Fogd rá a nyuszira! // Napoli-Milan 4-2

napoli_milan_4_2

Nincs könnyű dolga az embernek, amikor a szombati vereségre kellene visszatekinteni: nem azért, mert meglepetésként érte volna, vagy egy olyan meccsen lennénk túl, ahol beleszaladtunk egy váratlan pofonba. Nápolyban nem könnyű futballozni, viszont ez nekünk összejött, még ha csak szakaszokra is. Kérdés persze, hogy ez érdem-e egyáltalán, és kereshetjük ugyan az okokat, és valószínűleg többet is fogunk találni, de azt mindenképpen odasorolnám, hogy ilyen bután nem lehet játszani. Főleg nem az előzmények tükrében.

Az biztos, hogy nem egy lagymatag meccsen, csak a mezt kiküldve kaptunk ki Nápolyban. Lélekben persze fel lehettünk készülve arra, hogy nem ez a meccs lesz az, ahol majd megmutatjuk, ezt cáfolva azonban Milik első góljáig teljesen jók voltunk, sőt, ha Iggyben egy minimálissal több csatárvér van, akkor 1-0 ide. Ahogy folytattuk, az azért megint felért egy blackout-al, viszont a szünetben hogy Montella rakta rendbe a csapatot, vagy Gomez ígért be dél-amerikai szűz lányokat és kokót a meccs végére, nem tudni, de megint sikerült lenyomni egy kicsit a Napolit, és még ha kicsit erre billenő körülmények után is (az első gólnál fújni lehetett volna Kucka lökését követően, a másodiknál meg várjunk, hogy Suso eltalálja-e még így életében valaha), de sikerült felállni: viszont amit innentől láttunk, az borzasztóan nem tetszett. Nem azért, mert 4-2 lett a vége, ezt még el tudom viselni, főleg úgy, hogy jöttek a hülyébbnél-hülyébb pirosak [Kuco esetében még csak lehet kötekedni, de ne adjunk már esélyt egy ilyen sporinál arra, hogy előszedje a pirosat, még ha nem is volt fault a Mertens elleni megmozdulása], hanem azért, mert ilyen meccsszituáció után, hogy 2-0-ról pillanatok alatt ki tudunk egyenlíteni Nápolyban, ne kelljen már ilyen alapdolgokra kitérni, hogy mit kellett volna csinálni ez után. Mintha ez lett volna a pályafutásuk első komolyabb meccse: senki sem lassította picit a játékot, nem törekedtünk egy kis labdatartásra sem, egyszóval nem volt meg az, hogy most itt tudnánk, hogy mit szeretnénk csinálni, hanem csak úgy folyt tovább a meccs a maga medrében, amit egy ilyen Napoli megeshet, hogy egyenlő létszámban is behúzott volna, de mi igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy ez sikerüljön is nekik. Ez által nem tudom megkerülni Montella felelősségét sem: nem csak azért, mert nem cserélt, csak a kiállítás után, hanem azért is, mert nem tűnt úgy, hogy irányítaná a csapatát. Nem tudom megmondani, hogy mit akart játszatni a csapatával 2-2 után, mert annyira nem mentünk előre, hogy erre rá lehetne fogni, hogy lendületből be akarta rúgni a harmadikat, viszont nem is álltunk be az iksz védésére – de hogy ne fogalmazzak ennyire egyik vagy másik oldalra, nem látszott, hogy mit szeretne kezdeni ezzel a helyzettel. Mindkettőben megvan persze a kockázat, és elsülhet így is és úgy is, egyúttal pedig nem könnyű megmondani, hogy melyik lett volna a jobb, de valami mellett jó lett volna kiállni, mert ez csak a Napolinak kedvezett. Szóval az, hogy így alakult a meccs, nagyban köszönhető Montellának, aki túl későn reagált a pályán történtekre – igaz, a végén viszont minden tőle telhetőt megtett az ikszért, ezzel valamelyest javított, de nagyon megnéztem volna azt, hogyha egy kicsit okosabban meccseljük le a Napolit 11v11-ben, 2-2-nél. Lehet, hogy ugyanígy kikapunk, de más lett volna az összkép.

napoli_milan_montella

Mert jöhetünk itt Valerivel, meg az ítéleteivel, (Gomezt simán ki lehetett volna szórni, Kuckát egy ilyen meccsen viszont teljesen felesleges volt) de hangsúlyozom, nem szerencsés, ha megadjuk a lehetőséget a bírónak arra, hogy kicsit a főszerepbe kerüljön. Pici, apró faultok, elnézéskéréssel, pacsikkal és bociszemekkel – végletekig elhúzott taccsok és kirúgások, pont azt hozom le, aki a túloldali szögletzászlónál áll, szóval hasonlók hiányoztak nekem ebből a meccsből, és ez a Napoli is jobban rágörcsölt volna az egészre. Nem mondom, hogy ne lett volna szerepe Valerinek a meccsben, de ha nem dobjuk ki az agyunkat 2-2 után, akkor ebből sokkal jobb is kisülhetett volna az összképet tekintve. Azt már meg sem jegyzem, hogy megint sikerült szöglet után gólt kapni.

Kitérve az egyénekre, Gigio igazolta, hogy nem véletlen hívták be a felnőtt válogatott keretbe, még így is zseni volt, hogy négyet kapott.  Abate totál homály, mondhatjuk, hogy előre nem volt rossz, de egyrészt kihagyta azt a helyzetet, amivel teljesen másképp alakulhatott volna ez az egész, másrészt cserébe Mertens csak akkor verte meg, amikor szembe került vele, ez meg szerencsére csak 14 alkalommal fordult elő. Gomezben van tökösség, talán túl sok is, de még hasznunkra lehet, Romagnoli pedig elmormoghat egy köszönetet a szabályalkotó testületnek, amiért meghozta azt a döntést, hogy már nincs dupla büntetés a futballban. A középpályán viszont ennél jóval komolyabb problémáink vannak: hiába tűnnek jónak Montolivo (a kapitányra még egy mellékszál erejéig kitérve: egy vezérnek az is szerepe lenne, hogy helyrerakja a többieket, ehhez képest beszédes volt, amikor Kucka pirosánál Abate volt az, aki a többieket próbálta megnyugtatni) számai, vagy hiába Kuco volt a második legjobban cselező emberünk, elvétve akadt kontra, amit meg tudtunk volna akasztani, onnantól kezdve pedig persze lehet mutogatni a védelemre, és minden bizonnyal volt is hiba hátul, de ez nagyon súlytalan volt. Ez a 433 ezekkel az emberekkel nem működik – mármint ami a középpályát illeti, mert a támadásokban van kraft, de egy közepesnél gyorsabb csapat teljesen szét tudja szedni ezt a védekezést, ilyenből pedig lesz pár a szezon során, arról nem beszélve, ha úgy alakul majd a kicsik elleni meccs, hogy nem mi szerezzük meg a vezetést. Bacca bántóan szürke volt, összesen 19-szer ért labdába, ami messze a legkevesebb a két csapat kezdőjét tekintve (a második legkevesebb Reina 29-el) , Niang pedig nagyon is használható, de ilyen kiállítás után biztos, hogy megfelezném a fizetését, legyen az bármennyi.

Több dologra is rá lehet mutatni, hogy miért is kaptunk ki: egyrészt a Napolinak bődületesen nagy szerencséje volt az első félidőben Milik góljánál, az sok mindent megváltoztatott, másrészt viszont megint gondjaink voltak a rögzített szituációkkal (hol vannak már a dicsőséges Giovanni Vio vezette pontrúgás-elemzések?), illetve hiába ért fel Valeri a csúcsra, tévedett mindkét oldalra, de ezek inkább a saját marhaságaink voltak. Gigiónak köszönhetjük, hogy nem lett több, a Napoli úgy nyert, hogy azt játszotta, amit kb tud, még ha bőven nagyobb merítési lehetősége is volt Sarrinak, mint Montellának, ezt a kettejük között zajló csatát is megnyerte a Napoli edzője. Most van két hét az Udinese elleni meccsig, addig hozni kell valakit a középpályára, és fel kell húzni a bokszkesztyűt, és úgy kell leülni hangyát szedni, mert ez a játék a türelemről is szól, amiben láthatóan még gyengék vagyunk – jelenleg pedig senki nincs, aki kiállna a sereg elejére, talán ez a legaggasztóbb. Nem toltunk rossz focit, állva haltunk meg, de ennek a meccsnek nem kellett volna így végződnie.

A Gazzetta osztályzatai:

gazzetta_pagelle_napoli_milan