Megvan az első idei győzelem, ami jó. Maga a meccs a legnagyobb jóindulattal is gyépéharc. Látszik, hogy szó nincs edzőbuktatásról, hajtás volt, szimplán ennyire futja. És még így is örülhetünk az idei sokadik tizenegyesünknek, hogy Menez megint megoldotta egyedül és persze Zaccardo góljának. Már-már bonerai magasságokban.
Ezúton is hívnám fel a figyelmet arra, hogy a „bonerai” kifejezést most először láthatjátok, ezt a szót még soha senki nem használta írásban, vagyis történelmi pillanatokat élhetünk át. Nem véletlenül a világ legeredményesebb klubjáról írunk blogot.
Az egész meccs az idén már megszokott forgatókönyv szerint alakult, tizenegyesből vezetés, hogy utána az ellen egy pontrúgás után egyenlítsen. Még szerencse, hogy a Parma a vakok között is süket, szóval az újabb totális összeomlás helyett jött Menez, majd Zaccardo. Ha lenne értelme, akkor még a meccs emberének is nevezném, miután a tizenegyest is ő hozta össze, de túlzásokba ne essünk. Pláne, hogy a bevezetőben már megkapta a legnagyobb dícséretet, amit Milan-játékos kaphat.
acmilan.com – Zaccardo ennyit megérdemel
Egyelőre nehéz eldönteni, hogy a nyári három kölcsönjátékos közül ki a legnagyobb telitalálat, most hogy Torres kiszállt ebből a nemes küzdelemből, Van Ginkel és Armero komoly versenyt fut a címért. Armero eddig elég meggyőző volt, de Van Ginkel úgy tűnik, még őt is tudta tromfolni. Azért ahhoz elég sokat kell tenni, hogy félidőben döntetlennél lecséreljenek, hogy Essient hozzák be a helyedre. A meccset így sikerült a Muntari-Poli-Essien középpályás hármassal zárni.
Közben Destro és Bocchetti is bemutatkoztak, amennyire lehetetlen beugróként valami komolyat dobbantatni, annyira átlagosat is sikerült domborítaniuk. Nem lesz nehéz hozzászürkülniük a csapathoz. Olyan szívesen alakítottam volna át ezt a kiváló logót úgy, hogy Silvio/Fester/Inzaghi legyen ott középen, de a helyzet ennél kettővel elkeserítőbb. Ez nem az a helyzet, ahol mi hőbörgünk, hanem az, amikor mi kapjuk az arcunkba, hogy WashingtonRedskins.