Véletlenek márpedig nincsenek // Empoli-Milan 1-4

empoli_milan_vincere

Nehezen lehetett belőni, hogy mégis mire számítsunk Empoliban: az ilyen helyzetben lévő furkók szoktak kis pondró módjára odapörkölni akkor, amikor talán kevésbé számítunk erre, ráadásul egy meg nem nyert Derby után érkeztünk ide. Bacca kiesése (már ha ez tényező) és egy lerottyant középpálya sem állta utunkat, négy pontra a listavezető – még ha ezek szürreálisnak is tűnnek, de nem mostanában volt az már, hogy ilyenekről beszélhetünk az advent kezdetén.

Szóval, tulajdonképpen simáztunk, ahogy azt a pezsgővel feltöltött időszakban tettük, ha még emlékszünk rá. Nyilvánvalóan voltak _kritikus pontjai a meccsnek_, de itt most ki is kapcsolom a bennem szunnyadó Bognár Györgyöt, miszerint aki ezekből jól kijön, az megnyeri a meccset, de nagyjából erről volt szó. Kellett egy kis idő, mire felvettük a ritmust (a sokadik ilyen azért nyugodtan rám lehet ám szólni), és azért nem illik rögtön gólt kapni, miután vezetünk – ekkor benne volt, hogy otthagyunk egy fogunkat, fordítani egy lendületbe jövő Empoli ellen nem lett volna könnyű sztori. Szerencsére elöl fog a színes ceruza, így most mindezek, amit Gigio is tett hátul, belefértek, viszont alapvetően nem ez volt eddig a játékunk, hogy elöl majd okosak leszünk, hátul meg a túlélésre játszunk – ez mindenképp változás a szezon elejéhez képest, persze egy ilyen formában futballozó Susóval, Jackel ezeket azért még nagyobb hiba lenne nem kihasználni. Főleg a spanyol mutat nagyon komoly számokat: a Milan utolsó hét góljában benne volt, ez pedig már nem az az elhanyagolható mutató, de nagyon fekszik neki a szerepkör, az pedig hatványozottan látszik, hogy Montella kezei alatt felszabadultan tud játszani – bármennyire is szimpatikusnak tűnt a korábbi cunamik után az, hogy egy vasöklű, fogolytáborban dolgozott tengerészparancsnok jöjjön, a kiegyensúlyozott férj szerepét betöltő Montella sokkal inkább tud együtt dolgozni a jelenlegiekkel, mint egy erősebb karakter. Az pedig, hogy a sokkal inkább a középső fiókból előrántott pléjerekből sikerül kihoznia azt, hogy már ott kopogtassanak egy szinttel fentebb, elképesztően rengeteget jelent ennek a csapatnak – ahol bizony ritka jelenség, ha azért kell bosszankodnunk, mert egy klasszis nem tudja hozni magát egymás utáni két meccsen.

Egy-egy után tehát volt bőven bajunk, és nagyon jól is jött a szünet, de a második 45-be nehéz lenne belekötni: persze, van egy olyan olvasata is, hogy az Empoli kihajtotta magát, de tudjuk be inkább annak, hogy erre is tudatosan készültünk, és kihasználtuk a keret mélységét is. Hogy most ez pontosan méterben mit jelent, azon lehet vitatkozni. Ha már a hiányzók: Bacca kidőlésekor talán többünkben inkább az aggodalom, mint az öröm percei uralkodtak, ehhez képest Lapadula nagyon szépen lehozta a meccset, nem csak a duplája miatt. Egy melósabb, összjátékban hatékonyabb csatármunkát adott le, ami megeshet, hogy jobban is illeszkedik ebbe a rendszerbe, mind a mellett, hogy persze Bacca elképesztően produktív a kapu előtt. Viszont a pályán és azon kívül mutatott dolgai egyre inkább azt mutatják, hogy nem biztos, hogy nem kell nekünk rábólintani egy megaajánlatra – aztán persze hogy ezt a szálat mennyire mozgatja a szezon rajtja előtt közte és Montella között kipattant konfliktus, nem tudni, de egy dolgot nem szabad elfelejteni, mielőtt gyorsan összeírnánk, ki mindenkit igazolhatnánk le a Baccáért kapott pénzből. Centerekből azért annyira nem állunk hej de jól, szóval ha lelép a kolumbiai, valaki biztosan kell a helyére, méghozzá egy olyan ember, aki nem bánja, ha akár két hónapon keresztül nem is lép pályára. Lapadulában ez is a becsülendő: nyilván elképesztő motiváció lehetett benne, hogy nem éppen fiatalon bemutatkozhat a Serie A-ban, sokáig várt erre, és most, amikor megkapta a lehetőséget kezdőként, nem alamizsnából, de ki tudta használni ezt – még ha a története ennél nyilván bonyolultabb is. Az viszont mindenképpen az ő malmára hajtja a vizet, hogy miközben a csapat Empoliban gürcölt, a sérült (!) Bacca elrepült egészen Sevilláig, hogy megnézze egykori csapata meccsét – ez még akkor sem mutat jót, ha a Milan azért nem arról híres, hogy minden pityre-potyra megsértődjön, de ezért nem túl elegáns, maradjunk ennyiben.

bacca_vs_inter

Bacca passzjátéka az Inter ellen (forrás: squawka football)

lapadula_vs_empoli

Lapadula passzjátéka az Empoli ellen (forrás: squawka football)

A többiekről, és itt azokról beszélünk, akik hasonló szituációban voltak: Pasalicnak ez most nem jött össze, bár tegyük hozzá, hogy 91%-al passzolt, de ezzel ki is fújt a sztori. Mati Fernandezt elképesztően sajnálom, csórikám végre ott tudott lenni a kezdőben, erre mire megszokja a cipőjét, már mehet is le. Gustavo Gomez megbízható volt, egyre tisztább a játéka, Romagnolival még egy kicsit ha csiszolódnak, semmi gond nem lesz ott hátul. Ami viszont gáznak mutatkozik, hogy Jack és Mati is kidőlt, nélkülük pedig a Crotone sem lesz azért gyerekjáték – legalábbis én óvakodnék a törpétől, mert nem állunk annyira jól, hogy két ember kiesését ne vennénk észre. De ez egyelőre a jövő, annak mindenképp örülnünk kell, hogy 2014 áprilisa óta először nyertünk egymás után két bajnokit idegenben, és a 2011/12-es szezon óta nem álltunk ennyire jól ennyi forduló elteltével – ezek már nem a véletlen művei, még ha ott is mocorog Fortuna a játékunkban, nem tudom azt hinni, hogy akkora szerepe lenne ennek az eddigi szereplésben, ami a meghatározó szintet elérné.

A rózsaszín házilap így látta:

gazzetta_pagelle_empoli_milan_11_27