Milan-Inter: avagy beharang az öfihez

Mai nap nagyon formabontó posztot fogok megírni, hiszen most vettem észre, hogy valamilyen naiv gondolattól vezérelve én vagyok beírva a Roma összefoglaló megírására is, de ez egészen idáig elkerülte a figyelmem lehet nem is én írtam be magam, hanem a háttérhatalmak? Ki tudja? Viszont jó hír, hogy eddig senki sem hiányolta a csütörtöki remek csapat teljesítmény megregélést, úgyhogy megszülethet ez a csodás iromány.

Szóval akkor kezdjük is a csütörtöki blamával: Ekkora óriási f*stalicskát már régen nem láttunk. Teljesítményről nem is beszélhetünk, köszönöm a figyelmet lépjünk is tovább. így nem lesz senkinek rémálma.

DE LESZ!

 Napi sörválogatás

Ugyanis a hétfői meccsen nagyobb a valószínűsége, hogy legalább ekkora f*stalicska lesz, mint az előző vagy még sokkal nagyobb. Hacsak nem most megrázzuk magunkat, hogy ne ellenünk legyenek bajnokok a már bajnokok és mondjuk hatalmas soha nem mutatott küzdéssel valamilyen görög isteni csodák folytán kiimátkozzuk ezt döntetlenre. Én nem hiszek benne, sokkal inkább látom magam előtt rémálmaimban, ahogy a török kebab árusok hada vért iszik meccs előtt és az elmúlt évek alázásánál is nagyobbat akarnak adni, hogy aztán újjal mutogatva röhögjenek, rajtunk mekkora balekok vagyunk, mialatt ők szépen megpezsgőznek és lezárják az évet, ezután elmennek a Bahamákra nyaralni, mert elég, ha a maradék néhány játéknapra az ifistákat küldik ki. Szépen vagyunk mondhatom!


Napi sörválogatás 2

Könnyen lehet, hogy ez lesz a mi nagyszerű mesterünkről az utolsó megmaradt mozzanat is, hiszen már az összes napi és hetilap megírta a blikktől a ckm-ig, hogy leváltják… (Tudom, hogy utóbbi már nem létezik sajnos, nagy kár érte. Flagstaff kolléga szerintem neked illene a profilodba, egy ilyen legendás űrnek a betöltése, hétről hétre láthatjuk a kommenteknél, mennyire értesz a megfelelő címlap főszereplő megválasztásához.) Én nem szeretném folytatni/elkezdeni itt sem a gyalázását sem a lehetséges utódok értékelését. Hiszen nem lenne erkölcsös, mert szép volt az a bajnoki cím, na. Annyi rengeteg szomorú év után. Megfáradt a kapcsolat, aki szeretné még  végig szenved pár meccset, aki nem az becsukja a szemét és kirándulgat hétvégente. Viszont azért, mint minden váltásnak van ennek is kockázata rendesen, hiszen annyi év 10. helyezése után azért mostanában volt egy erős átlag hozva oda kell figyelni, hogy az eddig felépített dolgok ne menjenek a kukába. Annyiban mégis kitérek, hogy lehet Conte ezt széjjel cseszné, hogy a saját kis egysíkú játékára szabja a keretet, de nem is valószínű, hogy komolyan volt vagy lesz esély rá, hogy tizen milliós fizuval megvegyük.


„VERY BIG”

Végszóra, javallom nézni Abatét és csapatát, mit alkot a döntőben, könnyen lehet, hogy sokkal kellemesebb mérkőzés lesz az, mint az esti nagymeccs, akármi is lesz a vége. Annyiban biztos, hogy lehet Abate nem volt a valaha volt legnagyobb jobb hátvédek egyike, de én kedveltem és még egy egész Milan szívű csapatban volt ő az egyik ilyen szív. Jó lesz viszont látni képernyőn.


Amúgy mindenféle ilyen csoda van ma a fővárosban

Tipp: Roma 2:1 Milan (Mancini, Dybala, Gabbiator)
Milan 1:4 Inter (Jovic 4x)