beharang kategóriaarchívum

°38 Giornata: SPAL-Milan – Bl vagy El

Ez itt a kérdés. Ami nem csak rajtunk múlik. Sőt. Vagy az Atalantának vagy az Internek rontania kell. Miközben a SPAL ellen sem lesz annyira könnyű dolgunk. Még ha olyan nagyon nehéz sem.

Rég volt ennyire nagy jelentősége a szezonzáró meccsünknek. Az egész éves hullámvasútazás után ma eldől, hogy Bl-lel jutalmazzuk magunkat és derűsebb kilátások lesznek jövőre, vagy jöhet egy újabb El és ehhez mért nyári mercato.

Rino minden bizonnyal marad a 4-3-3-nál és a kezdőt se nagyon bolygatja. Talán annyi, hogy jobb-bekkben Conti kezdhet, ha már Abatét olyan szépen elbúcsúztattuk múlt héten. Azért az kemény, hogy a következő szezonban már nem lesz olyan játékosa a keretnek, aki scudettót nyert volna a csapattal. Elöl ezúttal is Suso és Piatek szolgálhatja ki Borinit. A középpályán Kessié és Bakayoko darálhat, Calhanoglu pedig keverhet. A belsővédő páros a megszokott Romagnoli-Musacchio lehet. Zapata pedig nem kap új szerződést, jövőre már ő sem lesz velünk. Talán ma még az utolsó három percre bejön.

A neccesebb, hogy miközben a SPAL-t próbáljuk leverni, a két másik meccsből legalább az egyiken meglepetés kellene. Ha az Inter nem tudná otthon leverni az Empolit, az nagyon-nagyon vicces lenne. Sajnos erre az esély valami egészen minimális. Az Atalanta Sassuolo elleni meccse már kettővel izgalmasabb lehet. Ami extra színezetet ad a meccsnek, hogy az Atalanta épp stadion-projektben van, ezért néhány hazai meccsét a Sassuolo pályáján tolja, így gyakorlatilag idegenben játszanak. Ugyanakkor az is ezen a meccsen dől el, hogy jövőre Bl vagy El meccset játszanak a Mapei Stadiumban.

Izgalmas utolsó forduló előtt állunk. Forza Milan

Talán kezdő: Donnarumma, Conti, Musacchio, Romagnoli, Rodriguez, Kessié, Bakayoko, Calhanoglu, Suso, Piatek, Borini

Tipp: SPAL-Milan 0-2

Több helyen is összeszedték, hogy milyen eredményeknél ki jut a Bl-be. Ez itt a Football-Italia-ról van:

Atalanta Champions League if…

They beat Sassuolo

OR

They draw and either Inter or Milan do not win

Or

They lose and Milan do not win (unless Roma are also victorious)

Inter Champions League if…

They beat Empoli

OR

They at least match Milan’s result

OR

They lose and Milan draw

OR

They lose 1-0, Milan lose and Roma win without four clear goals

Milan Champions League if…

They beat SPAL and either Atalanta or Inter do not win

OR

They draw, both Inter and Atalanta lose and Roma win

OR

They draw, Inter avoid defeat and Atalanta lose

Roma Champions League if…

They beat Parma by at least five clear goals and Inter lose 1-0, Atalanta avoid defeat and Milan lose

OR They beat Parma, while Atalanta, Inter and Milan all lose

°37 Giornata: Milan-Frosinone – Utolsó idei hazai

A Fiorentina elleni győzelem után a Frosinone ellen kergethetjük tovább a Bl-sárkányt. A Roma szombaton kellőképpen málé volt és az Atalantának is húzós lesz Allegri majdnem búcsúmeccsén.

A Frosinone alapesetben nem jelenthetne túl nagy gondot, pláne a San Siróban. Már tuti kiesők, nem véletlenül. Nekünk a Bl-induláshoz mindenképpen kell a győzelem az utolsó két meccsen, ami jelenthet extra nyomást is. De ha már ez a helyzet, örüljünk neki, hogy nem egy acélosabb csapat ellen játszunk.

Ha minden jól megy, Borinit ismét a kezdőben találjuk, Bakayoko rámcáfolva elég korrektül tolta a Fiorentina ellen. Bigliában pedig úgy tűnik már nem igazán bízik a Maestro, így ezúttal is Calhanoglu próbálhatja meg diktálni a tempót.

Ha komoly színvonalat nem is, de győzelmet várok. A Frosinone és a Chievo helyett jövőre pedig megnézhetjük a Leccét és a Bresciát, La Mantiát és Tonalit.

Talán kezdő: Donnarumma; Abate, Musacchio, Romagnoli, Rodriguez; Kessie, Bakayoko, Calhanoglu; Suso, Piatek, Borini Tipp: Milan-Frosinone 2-1

°34 Giornata: Torino-Milan – Még mindig a Bl-ért

Miután a Coppát elengedtük, a Torino ellen próbálhatjuk meg életben tartani a Bl-reményeket. A Roma ezúttal nyert, így egy brusztolós döntetlen nem elég, hogy megtartsuk a negyedik helyet. A Torino ráadásul elég harciasan vereti idén, akár még ők is becsúszhatnak az utolsó Bl-helyre.

A hétvégén Milánó-Torinó dupladerbit rendeznek a Serie A-ban. Felvezetésként, előzenekarként, kinek, hogy tetszik a két város második csapata lépett pályára szombaton. Vasárnap este már főműsoridőben méri össze erejét Milánó és Torinó kedvenc csapata.

Calabria a hétközi sérülése után még nem épült fel teljesen, így Conti rohangálhat majd a jobbon, egyébként meg a védelem a szokásos. Középpályán marad a Kessié-Bakayoko páros és szerencsére Paqueta is felépült, hogy némi kreativitás is legyen, mert Biglia és Calhanoglu is elég ergyán helyettesítette. A török azért ott lesz a támadóhármas bal szélén, Suso jobbon, centerbe pedig a jelek szerint Cutrone kezd, Piatek pedig pihen és jó eséllyel a padról szállhat majd be.

A Torino minden bizonnyal három védővel hozza le a meccset, így ha menet közben nálunk nem a tervek szerint alakul a meccs, jó eséllyel váltunk majd mi is három védőre. Hogy ez jó-e, azt majd meglátjuk, ha egyáltalán sor kerül rá. Centerben Belotti továbbra is atom, Romagnolira ezúttal is emberes feladat vár. Zaza és Baselli is eltiltatta magát, ők azért annyira nem fognak hiányozni.

Ahogy ősszel is történt, most se várható túl sok gól, annyira, hogy még az is benne van, hogy annyit látunk, mint ahány jetit sikerült összeszámolni az elmúlt évek során.

Talán kezdő: Donnarumma, Conti, Musacchio, Romagnoli, Rodriguez, Kessié, Bakayoko, Paqueta, Suso, Cutrone, Calhanoglu

Tipp: Torino-Milan 0-0

Coppa Italia: Milan-Lazio – Visszavágó

A szombati hasfájós szombati pármai után a Lazio ellen javíthat Gattuso és a keret nagyjából mindegyik tagja. Az első meccsen egy idegenbeli 0-0-val már megágyaztunk a kupadöntőnek, de a San Siróban így is nyerni kellene.

Ami nem lesz egyszerű. A másfél héttel ezelőtti bajnokin már sikerült legyűrni a Laziót, elég emlékezetes kis meccs volt. Az Acerbi-mez pörgetés, a Twitter-huszárkodás és a lökdösődés megmutatta, hogy van feszültség bőven. Számomra némileg meglepő, de annál pozítivabb, hogy a meccs előtt Simone Inzaghi tolja a hangulatkeltést, és hogy jön a visszavágás, Rino pedig nyugisabb.

Úgy néz ki, hogy annyira jól sikerült az előző Lazio ellenin a három védőre állás, hogy ma este ezzel a formációval indítunk. Ez adhat stabilitást és Caldara is talán visszatérhet a sérülése után. A két szélén Calabria és Laxalt mehet, ami azt is jelenti, hogy Rodriguez pihenhet egyet és eggyel támadóbbak és gyorsabbak is leszünk. Belül Kessié és Bakayoko keménykedhet, Paqueta még nem teljesen egészséges, majd talán a padról. A támadóhármas balszélére jó eséllyel Castillejo kerül vissza, Borini harcos, de kevéssé hatékony próbálkozásai és Calhanoglu néha penge, de általában semmilyen játéka után.

Szoros meccsre számítunk, amiben megerősített Gattuso és Inzaghi is a meccs előtti nyilatkozataikkal. Azt nem tudom, hogy gól vagy kiállítás lesz több, de ez is csak egy újabb ok, hogy megnézzük a mai kupaelődöntőt.

Talán kezdő: Reina, Caldara, Musacchio, Romagnoli, Calabria, Kessié, Bakayoko, Laxalt, Suso, Piatek, Castillejo

Tipp: Milan-Lazio 2-2

Coccolino homoszexuál!!! # Milan v Lazio

4 meccs – 1 pont – innen szép felállni! Hölgyek-Urak, most tartunk ott, hogy már nem fér bele több szerencsétlenkedés. Egy hosszú, emberes sorozat után rútul pofára estünk a Madonninán – belefért, olaj módjára égtünk a Marassiban – belefért, eltöketlenkedtük az Udine ellen – belefért, belenéztünk a szokásos lengőbe a gobbóknál – belefért, most viszont, 7 körrel a vége előtt a közvetlen rivális Coccolinót fogadva, úgy, hogy csak az nem ért be a tabellán, aki kifejezetten nem akart, már nem fér bele. Ha most nyerünk, a kezünkben marad a sorsunk. Ha nem, akkor viszont onnantól kezdve eldobtuk a gyeplőt – beérünk, ahová beérünk. Én egyértelműen az első opciót részesítem előnyben. Félnünk nem is az átlagban nem is akkora cefet szar lácoktól kell, sokkal inkább a saját faszságainkon csúszhatunk el. Másfél óra múlva kezdünk, hajtsatok! Continue reading

Felhők között a Nap # Milan v Inter

Hölgyek-Urak, beköszöntött az Április. A kocsiból olybá tűnik, a legmosolygósabb tavaszi időben szeled a kilométereket, hisz csak a hét ágra sütő Nap meleg sugarai érnek el hozzád, a vissza-visszasettenkedő télutó alamuszi szelétől csak akkor fogsz lúdbőrőzni, ha már kiszálltál. Dehogy is, a pusztába kiérve egy alattomos roham fél métert is taszajt a gépen, csak győzz kapaszkodni a kormányba. Nem tudsz úgy sétálni a szabadban, hogy ötpercenként ne bocsátkozz bele valamilyen filozófiai mélységű problémába, vagy a levett pulóvernek kellene alkalmas helyet találni, vagy éppen azt vizslatod, elértek-e még védett helyet a rajtaütésszerűen támadó eső fenyegető támadása előtt. Azt gondolom, valahogy így állunk a soron következő Madonnina előtt is, amikor megpróbáljuk kibogozni e zavaros történet kusza szálait  –  melyeket olykor-olykor még pirotechnikai eszközök is kölcsönhatásba hoznak, lásd az illusztrációt. Hajtás után – ha rendet nem is teszünk – azért megpróbáljuk keretbe foglalni ezt a mi kis derbynket.  Continue reading

Kicsi séta # Chievo v Milan

lgyek, Urak, ma este nem ennek a mutatványnak kellene elvinnie a show-t. Ha igaz, ami igaz, a Hold még mindig sajt, a végzet minket nem sújt, s amit már a Csacsi is sejt, megragadjuk e sélyt. Gond, zűr, vesződség ma este ebből ne legyen, én ezt kívánom magunknak. Hiszen annyira minden a mi kezünkre játszik, hogy igazán nem panaszkodhatunk. Ellenfelünk idei teljesítményét hűen leírja, hogy az oláh váltópénzt értékeli közölük a legtöbbre a whoscored.com, az azért  nem egy felülmúlhatatlan valami. Hajtás után nagyon röviden felvázoljuk a győzelmet.

Continue reading

°26 Giornata: Milan – Sassuolo // Nincs mese…

A keddi kupaelődöntő után folytatódik a harc a BL-ért. Szombaton késő délután a Sassuolo lesz a Milan ellenfele a közel teltházas! San Siroban. A klub tájékoztatása szerint már 60 ezer jegy elkelt Locatelli visszatérésére, ami tekintve, hogy ki az ellenfél, egy egészen szép szám. Az elmúlt idők több, mint meggyőző eredményei újra visszacsábították a szurkolókat a csapat mellé. Ezt a bizalmat pedig meg kell hálálni…

Continue reading

Kuka Holding, Kúúúka Hóóóldiing # Milan v Napoli

A

Elvtársak, elvtársnők, most hétközben is kigurul a roller, és nem nézzük, kit ütünk el vele! Fiatal, üde és becsvággyal teli fiatalemberek veselkednek most neki a szombati „csorba” helyreköszörülésének. A feladat most sem lesz egyszerűbb, cserébe viszont a tét jóval kisebb. Ha már így rávetődtünk erre a negyedik helyre, akkor a Jóisten bocsássa meg alávaló, sportemberhez méltatlan gondolatomat, de annyira nem tartom fontosnak, hogy ma az összes feles grammjukat is kiizzadják a srácok. Hiszen vasárnap az ötödik helyezett románokhoz megyünk. (Ott azért jó lenne megcsípni valamit, nem csak egy segget. ) Ezzel szemben most azért megy a móka, hogy eldönthessük, majd ki feküdjön le a gobbóknak a döntőben. Ez is szép cél, nemes cél, valakinek biztos, de nekünk már tényleg az a micsodás Bajnokok Ligája kéne, az ám. Hajtás után Carlo visszaköltözik a San Siróba. Continue reading