Nehéz eldönteni, hogy a tegnapi meccs után az ember inkább örüljön egy 0-2-ről visszahozott pontnak, vagy legyen mérges azért, mert az első félidőt gyakorlatilag kidobtuk az ablakon. Szeretjük Gattusot, de azért nem ennyire.

Az első 45 perc bűn rossz volt. Lassú, tompa, körülményes Milan. Minimális intenzitás, kevés mozgás és még kevesebb ötlet. Nem önmagában a két kapott gól zavart (bár jött a Benny Hill theme song) hanem az, hogy a Lazio szinte mindenben egy fokkal gyorsabbnak tűnt. Nameg a balhátvédünk.

Cancellieri már a 10. percben megszerezte a vezetést, Noslin pedig a 39.-ben megduplázta. A Milan így 0-2-vel ment szünetre. Estupiñánról ezen a ponton részemről nagyjából mindent elmondtam. Többet nem akarom Milan-mezben látni. Nem egyetlen rossz meccsről van szó, hanem arról az állandó érzésről, hogy bármelyik pillanatban benne van egy súlyos helyezkedési vagy döntési hiba. És nem engedtük el PÉNZÉRT a Villába. Hihetetlen.

A másik kellemetlenebb meglepetés most Modric volt. A Luka-Rabló double pivot egyszerűen nem tudta felvenni az első félidő tempóját. Modricot a szünetben Musah váltotta. A meccs utáni okoskodások is a horvátot írták az első félidő leggyengébbjei közé, miközben Musah belépése rögtön több futást és izmot adott a középpályának. Ez nem jelenti azt, hogy hirtelen Modric lett a probléma. Inkább azt, hogy 41 évesen nem minden meccs való neki, és egy ilyen rohanós, sok átmenettel járó találkozón nagyon kell mellé a láb. Tegnap ez hiányzott.

A szünetben viszont Amorim nagyon eltalálta a cseréket. Estupiñán, Modric és Loftus-Cheek helyére Moreira, Musah és Pulisic érkezett. Mintha egy teljesen másik csapat jött volna ki, és az egyenlítő dupla után bőven benne volt a fordítás a levegőben.

A végére 66 százalékos labdabirtoklás, 16-8-as lövési arány állt a Milan mellett. Nyilván ezek a számok valamennyire csalókák, mert a fölény jelentős részét a második félidőben termeltük meg. De pontosan ettől látványos, mekkora volt a különbség a két Milan között.

Természetesen az újonc More viszi el a címlapokat, teljesen jogosan. Két perc alatt két gólt lőtt, és a második félidő egyik legveszélyesebb játékosa volt. Nekem továbbra is a robbanékonysága a legérdekesebb. Volt néhány megindulása, amely halványan felidézte Theo legjobb időszakát, de itt egyelőre álljunk is meg. Sokkal fontosabb, hogy végre volt a bal oldalon valaki, aki nem alibizett, hanem meglátta maga előtt a területet és nekiment. Ja, meg amúgy nagyon úgy tűnik, hogy védekezni is tud. Nahát!

De Moreira mellett többen is nagyot mentek. Pulika például nagyjából az első néhány labdaérintésével megmutatta, mekkora minőségi különbséget jelent. Gyorsabban dönt, hamarabb látja a következő passzt, és egyszerűen nagyobb sebességgel futballozik fejben, mint a legtöbb támadónk. (Rubeeen) Nagyon kellett már vissza.

Múzsa beállása legalább ennyire fontos volt, csak kevésbé látványos. Ő adta meg azt a futómennyiséget és agresszivitást középen, ami az első félidőből teljesen hiányzott. A Modric-Rabiot páros mellett átrohant a Lazio. Kessié Juniorral már mi kezdtük el visszafelé kergetni őket. És akkor még ott van Gila, aki az idény elején már stabil kezdővé vált, és egyre kevésbé érződik új igazolásnak. Nyugodt, gyors, agresszív és jelenleg talán ő az az ember a hátsó hármasban, aki miatt a legkevésbé kell aggódni.

Májki pedig megint hozzátette azt, amit egy Milan-kapitánytól vár az ember. Két nagy első félidei védésével életben tartotta a csapatot akkor, amikor a Lazio akár nagyobb előnnyel is elmehetett volna. Ha ott 3-0 lesz, nincs Moreira-comeback, nincs nagy második félidő, és valószínűleg egészen más cikket írunk.

A végén még így is ott maradt a hiányérzet, hisz Cissé vagy Camarda győztes gólja nagyon kellett volna ennek a hőstörténetnek.

Ramosnál viszont egyre nehezebb elkerülni a forró kását. Súlyos az a 9-es mez. Főleg a Milanban. Négy bajnoki után egy gólnál jár, dolgozik, ütközik, visszalép, mint anno Morris, de rekordösszegért és kilences mezben nem elsősorban azért érkezett. Gólt kell rúgnia. Négy meccs után még semmiről nem késett le, de ez eddig kevés.

A Milan közben négy forduló után továbbra is veretlen. Két győzelem, két döntetlen, nyolc pont. És ezt azért nem kell elfelejteni.

0-2-ről visszajöttünk Rómában, Amorim cseréi nagyon ültek, Moreira robbantott, Pulisic visszatért. Most már csak azt kellene megtanulni, hogy ne kelljen minden jó második félidő előtt végigszenvedni egy elajándékozott elsőt.

Sok idő nincs rá. Szerdán már jön az EL, és a Benfica.