem ment 65%-ra, de nagyon rossz volt, és szinte kutyának éreztem magam a végére.
Monzába nagyon könnyű tömeggel kijutni, egy aranyos kisváros, folyócskákkal, hidacskákkal, mindenféle kis utcácskákkal, van valami ódon templomuk is, akit érdekel, az nézzen utána. Az U Power Stadium az valami 2-3 killer a vasúttól, elég 80-as évekbeli, ezzel tényleg csak Olaszországban lehetsz első osztályú, nálunk biztos nem ― OK, Kecsót, szülővárosomat leszámítva ― igazából néha felmerülnek kételyek, hogy tényleg egy Seria A mérkőzés felé tartasz-e, de amikor beleütközöl egy sörözőbe, és a helyi kemény mag felvidulva tárgyalja a calciot, természetesen piros-fekete színekben, akkor tudod, hogy jó helyen jársz. Amikor meg feléd tartva egy biciklin utaznak ketten ebből az eresztésből, az már tényleg csak téged is állapotba hoz.
Asszem 7 euró a stadion előtt a Paulaner pohárban árusított valami, nem is jó, de legalább geci drága, nem csak itthon van ez így, valamilyen szinten még jól is esett ezt átélni.
Ami a meccset illeti, ha van még itt valaki egyáltalán 770 szó offtopic után, nos, egyáltalán nem volt nagy meccs. A legnagyobb élményem az volt, hogy láttam életnagyságban Paolo Maldinit. Úgy fél öt körül vonult el Massarával kettesben a kispadok előtt. Nekem ő a Capitano, ha említenem kell egy játékost, akkor csak ő. És igen, azt mondom, hogy ezért megérte, és csak erre mondom azt, hogy igen, bassza meg, megérte. Bocs, én így éltem meg. Láttam még Ambrót a szőke hölgyeménnyel, plusz láttam még egy zömök ötvenes csávót kevés hajjal, aki pont úgy mozgott, mint Cristian Brocchi, amikor Ancelotti behozta Gattuso helyére Manchesterben 2-1-es vezetésnél a félidőben, és kikaptunk 3-2-re a végére. Még az is lehet, hogy ő volt, nem néztem utána, benne van-e a stábban.
Pár szó a miliőről. Ott volt tőlünk a Sud (?) tiszta feketében, zászlókkal, végig énekelve, le a kalappal, tényleg. Velük szemben a helyi Curva foglalt helyet, szeretném eloszlatni a közvélekedést, hogy senkit nem érdekel a Monza, mert igenis érdekel, a keménymag megnyomta rendesen, ott voltak szurkolással-hangerővel, ahogy azt kell. Ami viszont a többi szektort illeti, nos, „legjobb esetben” is semleges szurkolók foglaltak helyet, de inkább milanisták, és baszki a Milannak szurkoltak az emberek, de fennhangon. Ha nem is ezt vártam, azért utólag teljesen érthető a dolog. A hely konkrétan Milánó belső-külső és nulla A ligás hagyomány, vagy csak egészkevés, amiről nem tudok.
Mit mondjak a meccsről? Nem volt nagy meccs, ahogy azt elmondtam már, de ezt mindenki láthatta. Amolyan tipikus válságból óvatosan kilábalós, kockáztatás helyett stabilitásra berendezkedő és szűken nyerő „vendégcsapattal”.
És akkor néhány közhelyről. Nem egyszer megkapom, hogy nekem van egyedül Sanyi mezem a világon, viszont, srácok, amikor Sanyi befutott melegíteni, igenis ment a taps, ment a TataTata, előttem a kisgyerek lelkesen kiabált, hogy Tatatatatataaaaaaaa. És nagyon aranyos volt, szóval biztos nem román. Ja és igen, az elején védett 2 szépet Sanyettó, és a közepén is volt egy három pontot érő kapufára bűvölése. És nem igaz, hogy nem igazgatja a csaapatot, igenis kiabál, mutogat, lökdös, arról meg nem tehet, hogy nem született Mike Maignan-nak.
A játékunk nem volt semennyire sem épületes, Rafa volt az, akihez ha a labda került, akkor láttad, hogy baszki, ez egy szinttel mindenki más fölött van, de ma este ebből gól nem lett. Egyre inkább hajlok arra, hogy adjuk el pénzért nyáron, a testbeszédéből az jön le, hogy nem akar ő itt valami óriási vezér lenni, jól van bazdmeg csinálom, de nem tehetek róla, hogy csak én tudok itt egyedül focizni, valami ilyesmi maradt meg a csávóról.
Brahim meg az ellentétje, rengeteg faltot kiharcolt, még sárgákat is, de úgy néz ki a gyerek, mint amikor egy ügyes ötödikes beáll a nyolcadikosok közé, és a végeredmény is pont ugyanaz.
Csáó. Na, ez a faszi ez maga a csoda. Nagyon durván átjön ― valahol a közepén álltam meg, nem voltam hajlandó leülni az U-szektorba a kakasülőre, hogy széjjelfagyjak, és ne lássak semmit ― hogy geci erős, ügyes és gyors. Most jó volt Susy és Anulu is, viszont így is az ő jelenléte ütött át legjobban a védelemből. Kérdezzétek meg Stefet, nekem nem jött össze.
A középpályánk. Minden tiszteletem Tonhalé és Radóé, de nem fajsúlyos. Ezt mondom úgy, hogy egyikük sem játszott rossz meccset. A Monza simán pariban volt a mezőnyben, ez van. Ami Fajsz mester (Baka) beállítását illeti, én is csak lestem, de teljesen érthető, hogy Stef izmot akart tenni oda, ha már a 2. GÓL nem jött, és nyomott a hazai csapat, akkor ja, nem tűnt egy elbaszott döntésnek. Még akkor is, ha néha úgy mozgott, mint aki még a sípszó előtti jelenetnél tartana. Minden más Stefano Pioli masterclass, őt kérdezzétek.
Messi. A csávó nagyon élt, volt több penge megmozdulása is, plusz folyamatosan pörgött. Most épp elsült a kapanyél is, és ez pontosan három pontot ért. Átjött, miért ragaszkodik hozzá Stef, egyrészt maximálisan alázatos, másrészt meg benne van a szamba a lábában. Eddig csak három poszton csodálhattuk meg a kezdőben, kíváncsian várom a folytatást.
Origi avagy arcus tangens. Szar, de nem annyira. Azt mondom, a képernyőn nem biztos, hogy látszik, amikor Messi helyére visszazár és fogja az üres embert. Nem volt sokszor ilyen, és előre nem igazán értékelhető, viszont én várnék még vele egy szezont, főleg, hogy a lehetőségeink olyanok, amilyenek.
Ibra meg nyilván óriási legenda, a kissrácok üvöltenek, amikor feltűnik az oldalvonal mellett, és egyből mennnek a vidik, a csávó egy igazi istenség arrafelé még mindig.
1-0 után volt egy rahedli helyzetünk, Theo, CDK főleg, persze semmi sem ment be. Januárban ez döci vagy 2-1 hazai, de most már más szelek fújnak, és behúztuk, a hétközi BL-nyolcaddöntő sikerrel együtt, azt gondolom, ez egy korrekt teljesítmény, Sanyettó dupla klín síttel.
Karetta amúgy megy és csinálja, csak elég könnyen odébb tudják tenni, ez van, fel kell még nőnie. Viszont, ha épp nincs a darálóban, jól mozog, a labdái jó helyre mennek, abszolút nem véletlen, hogy kiadtuk érte ezt a pénzt. Viszont nem 2023-ban hozza ezt vissza, ez van, srácok.
A végén lefújás után nem maradtam már, amikor egymásba karolva kurjongatnak a Sud előtt, hogy a kurvaanyáááááááád a kurvaanyááááááááááááááád. „Késő” volt, le voltam fáradva, és sikerült elkövetnem azt a bravúrt, hogy a Garibaldi és a Cadorna között ide-oda ingázva, épp lekésve az egyik vonatot épp elérjek egy másikat. Azért az vicces volt, amikor kajafutár biciklis afrikaiak és fennhangon telózó arabok közé beülve, egy óra zötykölődés után én nyugtattam meg az egyik afro csávót, hogy non ancora Gallarate. A szállásadó asszonyom egy nagyvonalú, kedves, szívélyes, interista mama volt, imádtam, istentelen jó módon nyomja ezt a vendéglátás módot. A családban egyébként mindenki interista, csak a lánya faszija igazhitű milanista. Ha kerestek Malpensa mellett jó és olcsó szállást, akkor tudok egy helyet.
Amúgy hallottam Gabbia nevét is kántálni, ez elég durva, nem?
Mit mondjak még? Legközelebb menjünk együtt blogosan, és akkor tanítunk egy kis magyar nyelvet az olaszoknak!!!
Mindezt pulcsiban. Most indulok lassan a reptérre, és várom remegve, milyen idő fogad otthon a mordori sztyeppéken