A győzelmet, és az ezáltal megszerzett három pontot nem feledve, korántsem lehetünk elégedettek azzal amit letett az asztalra a csapat vasárnap délben. Ha korrektek akarunk lenni, akkor ez csak a meccs úgy háromnegyedére igaz, de igazából a maradék időben se azt nyújtottuk ami ez a bűngyenge Palermo ellen elvárható lenne egy dobogós Milantól. Viszont amíg ez (is) elég a három pont(ok)hoz, addig mi ezzel egyebet nem tudunk kezdeni, csak örülni neki, mert akárhogyan is, de Montella csapata jelenleg a harmadik legjobb olasz gárda, legalábbis az eredményei alapján.
Szép lassan csordogál a szezon, és a kutyaütőnek gondolt, olaszokra és fiatalokra építő Milan sorra nyeri a meccseit, és tizenkét forduló után úgy áll a harmadik helyen, hogy egy esetleges derbi vereséggel sem biztos, hogy lecsúszik onnan. Több, mint álomszerű szezon kezdet ez, pláne úgy, hogy a nyári zűrzavaros helyzet mellett, és egy elég gyengécske mercatoval a hátunk mögött kezdtük mindezt. Viszont a Sampdoriaval elég csúnyán beégő Montella nagyon ráérzett arra, hogy ezzel a csapattal mit és miként lehet. Pontosan azt játsszuk amit a legjobban tudunk, és a legkönnyebben végre tudunk hajtani, ezt pedig a sors (eddig) szépen meg is jutalmazta.
Némiképp rosszmájú vélemények szerint az idei győzelmeink nagy része elsősorban az ellenfelek nagy pechjének, vagy a mi nagy mázlinknak köszönhetőek. Nyilvánvaló, hogy ahhoz, hogy ez a csapat, ezzel a kerettel tizenkettőből nyolcat megnyerjen szerencséje is kell legyen. De a szerencséért meg kell dolgozni, és mit ezt megtettük a Sassuolo, a Torino, a Fiorentina, vagy épp most a Palermo ellen is. Szerencse nélkül valószínűleg egy-két lövés kifele pattant volna, vagy épp odaért volna egy láb, ahogy ez történt csilliószor az elmúlt években, vagy épp nem is olyan rég az Udinese elleni, eddig egyetlen hazai vereségünk során.
Számtalan negatív jelzőt lehetne aggatni az idei Milanra, de azt, hogy nem a saját sorsának illetve szerencséjének kovácsa, azt aligha. Fejben úgy tűnik nagyon rendben vagyunk, és Montella döntései többnyire bejönnek, a csapat minden tekintetben mellette és érte van, és együtt küzdenek, hajtják a szerencséjüket. Viszont dühítő volt nézni, és ez nagyban Montella hibája, ahogy vezetésnél elég csúnyán ráültünk az eredményre többször is, legutóbb épp Palermoban, mert elég sokszor bebizonyította ez a csapat, hogy ha akar, tud eredményesen támadni. Ahogyan tette azt Suso vezérletével rögtön az egyenlítő gól után. Akkor ott, azt lehet mondani, hogy épp a Palermonak volt szerencséje, hisz az addig rendkívül bizonytalan Posavec bravúrt bravúrra halmozott Suso ostroma alatt. De Lapadula zsenialitásával nem tudott mit kezdeni, és a tavalyi Serie B gólkirály első A osztályos és egyben első Milanban szerzett gólja amellett, hogy gyönyörű volt, nagyon fontos három pontot hozott nekünk. Neki meg egy válogatott behívót.
A Montella kezei alatt berobbanó fiatalok sorát úgy tűnik, legalábbis egyelőre, hogy Pasalic nem fogja folytatni. Rémgyenge játékkal hálálta meg Montella bizalmát, aki sokat nem is tökölt, és már a 63-ik percben lekapta a fiatal horvátot. Ráadásul újoncot avatva, hisz ekkor láthattuk először az érdekes körülmények között szerződtetett Mati Fernandezt, akinek visszatérésével eggyel több variációs lehetősége lesz Montellanak. Tekintve a közös múltjukat, és a chilei képességeit, valószínűleg élni is fog ezzel a lehetőséggel Montella. Mati a keret legsokoldalúbb középpályása, konkrétan bárhol tud játszani, szóval egy olyan jollyt kapott vissza a Mister, amit már valószínűleg régóta várt.
A válogatott szünet miatt most egy bő hétig pihenhet, és készülhet a csapat a huszadikai derbyre. Nem lesz könnyű dolga az edzőváltáson átesett Inter ellen készülni, de valószínűleg nem lesz nehezebb, mint a Juventus ellen felkészíteni a csapatot.