Szerencse, hogy tegnap még volt több olyan esemény, ami elterelte a figyelmem a vasárnap déli lecsóról, amiről túlzás lenne azt állítani, hogy a pokol legmélyebb bugyra, de megint kaptunk egy jobbegyenest, és elkezdtünk szédelegni – a kiütés határán vagyunk, ebből pedig tényleg baromi hamar végleg a padlóra kerülhetünk. Nem így nézett ki, de ez van – egyelőre megmentő viszont nem sok mutatkozik.

Persze, van olyan, hogy nem megy be semmi: két kapufa, Lapadula ziccere – ez csak laza három helyzet, amit ha lerendezünk, akkor nem mondom, hogy milyen paradicsomi állapotokban lépkednénk, de jelentősen más lenne a helyzet. Nem feltétlen az Európa Liga indulás terén, hanem csak hogy futballcsapatként tűnjünk fel a kívülállók számára, amihez akarva-akaratlanul hozzátartozik az is, hogy van eredmény. És megint persze, ez elképesztően leegyszerűsített változata a tegnapinak, de annyiszor hallottam a kivitelezés szót, hogy tényleg lehet benne valami – és hát, a futballban azért nem ismeretlen szituáció az, hogy valaki kihasználja azt a kevés lehetőségét. Kicsit belemenve a sűrűjébe, azért akkor jobb kézzel vakartuk a bal fülünket, amikor felálltunk a Kucka-Zapata-Paletta-Romagnoli négyessel, amiben persze valahol biztos volt ráció, csak elég mélyen. Egyrészt Romagnoli szélre tolásával gyakorlatilag feladtuk a támadásokat – az mondjuk azért külön fun fact, hogy se Kucka, sem Romagnoli nem rontott beadást, igaz, egy-egy kísérletből egy-egy sikeres beadás, ami a nevükhöz fűződik. Ezt még túl is élhettük volna, viszont nem rossz emberi tulajdonság a hibázás beismerése, csakhogy Montella cseréi gyakorlatilag semerre nem mutattak: már pedig Abate beküldése a teljesen érthetetlen kategória, hiszen ha bírt játszani, akkor kár volt az egész hátulját megbontani, ha pedig nem, akkor az a mintegy negyed óra pont ennyivel több mint amennyit a pályán kellett volna, hogy töltsön, főleg, hogy szerdán Bolognázunk egyet. A Bacca-Lapadula csere sem feltétlenül velünk volt, még ha a kolumbiainak ritka szar meccse is volt (24 labdaérintés, bőven a legkevesebb a kezdők közül, és mindössze egy kapura lövés – persze, középpálya nélkül még mindig nehéz), de akár 0-1, akár 1-1, a 442 inkább sugallta volna azt, hogy nyerni akarunk, mint a sima csere – írhatjuk ezt úgy, hogy ott volt Lapadula ordító ziccere, ami a tízből kilenc tipikus esete. Visszatérve a középpályásokra: az azért beszédes, hogy mindössze két kulcspasszra volt képes a Sosa-Bertolacci-Pasalic trió, amiből egy a horvát visszatett labdája volt, és egyetlen egy hosszú passz, vagy kiugratás sem volt pontos a centerünk felé. Nem biztos, hogy ezen Kucka segített volna, ha egy sorral fentebb játszik, és ami az igazán döbbenetes, hogy ezek ellenére is simán behúzhattuk volna a meccset, de a ziccerek kihagyása mellett fejben is pokolian gyengére sikerült ez: Paletta úgy faultolt, hogy olyan tíz méteres sugárban egyetlen csapattárs sem volt Quagliarella közelében, teljesen felesleges volt őt ott bántani ; Sosa pedig öt perc alatt összeszedett két sárgát, miközben a labdaszerzések sem ültek nálunk. Minden negatívum ellenére azonban az a pozitívum, hogy van pozitívum, mert nem egy vért vizelős, izzadós valami zajlott, shots 20-7, kapura 6-3, megnyert levegő – csak egyszerűen a vége nem stimmelt. Csak hogy …

Exploit the flanks

Csak hogy négy elvesztett meccs után egyértelmű, hogy kezd kicsit feszült lenni a helyzet, főleg, hogy a Juventus elleni kupameccs nem egy Roma-Napoli elleni duómeccs közé ékelődött be, hanem egy Udine A és egy Samp H tarkítja a listát. Az mondjuk nem baj, hogy Bacca kicsit magába nézett, mert néha valóban elég visszataszító, amit le tud vágni, de hétfőn este mindent tagadott, nincs semmi probléma közötte és Montella között – aztán persze gondolom a sajtónak szólt az elszólás, hogy „miért mindig én”, amikor lecserélték. Eddig többnyire valami összetartotta az öltözőt, és mivel a sérült Montellának nem tudok akkora szerepet adni ebben, ami mértékadó lenne, túl sok opció híján Montella maradt, viszont hogy ezzel mit fog tudni kezdeni, az egy nagyon izgi kérdés. Foghatjuk persze a sok sérültre, de ettől még nem kell felborítani a pályát, de abszolút az volt az érzésem, hogy Aeroplanino teljes kétségbeesésében kapkodott össze-vissza, mintha őt zavarta volna meg leginkább az, hogy kicsit megbillent a bejáratott mederben tengő hajócska. Nem tudom, kik lehetnek az erős kapcsok az öltözőben, de hogy nem Bacca, az biztos, és az viszont már egy nagy gond, hogy olyan sok jelentkező viszont nincs, talán Iggy, de itt most egyértelműen szükség lenne arra, hogy a csapat megbízzon Montellában, akinek egy határozott, erős kiállást kellene mutatni – e helyett inkább egy stresszes kezdő benyomását kelti. Még mielőtt éleznénk a bicskát az érvágáshoz: ha nyerünk szerdán Bolognában, két pontra lesz az Atalanta-Inter kettős, és játszhatunk egy egészen fasza meccset Lazióban, ahova azért öt zacsival megérkezni igen szép felütés lenne. Hiányosságból nem lett kevesebb, logikából viszont igen – helyre kell állítani a mérleget, do your job, aztán menni fog az. Na jó, azért ez erős volt, a Pats nagyon más kategória, de egyébként valami olyasmi lehetne a cél, mégha ehhez nyilvánvalóan a klasszisok (is) hiányoznak. Vagyis reméljük, az a cél.