Kedves Olvasók, akkor kicsit megcsúszva, de jövünk a szokásos kérdőívvel. 16. szezonja a blognak, szóval sok meglepetés itt nincsen, nem is szaporítom a szót feleslegesen, mert alább van karakter bőven. Várjuk ősi dakota szokás szerint a kummantolók verzióját is! Igazság szerint ezt meg sem csináltuk volna, csak szeretnénk látni, a kummantsereg mit hord össze. Hajtás után kellemes olvasgatási.
- Mit gondolsz Tarja eddigi sercegéséről?
bb: amekkora lendülettel indult, annyira földbe állt a végére az álomhajó. A ballaszt kisöprése mindenképp jó pont, de az olaszosítás, és a tátongó lyukak betömése elmaradt, ráadásul Rént is bőven áron alul engedtük el. Nálam kap egy 5/10-et.
alessio: szerintem az ő munkájával nem volt gond. Főleg az eladások sikerültek nagyon jól. Legyen 7/10.
fb: Döbbenetes volt ennyi idő után újra egy olyan embert látni ezen a poszton, akinek volt már ebben korábban 3 hónapnál több tapasztalata. Valószínűleg azon kevesek közé tartozom, akik Maldinit sem sorolták ide, és nem azért mert nem lett volna egy legenda, hanem azért, mert 1-2 jó igazoláson, és a legendaságából fakadó motivációs készségén kívül azért ő sem jeleskedett semmiben, pláne nem eladásokban. Na most ezek is jöttek. Azt gondolom, hogy a furcsa igazolások mögött nem Tarja lehet az értelmi szerző, valamennyi szabad kezet kapott, minden másra meg ott a Moneyball.
Balage: A szélei gyönyörűen lepirultak, de a belseje sajnos nyers maradt. Nagyon pofásan kezdte az elejét, pacsi neki a Ricci-Modric duoért, valamint süvegelendő, hogy ilyen hatékonysággal szórta ki a selejtet, de a vége nekem kapkodásnak tűnt. És egy csatár sajnos rajta felejtődött a bevásárlólistán. Mindezekkel együtt jó volt végre szakembert látni a tavalyi bohóckodás után. 7/10
Buddy: Ahogy fentebb is szólottak, jó volt végre valami profizmus félét látni az ő pozíciójában, akárhogy sikerült is ez a mercato, ezt nem lehet tőle elvitatni. Ahogy elküldte a selejteket olyat egyik “elődje” sem tudott megcsinálni és Theot sem kell jövőre ingyen elengedni. Az meg a mi szegénységi bizonyítékunk, hogy bármiféle profizmusnak örülnünk kell, mert eddig vízvezeték szerelők készítették nálunk a bútorokat.
Fx: Kénytelen vagyok a fentiekre utalva, de nem megismételve, megírni a véleményemet (aki késik, az így jár) és ez igaz lesz a többi kérdésre is. Röviden: sajnos ott tartunk, hogy a Milan nem a legizgalmasabb portéka manapság a nemzetközi futballpiacon és(!) ha ehhez hozzáteszem, hogy BL nélkül kellett értelmezhető játékosokat szerezni… (lsd. következő kérdést). Viszont Tare a felesleget ügyesen elpasszolta. Az, hogy Vodkafuért kaptunk akár 1 eurot is…majdnem csodaszámba megy, hova tovább Tare beírhatja a CV-be az achievementek közé.
krasnaja: Én adom. Nem tett csodát, de nem is azért jött. Felüdülés a dilettantizmus csimborasszója után. Hiányosságok persze vannak. Rénes érthetetlenül olcsóért ment el. De a többi exit jól sikerült, köztük olyanokkal is, amik már már sci fi jellegűek – rengeteg ballaszt ki lett söpörve, meglepően jó árfolyamon összességében.
- Hogyan sikerült a mercato, elégedett vagy?
bb: elégedett nem vagyok, de azért láttunk már rosszabbat is. A vége teljes kapkodásnak tűnt, és elég meredek, hogy egy darab csatárral megyünk neki a szezonnak. 4/10
alessio: egyedül a jobbhátvéd posztot érzem nagyon üresnek a többi csapatrész szerintem rendben van. BL nélkül illetve behatárolt pénztárcával ennél nehezen lehetett volna jobb mercatot összerakni. Nálam megér egy 8/10.
fb: Más lenne a válaszom, ha a közepén kérdeznek meg, de így most röviden: nem. A két szélsővédő poszt teljesen homály, csatárfronton is érzek némi zavart, ha a Mehikói nem kapja össze magát, és Max nem kezd el hinni benne, úgyhogy lesz itt még baj szerintem.
Balage: Nagyon felemás. Jött minőségi állomány, ment a selejtből rendesen, de a szélsővédő posztok valóban nagyon ingatag lábakon állnak, meg a középcsatár poszt is erősen kérdéses. A koncepciózus június után “abból főzünk amink van” szeptember lett. 5/10.
Buddy: Sajnos a vége kicsit megfáradt. Két szélső szárnnyal gondjaim vannak. Széle megint nálunk hajthatja túl magát nettó feleslegesen, a bal oldal meg eddig nekem egy kicsivel jobb Vodkafunál nem jobb. Bár különböző “szakértők” nagyon dícsérték, vannak fenntartásaim. Csatár sem érkezett, de azt Leao megoldja, ha egészséges. Szerintem jobb ő csatárba, mintha hoztunk volna egy Vlahot vagy méginkább valami noname sporting arcot, és NKunku és Puli jó deep lining forwardok. 6/10
Fx: Nálam ez a mercato sportigazgató szempontból 7/10. Ugyanakkor a védelmet kevésnek érzem labdával és sebességben is. Az igazi fokmérő az lesz, ha a következő mercaton ez a csapatrész is kiegyenesedik és addigra eldől Szánti sorsa is. (T-Jani akkor ért volna többet, ha nálunk is van BL vagy 22 éves – szvsz.)
krasnaja: Ez így oké, főleg azért, mert megszabadított bizonyos, kevésbé kedvelt sportolók tevékenységének a kényszerétől.
- Mit láttunk eddig Allegritől?
bb: a virgonc kis mosolyát, ami már annyira hiányzott mindenkinek! Én már behűtöttem a hűtenivalót a sok-sok kínseverves 1-0-ra.
alessio: három pontot és nem 1:0 eredmény után.
fb: Rutint meg az éveket. Én nem utálom annyira, mint amennyire Milanistaként szokás, szerintem nekünk idén ő kellett, akár szomorú ez, akár nem. Nem vele lesz a gond szerintem.
Balage: Sajnos Boatenget még nem játszatta jobbszélsőként, de ami késik…
Buddy: Hát sok rotálást és beépített embereket egyelőre nagyon nem…
Fx: …csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket…És nem nagyon lesz ezután sem jobb. Modric miatt azonban érdemes lesz bekapcsolni a meccseinket, hatalmas tanár. #ModRicci
krasnaja: Kínos betlit kínzós játékkal és izzadságszagú lebrusztolást kínzós játékkal.
- És még mit fogunk?
bb: ahogy Múzsát leordította, hogy ugyan ne dobja már be a labdát túl gyorsan 2-0-ás vezetésnél, na, ilyenből még sokat. Csak ne kapjon agyvérzést szegény ember a végére.
alessio: nagyon remélem nyakkendő és zakó dobálást a pálya szélén.
fb: Ahogy letépi a jakóját.
Balage: A szezon feléig egyre kevesebb hajszálat, aztán a karácsonyi szünet alatt egy törökországi nyaralást, azt követően pedig egy dús hajkoronát.
Buddy: Megőrülést a padon, hogy ennyi nyomorultnak kell papolnia.
Fx: hogy mondjak mást is, sztem nem lesz megőrülés, nem egy Gattuso az ember. Full sztoikus nyugalommal nézi majd Maxi a szűkös győzelmeket és a bukott rangadókat, amelyek után begaloppozunk a 4. helyre, ami számára egy újabb 1-éves szerződést ér.
krasnaja: Jönnek még az elbukott rangadók. De igazából az előző pontnál taglalt két komponens egymáshoz viszonyított aránya a lényeg.
- Hányadik helyre lesz ez elég a bajnokságban?
bb: milyen kérdés ez? Ilyen edző géniusszal a fedélzeten nem adhatjuk lejjebb, mint a második felvarró: ☆☆
alessio: most azt mondom 2 hely ez a Napoli sajnos nagyon bika.
fb: Nálam ez nagyon vagy-vagy egyelőre. Vagy sima dobogó, vagy felsőház alja szenvedősen.
Balage: Második, mert ismét nem adják meg Muntari gólját.
Buddy: Hát poénból azt mondanám második csillag, komolyan viszont egyelőre nálam is vagy egy sima 2-3 vagy egy necces akármi.
Fx: 4. hely.
krasnaja: Így van, egyet értek Fx-szel. És kincstári 70 pont.
- A BL-ben elkerültük a címvédőt, de a döntőssel kétszer is játszani fogunk. Mit gondolsz a sorsolásunkról?
bb: megfelelő csapategységgel minden célunkat elérhetjük!
alessio: nem igazán szoktam a sorsolással foglalkozni.
fb: Amíg az aszcendensünk egy nagyképű amerikai befektető, addig mindegy.
Balage: A szerencse a gyengék menedéke. Aki szép, reggel is szép.
Buddy: Ha megverjük a másodikat, akkor elsők vagyunk nem? Egyszerű matek.
Fx: A labda gömböjű, de a PSG-től mi 8-at kapnánk most. Még jó, hogy megúsztuk őket.
krasnaja: Nem bánom, hogy szellősebb a sorsolás, mert ezt is pont elég lesz leblogolni meg átszenvedni.
- A Coppa végre összejön, 1972 óta először?
bb: idén minimum két Coppát is nyerünk!
alessio: szeretném azt mondani hogy igen de a hagyományok szóval inkább nem.
fb: Én ebben már nem tudok hinni, annyiszor lehetett volna meg 🙂
Balage: Benne van a Milan DNS-ben, hogy nem vehetjük komolyan. Meghagyjuk a plebsnek.
Buddy: Az a gyengék vigaszága
Fx: ha lehet nem guglizom ki, de talán 2003 óta…illene behúzni, már a Bolognának is sikerült azóta…No meg nézhetnénk közösen a döntőt.
krasnaja: Igen, a Genoának.
- Melyik a legerősebb 11-ünk jelenleg?
bb: amiben Emmanuelson a jobbszélső
alessio: 4-3-3 szerintem a nyerő formáció Maignan-Estupinan-Pavlovic-De Winter-Tomori-Modric-Rabiot-Cheek-Leao-Nkunku-Pulisic
fb: Turi – Kocsárdi, Urbán, Csóka, Szamosi – Nagy, Molnár, Balog, Egressy – Waltner, Kenesei. A Milannal meg az a baj, hogy egyelőre nem látom, hogy mi lesz a formáció. Ha Emese álmában megjelenik majd, és mi is megtudjuk, akkor megírom rá a kezdőt is.
Balage: amelyikben Ancelottinak az a legnagyobb problémája, hogy Pippo vagy Gilardino kezdjen a BL döntőben
Buddy: Ami az én időm alatt a legerősebb volt az a karácsonyfa, bár a 2005ös erősebb volt. Mindenesetre a lényeg, hogy Nesta legyen ott középen. Ezt a mostanit, meg hagyjuk is.
Fx: mindig adott ellenféltől függ… – Allegri. (Ideje lesz rá, hétfőtől-péntekig)
krasnaja: Magic Mike – Zsuzsa, Gabi, Pavlo – Széles, Mózes, Kókusz, Richter, Bartos Cs – Leó, Himi
- Mit gondolsz a betonvédelemről?
bb: Jaap Stam óta ez a fogalom teljesen értelmét vesztette, pláne nálunk, ahol a Kemó két gólt vert az első fordulóban.
alessio: ha Allegri sem tudja ezeket összerakni ott hátul akkor ideje lesz egy teljes sor cserének.
fb: Nincs. Egyelőre. De igény igen nagy lenne rá.
Balage: Max saját kezűleg falazza be a kedves feleségét, ha ez kell hozzá.
Buddy: Olyanunk nem volt, mióta Nesta visszavonult és Silva elment.
Fx: A Beton nosztalgikus szóösszetétel. Nemhogy beton sincs, védelem sem nagyon, de legalább olasz…jah, nem.
krasnaja: Annyira beton, mint amikor anno télen vödörben kevertem kézzel a betont a disznóólhoz, azon se táncolt keringőt Mária Terézia.
- Az egyszerre fineszes és izmos, dinamikus középpályánkról?
bb: Luka mester egy személyben megoldja, de az, hogy végre idehozták nekünk Ricci-t, az valami parádé. Csak ne a padot koptassa egész évben.
alessio: Rabiotal kiegészülve remekül fogjuk tudni gyilkolni a játékot már alig várom.
fb: Ott leszünk nyilván a legerősebbek, olyanok vagyunk mint a csak vállra gyúró, a lábnapot szisztematikusan kihagyó kapuzárási pánikos apukák, aztán kérdés, hogy a játszón majd valaki kettétöri-e csenevész lábainkat egy futóbicós becsapódással.
Balage: Már várom a 3-7-0-s formációt
Buddy: Mindenki izmos a csapatba, de Luka mester 40 évesen is dobbermann a többi csivava közt.
Fx: annyi a rutin, hogy aggódom Ricciért. Ha ő is megy nem soká Gasperini babynek, akkor felsírok és kérem kapcsolja ki.
krasnaja: Amúgy nem is lenne tré. Mózes elhozta nekünk a Kánaánt, de ő maga nem léphet be. Mert már bent van.
- Na és a pengés, labdazsonglőr támadóinkról?
bb: papíron vadállat a Rafa-Puli-Nk trió, csak hát egyik sem csatár. Szántit meg valamiért épp senki nem szereti rajtam kívül, úgyhogy csak azért is tippelek neki egy 20+ gólos szezont. A felét persze lesről.
alessio: Rafa idén még egy szintet lép igy nem lesz semmi gond.
fb: Nukunku jó lesz szerintem, valamiért ezt érzem, tehát ha én mondom ezt, akkor nyilván nem.
Balage: Ha Rafa és Puli idén is hozzák a szintet és nem sérülnek le huzamosabb ideig, én már boldog leszek. G-man és Nku*2 tündöklése már csak hab lenne a tortán.
Buddy: Mennyiségre karcsúnak tűnik, de ha ENKUNKUval kiegészülve jót fog futni a Rafa-Puli duó, akkor nem lesz ez rossz. Rafa idén végre kiemelten pelyhes puha paplanon fog helyet kapni Max csapatában, úgyhogy tündökölnie kell, ha valaha még klasszis akar lenni.
Fx: Rafa megoldja. Ő lesz a plusz egy főnk, a mi Salah-nk vagy egy régivágású Totti/Baggio/RuiC, aki hátrafelé max csak gondolatban, előrefelé pedig gigánpressssszigggel majd mindenkit! Én Szántiból többet nézek ki mint Piatek, de Allegri kinyírja szegényt és irány jövőre a Bologna, esetleg a NAC Breda.
krasnaja: Ez egy bűnös mulasztás, amit nem lehet egy mercato alatt megoldani, és nem is sikerült. Zsír mellé, bármennyire is pofáztunk, nem hoztak mondjuk egy olyan alternatívát, mint most itt van Himike. Akkor is pont 40 lett volna, csak nem kerül rá azonnal teljes nehézségével a vizes bunda. Egy Milan nem tud olyan csatárt venni, amilyet szeretne, ez nem 1998.
- Hány pontot szerzünk a 3 kieső ellen?
bb: 19-et
alessio: 18-at
fb: 3.14
Balage: A Cremoneset már nem számoljuk ide, ugye?
Buddy: A kremo benntmaradó lesz tuti, szóval még jók vagyunk. Fejszámolásban meg sosem voltam erős.
Fx: szezon előtt 18-at mondtam volna, így most már csak 15…
krasnaja: 11
- Hány pontunk lesz az első hatossal szemben?
bb: trükkös kérdés, tekintve hogy a tavalyi 8. helyezett idényét próbáljuk megtippelni 😀
alessio: 28-at
fb: 36
Balage: Saját magunkkal kétszer is X-elünk majd, a többit üssük.
Buddy: Ha magunkat megvernénk szerintem bajnokok lehetnénk, így csak 5*3-at kétszer..
Fx: kevés, átlag 1,2 p / meccs.
krasnaja: 14
- Ki lesz a gólkirályunk, hány góllal? Serie A.
bb: Szántó Ágnes, 21!
alessio: Rafa 17.
fb: Puli – Rafa holtverseny: 15-15
Balage: Cheekus 17 találat
Buddy: Mondok egy merészet, szerintem Rafa idén megüti a 20at.
Fx: Rafa 12 góllal. (jut eszembe Csucsut sem látjuk idén, azért belőle sem volt könnyű pénzt csinálni)
krasnaja: Pulika 15-tel.
- Váltunk-e idény közben edzőt?
bb: nagyon drága lenne, legfeljebb egy Origi-Max cserét tudok elképzelni féltávnál. Tudtátok, hogy a belga többet keres, mint Modric? 😀
alessio: kizárt itt most Allegri velünk lesz még egy jó ideig tippre legalább 3 szezont vele fogunk eltölteni. Utána jöhet megint Pioli.
fb. Kizárt. Tehát kétszer is.
Balage: Csak ha a Sass megint szemtelenkedik
Buddy: Mindörökké Maximilan
Fx: ha nem a kiesés ellen fogunk menekülni, akkor nem.
krasnaja: Csak akkor, ha Allegri azt akarja.
- Hány gólos lesz a legnagyobb győzelmünk a ligában?
bb: 1-0
alessio: 5-4 természetesen a sassulo ellen.
fb: Lélektanilag, vagy számszakilag? Lélektanilag a Pisa ellen az utolsó 3 percben visszajönni 3 gólos hátrányból, számszakilag az Inter lesimázása egy négyessel.
Balage: Szerintem is az Intert ütjük ki 4 góllal. Félidőben Chivu átáll.
Buddy: Valamiért én is azt érzem, hogy ez az Inter meglehet egy több gólos győzelemre.
Fx: Balage második mondatán felvisítottam a munkahelyen…4-1-re verjük majd az addigra kieső Pisát. (nem néztem sorsolást) DE Hajrá Pisa!
krasnaja: Már láttuk.
- MM hány bajnokin lép pályára?
bb: ősszel szokott lesérülni, télen viszi a Cselszi, ezek alapján én 10-re tippelek. Aztán rehabilitáljuk Sándort végre.
alessio: 41
fb: mindegyiken.
Balage: minden másodikon
Buddy: A szezon közbeni pihenés jár neki, utána úgy is ingyen távozik.
Fx: mindegyiken, hiba nélkül, 20 clean sheet.
krasnaja: A felére jó lesz. Ha érik a kókusz, arrivederci.
- Hány tiszta oldalunk lesz az A-ban?
bb: 37
alessio: 21
fb: Két véglet, vagy 20 fölött, vagy 10 alatt.
Balage: megadom a császárnak, ami a császáré, Max 25 alatt nem áll meg
Buddy: minimum 20
Fx: pff. most írtam le MM-hoz. De legyen 24, mert ebben nem csak a MM-é van.
krasnaja: 18 már nagyon jó lenne.
- Mennyi lesz a Borsodi jövő májusban a Score-ban?
bb: 1890-
alessio: 2011
fb: 2/3
Balage: egy korsó
Buddy: Ez is SZJA mentes lesz?
Fx: muszáj a Score-t? viszek be dobozban PU-t! Vagy inkább Irány a Stex!
krasnaja: 990 руб.
- Hány Milan-meccset nézel majd meg a szezonban?
bb: mindet, mert hülye vagyok
alessio: természetesen mindet plusz a kupa meccseket kétszer
fb: Mindet, amit tudok, mert nincs életem, vagy ha van, akkor se kedves számomra.
Balage: amennyit csak tudok
Buddy: Most még lelkes vagyok, aztán később meglátjuk.
Fx: ha tavaly majd’ mindet láttam, akkor idén is ez vár rám. Lehet idén többet fogok sörözni közben, úgy hátha jobb lesz.
krasnaja: Egyet már kihagytam, épp akkor érkeztem meg családi körbe fél év emmigráció után, egy egzotikus úticél érintésével. És igen, lesznek még fontosabb dolgok. Hála az égnek.
- Miért szánsz még időt erre az egészre? (Kérdés nem igaziszurkolóknak)
bb: lásd 20. kérdés
alessio: mert szeretem ha fáj
fb: Addig se iszik!
Balage: asszonyt, lakást, kocsit cserélhet az ember, kedvenc csapatot soha
Buddy: mert a magyar ember szeret szenvedni…
Fx: nehogy divatdrukkerek legyenek a srácaimból.
krasnaja: A meccsek nem mozgatnak meg, sőt, de a kummantszekcióra még mindig szükségem van.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
És akkor a kérdéssor!
- Mit gondolsz Tarja eddigi sercegéséről?
- Hogyan sikerült a mercato, elégedett vagy?
- Mit láttunk eddig Allegritől?
- És még mit fogunk?
- Hányadik helyre lesz ez elég a bajnokságban?
- A BL-ben elkerültük a címvédőt, de a döntőssel kétszer is játszani fogunk. Mit gondolsz a sorsolásunkról?
- A Coppa végre összejön, 1972 óta először?
- Melyik a legerősebb 11-ünk jelenleg?
- Mit gondolsz a betonvédelemről?
- Az egyszerre fineszes és izmos, dinamikus középpályánkról?
- Na és a pengés, labdazsonglőr támadóinkról?
- Hány pontot szerzünk a 3 kieső ellen?
- Hány pontunk lesz az első hatossal szemben?
- Ki lesz a gólkirályunk, hány góllal? Serie A.
- Váltunk-e idény közben edzőt?
- Hány gólos lesz a legnagyobb győzelmünk a ligában?
- MM hány bajnokin lép pályára?
- Hány tiszta oldalunk lesz az A-ban?
- Mennyi lesz a Borsodi jövő májusban a Score-ban?
- Hány Milan-meccset nézel majd meg a szezonban?
Miért szánsz még időt erre az egészre? (Kérdés nem igaziszurkolóknak)