Nincs kifogás, itt nyerni kellett. Ez hat pontot ért a negyedik helyért folytatott harcban, ami – ne legyünk naívak – továbbra is a fő célunk erre az idényre. Az Allegriball ismét nagyot csillant, volt anyázás, mennybemenetel, és nagyon sok pozitív momentum – ezekről emlékezünk meg a hajtás után.

Tegye fel a kezét, aki nem örül a megszerzett három pontnak! Lehetett volna ez 3:0, vagy 4:1 is, de a lényegen nem változtat – gyakorlatilag nem volt itt semmiféle szó vendég pontszerzésről az első perctől kezdve a lefújásig. Még csak a halovány szagáról sem. A kanyar mögött sem. Allegri ráncainak a mélyén sem. Az pedig, hogy nem engedett a védelem kapura tartó lövést, az valami félelmetesen gyönyörű! A hajtás után megünnepeljük a megünnepelhetőt, és nem károgunk sokat a többin, csak amennyit muszáj.

Nem kaptunk gólt, lőttünk kettőt. Kell ennél több? Szép játék, jó kombinációk, működő meccsterv? Persze pityu, meg még mi kéne a betonbiztos 9. helyhez?

A patkóba! Ez már megint nem úgy sikerült, ahogy vártuk. Bár, ha jobban belegondolunk, egészen beleillik a sormintába a hátrányból fordítani akarás, illetve próbálkozás, nyögve nyelés, és morális győzelem. Sajnos azért mondjuk nem adnak pontot egyelőre, de gondolatban azért vezetjük, legalább a tavaszi tabellát. Még biztosan akad, aki elhiszi.