A decembernek mindig van egy különleges hangulata, vasárnap már a másodikat gyújthatjuk az adventi koszorún, kicsit rádöbbenünk, hogy megint egy év végéhez közelítenünk: szóval az ember hajlamos kicsit átértékelni dolgokat. Hát még harmincon felül. Szerencsére személyesen nekem még pár karácsonyom a testközelből való tapasztalatig, de annyi biztos: nem mostanában álltunk úgy a bajnokságnak ezen szakaszában, hogy betöltenénk a harmadik ikszet.

Tiszteljük a Crotonét meg minden, nagyon kis cukik, meg általában szoktunk is szorítani az ennyire underdog csapatoknak, de most egy halk bocsánatkérés mellett piszok jól jönne egy hasonlóan tükör előtt izmozó győzelem, mint az Empoli ellen: na jó, ha őszinték akarunk lenni, az nem volt annyira tipikus esete, de egy hasonló végeredmény nagyon dukálna, jól melózik a csapat, egy picit pedig az ősz végére jól jöhetnek az ilyen mentális bónuszok. Túl sok kérdés nincs egyébként az összeállítást illetően: Bacca játékára van némi esély, de tekintve, hogy Lapadula milyen jól szállt be, nem lenne indokolt a rotáció, rajta kívül pedig ugye Mati Fernandez fog kipattani a kezdőből, Kucka pedig ezúttal is a padról kezdhet majd, aminek az az egyszerű oka, hogy egy sárgára van az eltiltástól, szóval minden bizonnyal az az elképzelés, hogy ezt ne a Roma meccs előtt kapja meg. Montella egyébirányt elég szűken fogalmazott a meccs előtt, körbeprofizta Hondát rendesen (állítása szerint az öt legprofibb játékos között van, akit eddig edzett), és gyakorlatilag ennyi volt a konkrétum. Azon túl, hogy a győzelem ténye nem igazán tartozik most a kérdéses kategóriába, egy dolgon azért lehet sakkozni: Montella mennyire megy rá egy fent emlegetett technikai KO-ra az elején – vagy kicsit megfordítva ezt, a Crotone mennyire fog bátran kezdeni a San Siróban, vagy elengedi ezt a meccset, főleg, hogy jövő héten a Pescarával játszanak hazai pályán, ami a hozhatóbb félék közül való ; mind a mellett természetesen, hogy nekik sok vesztenivalójuk nem lesz vasárnap a San Siróban. Szóval itt a türelem és a szándék az, amit nehezen lehet megmondani: a Milan idén egyébként sem arról szól, hogy ledominálnánk a picsába mindenkit, viszont ha ezt az utat követjük, és mondjuk eltelik 30-40 perc rúgott gól nélkül, az mindenképp felhozhatja a Crotonét, a dominálós foci viszont nem az a fajta, amit egyik hétről a másikra át lehetne ültetni a fejekbe, főleg nem a jelenlegi kerettel. Bármennyire is fix egyesnek tűnik, nagyon is más üzenete lehet majd egy szenvedős 1-0-nak, 2-0-nak, mint egy első félidőben eldöntött 2-0-nak – ilyen téren pedig borzasztóan kíváncsi vagyok a Kisrepülő szándékaira, mert azt látjuk, hogy a szervezett, taktikus foci egészen jól megy. Egy hete az Empoli előadta a Gyalogg galopp fekete lovagját, de ebben kár bízni vasárnap, már csak az emlékek frissessége miatt is.

Persze vannak elfogadhatóbb forgatókönyveink, de bárhogy is alakuljon, egy a lényeg, hogy 32 pontunk legyen a karika után, és így mehessünk neki a Romának december 12-én. Lesz nyolc napunk a következő meccsig, szóval pihentetni tulajdonképpen nem kell, Kucót meg kell tartani addigra, és bízunk abban azért, hogy Mati összeszedi magát, bár gyaníthatólag a kezdőbe így sem fog visszatérni – szóval a vasárnap azért egy nem kicsi esély Sosa előtt is, akinek kb ez lehet az utolsó dobása, bármennyire is hangoztatják, hogy nem gondolkoznak csapatváltásban: elég komoly hendikeppel indult a többiekkel szemben, mostanra viszont minden percért küzdenie kell Locatelli mellett – az pedig ad azért még egyfajta pluszt a vasárnapnak, hogy egy Sosa-Loca-Pasalic hármas állhat fel középen, velük pedig főleg érdekes lesz mindaz, amit fentebb taglaltunk: elvileg a futással nem lehet gond, én a támadásépítésektől inkább tartok a játék elemeit tekintve, mert valahogy Susóékhoz kell varázsolni a labdát.

Tipp: 3-0
Várható kezdő:
Gigio – Abate, Paletta, Romagnoli, DS, Sosa, Locatelli, Pasalic, Suso, Lapadula, Niang.