Ha azt mondom izé, azt mondod José – nagyjából ennyire reflexszerű mindaz, ami lezajlik bennünk, ha azt látjuk, Sassuolo. Az utóbbi hetek teljesítményei sugallhatnak valamit, amit még azért később definiálnánk, de hogy még egy kicsit elméleti síkon mozogjunk: az azért ütne, ha 13 ponttal állnánk a válogatott szünet alatt.

A Sassuolótól beszedett lángosok íze azért elég nehezen akar kikopni az emlékeinkből, és valahogy mindig ott mocorog bennünk, hogy velük annyira szívesen azért nem játszanánk sűrűbben, mint évi kettő. Oké, csak TIM Kupa, de a nyáron ott is sikerült szívni egyet, és akkor is komoly a sztori, ha benne van egy másik TIM kupás meccs, hogy az utóbbi öt meccsből csupán egyszer tudtuk őket megverni. Az, amit Montella elkezdett, ha nem is jelenti egyből azt, hogy nem kell félnünk egy ilyen meccs előtt, de valahogy mégis egy fiókkal fentebbről valónak tűnik az elmúlt évek nyitányaihoz képest – persze nem kell azért olyan magasságokban gondolkozni, de azért úgy egy normál embernek mondjuk úgy a kezére esik. Arra azért aligha számítottunk, hogy nulla gólon tartjuk a Sampdoria-Lazio-Fiorentina hármast úgy, hogy ebből kettővel idegenben játszunk, már pedig ez megtörtént, amiért ha önmagában nem is adnak semmit, és tulajdonképpen a játék azért ennél egy csöppet bonyolultabb volt, de jól mutat, bármerről nézzük. Sokszor írtam már, hogy ezzel a csapattal kapcsolatban nagyon relatív megfogalmazni bármilyen eredményt vagy elvárást is, mert fogalmunk sincs, hogy mi vár ránk (hogy ne menjek nagyon messzire, csak) januártól, addig viszont skippelni nem lehet a bajnokságot, szóval próbálunk játszani egy masszívat. Van annyi problémánk, amikre ki sem térnék – az viszont egészen innovatív megoldásnak tűnik Montellától, hogy Niang helyére Luiz Adrianóval pályázna. A franciára ömlik az epe a meccsei után, aminek bizonyos százalékában mutatkozik némi igazság is, és a döntés mögött sejthetnénk pedagógiai érzéket, csakhogy Niang tipikusan az a játékos, akinek az ilyesmik nem valószínű, hogy túl sokat jelentenének. Ő játszik, ha berakják, és úgy túlzottan az edzői kérések vagy a racionális húzások sem izgatják – ami persze önmagában még mindig nem lenne probléma, csak ebből a jelenlegi környezetből azzal a tudással, amit felszívott magára eddig, ha nem is kiemelkedik, de fontos szereplője tud lenni a játéknak. Mondom még egyszer, nagyon meglepődnék, ha csupán ennyitől megváltozna Niang mentalitása, ráadásul úgy különösebben pihentetnie sem kell Montellának, és ha már egy mozgékonyabb centert akart elöl megnézni, akkor kicsit fura, hogy miért nem Lapadulában bízik ennyire, hogy kitenné a szélre, de mondjuk nekem megvan a bizadalmam Luiz Adrianóban is, szóval nem attól tartok, hogyő megégne, hanem jóval inkább attól, hogy azt a fajta stílust nem fogja tudni képviselni, amiben Niang hatékonyabb lehet – értsd, faultok kiharcolása, kicsit az a lezser futball, ami teljesen érthető, ha valakinek nem áll közel a szívéhez, az ilyeneket a betonpályán is felrúgják legtöbbször, nemhogy itt, csak Luiz Adriano egy egészen más alkat. Mondjuk olyan nagyot nem bukhatunk vele, szóval inkább most derüljön ki, és talán a brazilban van annyi motiváció, ami elég lesz 90 percre.

Képes vagyok leülni úgy egy meccs elé, hogy komolyabban nem mozgat meg, bármi is lesz a vége, de ezt a holnapit azért adnám úgy, ha sikerülne megint clean sheet-et hozni, kicsit helyrebillentené a gyerekek önbizalmát a dolog, és nem kellene súlytól húzott gatyával elmenni Veronába. Az azért egy égi jel, hogy se Berardi, se Matri a túloldalon – majd legfeljebb megtanulunk új neveket. Nálunk meg nincs Antonelli, akinek így marad egy kis ideje az elgondolkozásra is, mert ahhoz képest, hogy nem olyan régen az egyik legmegbízhatóbb emberünk volt, mostanra Calabria simán kiszorította a padra. És igen, még mindig baromi nagy kár az Udinese meccsért, legyen bármi is vasárnap.

Várható kezdő:
Gigio – Abate, Paletta, Romagnoli, De Sciglio, Kucka, Montolivo, Bonaventura, Suso, Bacca, Luiz Adriano.

Tipp: 1-0, és látunk egy térdre ereszkedést.