Amikor a valóság az arcodba tapos, és még meg is erőszakol // Verona-Milan 2-1

Ciki. Már maga az eredmény is, de szerintem az is, hogy teljesen rezignáltan vettem tudomásul, hogy micsoda szabadrúgás gólt vertek nekünk a 95. percben – nem mellesleg, a tökutolsó Verona otthonában zajlott le mindez. Sajnálom Brocchit, viszont legbelül szétfeszít az ideg, hogy ezt kell nézzük, amit tegnap is sikerült lehozni, méghozzá úgy, hogy a bajnok legtöbbjét saját magunknak idéztük elő.

Nem sok minden változott a Carpi elleni meccs óta, gyakorlatilag beschmittelhetném a komplett összefoglalót, mert pár nap alatt az nem fog megváltozni, aminek meg kellene. Itt nem az edzőkérdésre gondolok, mert ha erről a helyzetről nem tehet valaki, akkor az Brocchi: elvállalta, segít, csinálja, de az a legkevésbé sem az ő számlájára írható fel, hogy egy olyan edző helyét kellene betöltenie, akihez ragaszkodott a keret nagy része, valamint az sem, hogy a Presidente által preferált 4312-höz gyakorlatilag nincsenek meg a megfelelő embereink, így teljesen mindegy, hogy Honda, Boateng, vagy Mauri a trequartista, az eredmény nem ezen fog múlni. Teljesen kilátszik, hogy ebben a helyzetben nincs egyetlen tiszta fej sem, aki képes lenne tudásának csak a 60-70%-át nyújtani, másrészről lehet akármilyen kiváló csatárról szó, de aki többet rabonázik egy meccsen, mint ahány gólt rúg, azt abba a szent pillanatban lecserélném, és felőlem sértődhet nyugodtan, meg sírhat az instagramon, de ez nem járja. Brocchi abszolút nem vezére az ennek az egyébként is mentálisan padlón lévő és nyerő arcokat nélkülöző csapatnak, aminél teljesen felesleges taktikáról meg játékról beszélni. Ha mégis muszáj, akkor is csak Donnarummát emelhetjük ki: egyúttal élesen jegyezzük meg, hogy a Primavera szakértőiként idehozott Inzaghi vagy Seedorf elmehet a ’csába, hogy ezt a gyereket nem vették észre, még ha akkor 15 éves is volt, hihetetlen érett játékot nyújt, tegnap lazán annyit védett (10), amennyit senki sem tudott még felmutatni a Serie A idei mezőnyéből.

Tegnap már az is felmerült, hogy visszahívják Szinisát, ezt aztán a Sky-os Carlo Pellegati kategorikusan cáfolta, Brocchi viszi végig a szezont. Nem is ez a baj, hanem az, hogy ennek a csapatnak egyetlen dolog jelentheti a mentsvárat idénre: ha most azonnal lefújnák a bajnokságot. Ebben az esetben biztosan ki merem jelenteni, hogy megelőzzük a Sassuolót, minden más forgatókönyv esetében ez igencsak kérdéses. Azonban a leglényegesebb kérdés továbbra is teljesen nyitott és semmilyen előrelépés nincs benne: tényleg jönnek-e a kínaiak, ha igen, mennyiért, milyen konstrukcióban, kinek mi lesz a feladata – amennyiben pedig nem, akkor Silvio hogyan képzeli el a folytatást? Nem vagyok minden áron a tulajváltás mellett, ezt talán Mr. Bee esete is megmutatta, hogy manapság azért nem úgy megy, hogy kirakom a facebookra, hogy van itt egy eladó portéka mondjuk úgy 4-500 millió euróért, erre meg tömegével jönnek az arcok – a mostani helyzetnél pedig bár nehéz elképzelni, de még mindig van rosszabb, mert egy nem fizető, szélhámos tulajnál ez el nem tudjuk képzelni, hogy hány klasszissal jobb, még ha a szurkolók java része azonnal talán ki is törölné a Milan történelemkönyveiből Silvio Berlusconit. Kétségtelen, hogy amit most tesz, az már nem igazán a klub javát szolgálja. Viszont most azzal segítene a legtöbbet, ha minél hamarabb sikerülne tisztáznia magában a kérdést, hogy akkor hogyan tovább és merre, mert az, ami azért várható is volt, hogy egy Mihajlovics-Brocchi csere nem fogja megoldani a csapat problémáit, nem csak hogy beigazolódott, hanem mint mikor a képedet belenyomják még a tortába, három kiadós pofon után, kezd baromi irritáló is lenni. Addig meg bízhatunk abban, hogy a játékosok valahogy becsületből még lehozzák ezt a három meccset plusz a kupadöntőt.