Ez egy nehéz nap lesz // Juventus-Milan

 

Torinóban a Juventus ellen. Rég vártam ilyen érzésekkel egy Juve elleni meccset. Nem feltétlenül azért, mert tudom, hogy szükségünk lesz az erényövre, hanem azért, mert az elmúlt hetek, hónapok annyira kiábrándítóak voltak, hogy ez a meccs sokkal kevésbé hoz lázba, mint az utóbbi évek bármelyik Juventus elleni derbije, pedig most a túloldalt van Allegri, tök jól fel lehetne fűzni rá a dolgot. De mégsem fogunk róla egy árva szót sem ejteni.

Mire lehet számítani egy olyan január után, mint amit a Milan produkált? Nulla győzelem a Sassuolo, Torino, Atalanta, Lazio négyes ellenében a bajnokikon. Most lépjünk túl azon, hogy ilyen periódus bármelyik csapat életében előfordul, hiszen nem mehet be mindig minden. De itt most baromira nem erről van szó, ugyanis nem volt minek bemennie. Hogy ezeket megváltoztathatja-e a téli érkezők tömkelege? Persze a védelem sem volt legjobb, de talán éppen oda nem jött senki, ahol a legnagyobb problémáink mutatkoznak, a középpályára. A Juve ellen igazából nincs, amire bazíroznánk: a védekezésünk kritikán aluli, a középpályánk nem gólerős, a szélsőink „nem jelentik a különbséget”, és hiába van egy aránylag pöpec centerünk, ha a középpályánk képtelen hozzá eljuttatni a labdát. Mindebből összeadódva nem nagy csoda, hogy igazából egy bő fél év alatt eljutottunk oda, hogy gyakorlatilag nulla játékunk van, Inzaghinak pedig fogalma sincs arról, hogy mit is kellene játszani egy totál átlagos csapat ellen kilencven percen keresztül. Fontos, hogy kilencven percen keresztül, mert odáig még eljutunk, hogy mondjuk 10-15 percig uraljunk egy meccset egy kiscsapat (ha esetünkben lehet ilyenekről beszélnünk) ellen, aztán ha annak nincs már mit védenie, akkor igazából nekünk el is fogyott a tudomány. Na most a Juve ellen nekünk másra lenne szükségünk, de láttuk, hogy a félelmetes Torino ellen, még ha 10 emberrel is voltunk, csak a Jó Isten kegyelme mentett meg minket a góltól – és szombaton a pályán lesz még Vidal meg Pogba is, akiknek csak az egyik lába is tökéletesen elég lenne nekünk.

Mit lehet ilyenkor mondani? Be lehet dobni az újakat néhány edzés után, de azt hiszem, mindegyiküket jól jellemzi, hogy tört ki egyikükért sem a polgárháború Milánóban. Félreértés ne essék, kiváló futballistákról van szó, mert liga szinten egy erős jót tud hozni mindegyikük, és az elmúlt transfer windowokhoz képest kifejezetten nagy volt az aktivitás, azonban nem igazán véltem felfedezni benne a tudatosságot, sokkal inkább a kétségbeesettséget. Aztán persze lehet, hogy lesz 1-2 jó ősze, vagy tavasza valamelyiküknek, de két év múlva talán éppen valaki lesz majd az aktuális blokkoló. Azt csak halkan tesszük hozzá, hogy a szezon előtt hangsúlyozott minél szűkebb keret projekt odáig jutott, hogy most mintegy harmincan vagyunk a keretben, úgy, hogy a szezonból 17 mérkőzés van hátra. Nem több. Mindenesetre opciónk az lesz rá, kölcsönben.

Lehetne jönni a taktikával, meg hogy a Juve hol lesz erősebb, hol lehetne megfogni őket, és mivel, de teljesen felesleges. Bízom én a srácokban, nem arról van szó, persze hogy bízom, de először egy kialakított játékra lenne szükség. Szörnyű ezt kimondani, de a Milannak nincs egyetlen játéka sem. Nem tudsz mondani egyetlen tudatos elemet sem, azon kívül, hogy „pass to Menez – > he scored – > YES? – Celebrate! – No? – Pass to Menez again”.  A 4-4-2-t mondjuk különösebben semmi sem indokolja, de hátha úgy érzik a többiek, hogy mégis ez áll hozzájuk a legközelebb.

Nincs nagy kívánalmam az esti meccsre. Eredményt nem is fogalmaznék meg, csak azt szeretném viszont látni a TV-ben, hogy nem döngölik a földbe a Milant. Ez pedig nem eredményfüggő, mert a Torino ellen is „csak” 1-1 lett, pedig valójában a ziccerek aránya volt csak 6-1. Semmit sem kérek, csak azt, hogy úgy jöjjenek le a pályáról a Milan játékosai, hogy tudatában legyenek, melyik csapat mezében futkorásztak az eltelt másfél órában. Megesik, hogy kikapunk, de könyörgöm, ne gyalázzák tovább mindazt, amit passziónknak tekintünk iksz éve mindannyian!

Várható kezdő: Diego Lopez – Rami, Alex, Paletta, Antonelli – Poli, van Ginkel, Muntari – Cerci, Menez, Bonaventura. (péntek este, 20:52)

Tipp: nem jön össze a kívánalmam