Párizsi után lencse. Ezt sajnos muszáj volt leírni, ezúton is elnézést a jóízlésű kedves olvasóktól, de az eddigieket tekintve mégsem szakadhat meg a blogos gasztroforradalom, és egy borús, esős novemberi hétvégén mégiscsak jobban esik otthon ülni a kandalló mellett – és bosszankodni, hogy csak füstöl, de az istennek nem ég a tűz, rossz volt a fa, hát tiszta nedves, már megint milyen tüzépről hozta az após ezt a szart? -, vagy épp kötényben állni a konyhában, miközben lélekben Stahl Judit és Borbás Marcsi ölelő karjai között kevergetjük a pörkűttet, simogatjuk a lábast, mint a Zsír fejéről bezuhanó labda Dollár lelkét, ahogy lebiggyesztett szájjal szedi ki a hálóból, de közben legbelül végülis örül, mert az igazi csapata nyerésre áll!
