Napoli – Milan 1-1 // Jár a p(acsi)ont!

Megérdemelt ponttal tér haza Nápolyból a zsinórban tizedik meccsén is veretlen csapatunk. A játékunk néhány elemére, és a pontunk mikéntjére is lehetne panaszunk, de ez inkább a küzdeni akarás, az odaadás, és a jól felkészültség hozadéka volt, mintsem a parádés támadójátéké. Mihajlovic első szándéka az volt, hogy ne kapjunk gólt, s ha kapunk is, lehetőleg egynél ne többet. Az egyértelmű volt, hogy még egy olyan pofonba nem szaladunk bele, mint ősszel, mert az akkori még alakuló, az elemeit kereső csapat már a múlté, tegnap egy szervezett, a dolgát milliméterre tudó, pontról pontra kitalált gárda tette zsebre Higuaint és a bandáját, ráadásul úgy, hogy a legjobb védőnk csak a padon méregette a lázát.
Ugyebár a héten ünnepelte Berlusconi a harmincadik esztendejét annak, hogy átvette eme csodás csapatot. Volt minden ami ilyenkor szokásos, milanelloi látogatás, torta, és hangzatos nyilatkozatok. Oda is szúrt a prezidente némiképp Sinisanak, mondván, hogy csak akkor marad a szerb, ha minden hátralévő meccsét megnyeri. Mindannyian tudjuk, hogy ez kvázi lehetetlen, de kinézzük a jó öreg Silvioból, hogy már a jövő évi edző személyén gondolkodik, folytatva a néhány éve elkezdett sormintát, hogy új szezon, új edző. Mihajlovic finoman meg is jegyezte a szombati sajtótájékoztatón, hogy szép ez a 30 év, de az ilyen csinnadratták mellett nehéz felkészítenie a csapatot a hétfői kőkemény meccsre. Viszont a tegnapi produkció azt mutatta, hogy hiába a zavaró tényezőknek, és a mozgalmas hétnek, szinte tökéletesen sikerült felkészülni a Napoliból.

Sarri legénysége ebben a szezonban mindössze két hazai meccsen vesztett pontot ezidáig, az első fordulóban a Sampdoria egy 2-2-es döntetlen után vitt el egy pontot, majd december középen a Roma egy gólnélküli meccsen ugyanennyit. Közben otthon Juventust, Fiorentinat, Intert, Empolit, Laziot, és kvázi mindenkit levertek Hamsikék. Totális elvakultság lett volna azt várni, hogy úgy megyünk az egyébként teltházas San Paoloba, hogy kiállunk az adok-kapokra. Sima három gólos vereség lett volna a vége, ez kétségtelen.

Mihajlovic tehát a legkézenfekvőbb, és legreálisabb forgatókönyv mentvén indulva két sorba rendezte a csapatát, és várta, hogy jöjjön a Napoli. Nyilván bonyolultabb volt ez annál, mintsem, hogy két párhuzamos sorba rendezte a tíz mezőnyjátékosát. A védelem önfeláldozó, és fáradhatatlan munkája nélkül aligha úsztuk volna meg három a kapunkra tartó lövéssel, és egy nagyon szerencsétlen kapott góllal. Abate és Zapata olyant tettek le az asztalra, amilyent rég láttunk Milan védőtől. Főleg a kolumbiaitól nem vártuk volna ezt, hiszen ha visszagondolunk ordas részt vállalt az odavágón elszenvedett gyalázatos nullnégyből, na meg azt a Romagnolit volt kénytelen pótolni aki a legjobb védőnkké nőtte ki magát az elmúlt hónapokban. De megoldotta, és klasszis módjára tette zsebre a gólkirályjelöltet, aki a hisztin, és az értelmetlen reklamálásokon kívül semmit nem mutatott. Abate az elmúlt szezonok rémálmai után idénre végre olyan szélsőhátvéddé nőtte ki magát, amilyenre régóta szükségünk van. Széthajtja magát a csapatért,  emellett pontosan védekezik, és felér a támadásokkal is. Insigne levegőt se kapott mellette. Pech, hogy pont az Ő lövése pattant meg pont Abate lábán, de ez semmit nem von le az érdemeiből, fenomenális volt Iggy, kétségtelenül a meccs embere.

Az elkövetkező nehezebb meccseken, gondolok itt a Juventus elleni hazaira, vagy az elég valószínű kupadöntőre, simán elővehetjük ezt az arcunkat, mert ezzel a mentalitással és felfogással nagyban tudjuk csökkenteni a keretbeli adottságok közötti különbséget. Viszont sok munkára van szükség még, mert a labdakihozatalokban, és a helyzeteink kialakításában sokat kell még javulni. Talán még nagyobbat is tudtunk volna álmodni, ha nem vagyunk annyira pontatlanok a kevés adódó lehetőségünknél. Szerencsére az egyetlen épkézláb, és mondhatni felépített támadásunkat góllal fejeztük be, de előtte és főleg utána nem sokat veszélyeztettük az unatkozó Reina kapuját. Ez másképp is lehetett volna, ha nem Niangra jön ki az a helyzet, vagy Menez kondíciója nem lenne a béka feneke alatt. A végére láthatóan elfáradó, és kockáztató Napoli ellen talán jobb lett volna hamarabb bedobni Balotellit, aki jól szállt be a meccsbe, és egyből különbséget jelentett a pimasz megoldásaival, de az egy pontnak így is jogosan örülhetünk, hiszen egy bajnokaspiráns katlanjából hoztuk el azt, úgy, hogy minimálisra redukáltuk annak ligaelső támadójátékát.

Egy szűk hét múlva a Torinot fogadjuk, ahol már bátrabb, dominánsabb játékra lesz szükség, na meg az összes pontra, hogy tovább lehessen álmodni a Bajnokok Ligájáról.

Punti:

Donnarumma 6: mértéktelenül nyugodtan, és megbízhatóan hozta amit kellett. A gólról nem tehetett, rendkívül szerencsétlenül pattant meg az azt megelőző lövés, amiből oly keveset látott.
Abate 7,1: remekül zárta a helyet Insigne előtt, minden pillanatban a helyén volt, és sokszor jó ütemben belépve pótolta a kilépő Alexet.
Alex 7: nem csak Romagnolival alkot jó párost, hanem Zapataval is, előbb Higuaint fékezte hibátlanul, majd Gabbiadini se okozott különösebb gondot neki. Jó néhány klasszis megelőző szerelése, és közbelépése volt, közel hibátlan meccsen van túl.
Zapata 7: ha mindig így játszana, nem lenne kérdés a szerződéshosszabbítása, Higuain többször is megpróbálta próbára tenni, de mindig a helyén volt.
Antonelli 6: az Ő oldaláról érkezett a legtöbb hazai akció, de rendre jól megoldotta, több veszélyes beadást is blokkolt. Próbálkozott előre is, de kevés sikerrel.
Honda 6: önfeláldozóan, és hasznosan segítette a jobb oldali védekezést, ha fent maradt Abate, gond nélkül zárt vissza a helyére, hasznos tagja a csapatnak. Összehozott egy fél gólpasszt is.
Kucka 7: már az is csoda, hogy ilyen hamar felépült, de nem látszott rajta a kihagyás. Hozta a szokásos, hajtós játékát. Megfelelő párja Montolivonak, ha védekezni kell, de pontosabb, és okosabb döntéseket kell hozzon az ellenfél térfelén.
Montolivo 5,5: nagyon nem ízlett neki a csapat defenzív mentalitása, próbálkozott, de rengeteg ígéretesnek tűnő helyzetet elrontott. A végére kifáradt, a Torino elleniről kisárgázta magát.
Bonaventura 6,5: továbbra is a csapat legfőbb mozgatórugója, minden támadás aktív résztvevője. Hat gólos.
Niang 5: túlságosan passzív, mondhatni nemtörődöm hozzáállás, igazi labdatemető volt, hiba volt Bacca kárára a pályán hagyni.
Bacca 5: ez nem az Ő napja volt, önhibáján kívül.
Menez 5,5: ha javul a kondija, nagy hasznára lehet még a csapatnak a hátralévő meccseken.
Bertolacci 5,5: a kifáradt Montolivo helyére kellett frissességet hozzon, egy buta labdavesztéstől eltekintve, jól megoldotta.
Balotelli 5,5: ha több időt kapott volna, talán többet is hozza tudott volna tenni, látszólag jobban odatette magát, mint legutóbb, de még mindig kevés.
Mihajlovic 7: Berlusconi csak a győzelmeket tartja elfogadhatónak, de Nápolyban nem szégyen ikszelni, ami az Ő érdeme is. Van formája, ereje, és tartása a csapatának.