Pajtások, kummanttársak, csendestársak, cimborák a kék-fekete oldalról, mélyen tisztelt egybegyűltek! Itt most valami formabontó és régen látott következik! Ne tévesszen meg senkit a cím, mivel egyfelől az első fele masszív átbaszás, mert a tartalomnak semmi köze nem lesz a fent nevezett edzőlegendához, másfelől, ha földbe áll a sorozat a szerkesztőség ideje vagy az olvasótábor elégedetlensége okán, akkor az első rész egyben az utolsó is lesz. Következzék hát némi plusz tartalom a blogra a két forzázás/harangozás/PioliOutolás közé. Górcső alá kerülnek a klub utolsó kb. 10-15 évének legnagyobb kukabúvárkodásai, legundorítóbb maradékmentései, legérthetetlenebb Gáljanizásai, avagy 10 olyan igazolás szaré’ hugyé’, ami annyira kellett, mint Don Berlunak a hatósági ügyek.
Mondjuk ezzel pont átbasztak!
- Amelia, a VB győztes
A csóka 2010 nyarán tette át a székhelyét Milánóba Dida (első) visszavonulása után egy kölcsön+opciós, a jó öreg Fester védjegyévé vált üzlet keretein belül, mivel szükség mutatkozott egy második számú kapusra. Ugyan Gru helyettesének érkezett, mégis akkora lepkész lett belőle, hogy a botanikusok nem találnak hozzá hasonlót Egy Udinese elleni 4:4-es meccsen debütált a bajnokságban, de még az isteni Sanyinál is magasabb fokon űzte a labdák szemmel tartását. Szó mi szó, csak a padra érkezett, de amiatt, hogy a veretes Genoában sem volt kiemelkedő, valamint a Storari-Roma kettős is egy fél fokkal magasabb polc volt nála, bőven jó nálam egy helyre ezen a listán.
- Saelemaekers, a cselkirály
Időben kicsit közelebb van a listánk következő gyöngyszeme, a belga tehetség, az igazi jobblábas jobbszélső, mindenki kedvenc SzéleMesszije. Ő volt Maldiniék egyik legnagyobb vakfoltja a „radar alatt” elhozott játékosok terén. A mai napig nem tudom, hogy mit láthattak a csávóban, ugyanis az első pillanattól az utolsóig üvöltött róla, hogy az átlagosnál is kevesebb labdaérzékkel áldotta meg az élet. Nagyjából 3 jó megmozdulására emlékszem; a Napoli elleni mindenkit hülyére vevő szólógóljára, a Salernitananak lőtt balos tekerősgóljára, és erre:
Most pedig a Bolognában jegyzi hasonlószám a gólokat – egy – mint nálunk, mégis elmondhatja magáról, hogy nyert egy scudettot. A banter érában ő lett volna az indok, miért nem veszünk értelmes támadót, hiszen „bajnokaink vannak”!
- Vangioni, a balbunkó
Miközben állítottam össze a listát, feltűnt, hogy a bő keretbe is kimagaslóan nagy számban fértek be kóklerek erre a posztra, de az igazság az, hogy még a jobb játékosaink sem számítottak jónak, ez volt a csapat Achilles-sarka éveken át. Constant, Antonini, Antonelli, RR, hogy csak a kezdőket említsem. Vangionit is valahonnan Argentínából lomiztuk teljesen ingyen, hogy aztán még 15 meccset is kapjon egy év alatt. Az emlékeim már csalókák abból az időszakból, de ha nem tévedek, a MilanLabnál már akkor is Mengele volt a csapatorvos és a kiesettek helyett tudott ennyit beugrózni – melynek élvezet volt minden perce.
- Halilovic, mert senkit nem hagyunk az út szélén
A Fassone-Mirabelli duó utolsó zseniális húzása volt Striniccel és Reinával karöltve. Valahogy úgy nézhetett ki a történet, hogy felcsapták FIFA-ban a free agent listát és behúztak róla mindenkit, aki hajlandó volt ide szerződni. Egy percet nem töltött a pályán, így nehéz is lenne megítélni, az mindenesetre beszédes, hogy folyamatosan ingázott a Milan és a kölcsönzői között, hogy aztán leszerződjön a méltán híres Without Club csapatához.
- Bakaye Traoré, a szenátorok örököse
Talán ő volt az első igazi mélyrepülés. A Blaha Lujza téri szemetesek legalján a félig elszívott dekk és a dobozban lötyögő két korty Rocky Cellar. 2012 nyarán olyan nevek hagyták el kéz a kézben a csapatot, mint Gattuso, Nesta, Pippo vagy épp Seedorf. Szemmel láthatóan az összes csapatrészről kiesett a rutin, talán mégis a középpályát érintette a legjobban. A lyukak foltozására érkeztek jó(nak tűnő) megoldások is, meg olyanok, mint a jó öreg Bakaye, akinél már az első pillanatban tudvalevő volt, hogyha pályára is lép, ki fog sülni a jóérzésű szurkerek szeme attól a kontraszttól, ami közte és az egy évvel korábbi állapotok közt volt. Nem is evett meg sok sót, 7 meccsel a háta mögött távozott is a szezon végén a veretes török ligába.
- Mesbah, a téli mercatok non plus ultrája
Ismét egy balhátvéd és hazudnék (spoiler), ha azt mondanám, az utsó eme listán. Hogy mivel fogta meg Berluék vigyázó tekintetét, nem tudom, hiszen még annak a Leccének is tagja volt az ősszel, akit 3 gólos előnyről hagytunk pont nélkül egy tipszmikszgyanús meccsen. Mindezek ellenére télen mégis nálunk kötött ki, és tökéletesen beváltotta a hozzá fűzött reményeket – szar volt. Összesen kétszer fél éven át égette a hátát a mez, ezalatt valami tizenpár meccset össze is hegedült magának, és a karrierje csúcsa minden bizonnyal a Barca elleni 15 perc, amit a negyeddöntőben kapott.
- Essien, az egyes alá
Hajdanán világklasszis volt a posztján, de hozzánk már bőven az akméja után érkezett. Annyira, hogy még Poli, Muntari és van Ginkel mellett is képes volt lefelé kilógni, ami, valljuk be, nem kis bravúr. Nagyjából semmit nem láthattunk a képességeiből szűrőközéppályásként, tapasztalata és kora ellenére pedig olyan volt itt, mint egy nyeretlen kétéves. Hatalmas kár érte, hogy a sorozatos sérülések miatt idő előtt lőttek a karrierjének.
- Ballo-Touré, a kifogytam a jelzőkből, komolyan ennyire nem tudunk balhátvédet igazolni?
A dobogó legalsó fokán egy Moncada-szerzemény terpeszkedik, egyenesen a Monacoból, ami kiváló játékosok keltetője volt egy időben. Valószínűleg az ötletgazdát megcsapta valami kőkemény nosztalgia korábbi csapatával, hogy végül sikerült megfűznie mindenkit, hogy igazoljuk le a csávót. 23 évesen került el a Monacoból. Viszonyításképpen a kortársai addigra már top klubokba kerültek – a valóban tehetségesek, persze – ő pedig a kezdőbe sem tudta beverekedni magát. Természetesen Theo helyettesének hoztuk, de rendesen a hideg futkosott a hátamon, amikor ő meg a pályán. Az alábbi gyöngyszemmel emlékeznék meg a munkásságáról:
- Cerci, az egy szezonos csoda
Számos klubban megfordult, de sehol nem tudott maradandót alkotni, hogy aztán megannyi szezon kemény munkája a 13/14-es idényben végre beérjen, és 26 évesen produkált egy 13 gól 11 asszisztos szezont, a Toro gyorsan be is hülyítette vele az Atletit, akik egy szabad szemmel is jól látható összeget tettek le érte az asztalra. Anno nálunk is szóba hozták, végre lehetne egy kompetens olasz jobbszélsőnk. Hát. Nem lett. Mondjuk a matracosoknak sem. 6 meccset kavart Simeone mester gárdájában, hogy aztán könnyes búcsú nélkül zavarják vissza olasz honba. Nálunk azért másfél szezon alatt talált pár gólt, de a játéka, a képességei messze elmaradtak attól az egyetlenegy kimagasló szezonban nyújtottól, és valahol mindenki tudta, hogy a srácnak csak kijött a lépés, egy Torinonál nívósabb klubban képtelen érvényesülni.
- Matri, a patkány
Válogatott átkokat tudnék szórni erre a hontalan taljánra, de visszafogom magam. Egy úr a pokolban is úr, a szentségit neki! Sajnálatos módon ő a mi kutyánk kölyke, és ezt meghálálta azzal, hogy 2012ben a Juve színeiben ellenünk szerzett gólja után úgy ünnepelt, mintha nem lenne holnap. Sosem volt egy kimagasló kvalitású csatár, nem véletlenül adogatták kézről kézre a Serie A csapatai, Conte pedig valahogy mégis focistára emlékeztető figurát faragott belőle. El is passzolták nekünk jó 11 millió ojróért, amiből a rabok Tevez kétévi bérét csengették ki, aki mellesleg hozzánk is jöhetett volna a pletykák szerint, de nekünk inkább ez a kutyaütő kellett. Hogy miért, az máig rejtély, hisz az utolsó Juvés szezonjában 22 meccsen 8 gólt kapart össze, piros feketében pedig ötször botlott gólt érően a labdába azért a bohózatba illő átigazolási árért, ami igen nagy összegnek számított akkortájt a klubnak. Másfél lehúzott szezon és számolatlan kölcsön után 2016-ban végleg elhagyta a fedélzetet, sok könny nem hullott érte.
Íme, végére is értünk a vakfoltok szemlézésének. Illene ide még pár arc, de nekem ők szúrták ki leginkább kötőtűvel a szemem. A lista természetesen szubjektív, kíváncsian várom, nálatok ki más csapta le teljesen a biztosítékot.