°38 Giornata: Cagliari-Milan – Akáció!

Már csak egyet kell aludni és érkezik az utolsó kanyar, amikor is lezárhatjuk ezt a parádéstól igen távoli, ámde mégis mozgalmas szezont. Viszont a Cagliari ellenit még le kell tolni, úgy is, hogy egyik oldalon sincs semmi tét. Gond egy szál se, legfeljebb látunk egy napsütős jutalomkört, biztos szórakoztató lesz, ha már az egész évre ez volt jellemző.

Ennyi maradt nekünk az idei évből, ami inkább szólt a Berlusconi-éra végéről és a kínai átmenetről, mint bármi másról. Így megy ez. Jó eséllyel lesznek páran, akik ma lépnek pályára utoljára a Milanban. DS ugyan sérült és a csapattársak nem dobálhatják majd, mint Montellát a fantasztikus hatodik hely elérése után, de úgy tűnik a Zapata-Paletta párost se láthajuk többet együtt parádézni.

A Maestro lehet, hogy folytatja a háromvédős megoldást, bár Romagnoli valószínűsíthető hiányában lehet érdemes lenne hanyagolni a Zapata-Paletta-Gomez triót. Vagy megint rámegyünk, hogy 0-2 után visszajövünk, ha már úgy is ez volt a szezon slágere.

Különben inkább a mercató kap nagyobb hangsúlyt, Musacchio már aláírt, nagyon úgy néz ki, hogy Rodriguez is érkezik, így a védelmünk kap egy rendesebb upgrade-t. Ránk is fért. Kessié is jó eséllyel nálunk köt ki, bár itt várni kell egy keveset, ráadásul az Atalantából nem csak mi vinnénk, ezért itt még óvatosan. A nagynevű csatárokkal meg pláne, arról nem vagyok meggyőződve, hogy a sajtóban jól futó Morata-Aubameyang páros bármelyikének is olyan vonzó lenne a Milan, pláne, ha más, Bl-ben induló csapat is rájuk próbál.

Visszatért Gattuso is, aki a Primaverát irányítja. Ezt eléggé csípem, akkor is, ha az edzői tálentuma és múltja még nem is feltétlen a legmeggyőzőbb. De Rino mégiscsak Gattuso, ekkora legendának tényleg kell valami pozíció a klubnál, és lesz mit átadnia az ifiknek. Ennek örömére nézzük is meg, milyen az, amikor egy jelenetben van ott, Rino, a Cagliari és még a scudetto is.

Tipp: Cagliari-Milan 2-2