A sors fura fintora avagy egyenesen igazságtétele, hogy az utolsó fordulóban az a Roma és Como került a BL-helyekre, amelyek végig szimpatikus vesztesnek tűntek, a nagy taktikus, a futballt csak csaló Milan és Juventus pedig mehet a 2. ligába vitézkedni. Szebb is így, amit mi tudtunk vagy a zebrák, azt kár lenne kitenni a kirakatba, bőven jó lesz nekünk a kapásból futottak még esztrádműsor. Hogy csúsztunk ki a négyből a legvégén? Le kellett volna győzni a San Siróban a bentmaradást már kiharcoló Cagliarit. Óriási gatyafos lett belőle. Én viszont köszönetet kell mondjak, mert a tegnap este világos helyzetet teremtett: a szar az tényleg büdös, Allegrivel ez a csapat tavasszal pedig vállalhatatlan volt. A vezetőség jó részétől elbúcsúzunk: Max, Tare, Furlani, Moncada. Ide kívánkozik még Ibrahimovic is, remélem, lapátra kerül ő is, mert rögeszmém, hogy amíg itt rontja a levegőt, addig felesleges igazán jó Milanra számítani. Hajtás után rövid összegzés.

A meccs nem is kezdődhetett volna optimálisabban: egy védelmi rövidzárlatot kihasználva az agilis Saelemaekers kilőtte a jobb alsót. Ami viszont utána következett, az nem teljesen váratlan, nem is túl meglepő, de rohadt kellemetlen: a vendég szárdok átvették a mérkőzés irányítását. Nem színezték túl, amit csak lehetett, azt lövéssel fejeztek be. Egy kicsit is normális világban nem azért van szinte teltház a szezonzárón, melynek komoly tétje is van, hogy alibizzünk 1-0-ás előnyben egy kiscsapat ellen. Ekkor viszont még nem tudhattuk, csak bankolunk, vagy tényleg ennyi van a tárban. Nem kellett viszont sokat várni, és jött az egyenlítés, ismét szögletből. Nagyon sokadjára, de az igazán fájdalmas az mégis az, hogy madzagon húzták végig az orrunk előtt a papírmasé rajzfilmet.

Szomorú kimondani, de az egész este számunkra leginkább nézhető része az a Cagliari egyenlítő gólja után következett az első félidőben. Ez volt az a periódus, amikor labdákat tudtunk szerezni a vendégek térfelén, nyomás alá tudtuk őket vonni, be-be szorultak huzamosabban a saját harmadjukra. Fölényünk időszakos és meddő volt, de legalább csapatnak néztünk ki.

A második félidő meghozta a hidegzuhanyt. Nem akart sehogy sem kirajzolódni, hogy lesz ebből győzelem. A szárdok viszont találtak egy másodikat is, ez is pontrúgás, ez is ívelés az ötösünkre. És itt bebaszott az Armageddon, hiába a cserék (amelyek némelyike akár kontraproduktív is lehetett), egész egyszerűen csak nyomoztuk a labdát. Szégyenteljes, hogy egy örömfocizó, alsóházas Cagliari diktálja a ritmust a San Siróban, mi az hogy diktálja, hisz mi ezt konkrétan nem bírtuk tartani. Beúsztattak a vége előtt nem sokkal egy statisztikát, azt mutatta, hogy a szigetlakók legjobbjai szétfutották a mi elvileg izom véreb középpályásainkat. Ez egy olyan téma, amit ki kéne dolgozni, adatelemzéssel alátámasztani, az én hipotézisem viszont az, hogy az atomkőkemény középpályás teljesítmény leolvadása tette jégre a mi kis csillogó őszünket. Egészen addig, amíg volt tüdő, vér és Newtonméter, el tudtuk kendőzni a védelmi hiányosságokat, és azt is, hogy támadójáték mint olyan csak nyomaiban létezik. És ha Allegri emiatt kezdte el visszafogni a csapatot sok esetben nyerő állásnál, akkor az csak azért lehetett, mert észlelte, hogy nagy a baj, kitáraztunk egy maratoni futóverseny első harmadánál. De ezt már menet közben nem lehet korrigálni.

Belátom, ez nagyon messzire vezet, és nincs is kellően alátámasztva, ezért álljunk is meg ennyinél. Ami csak erre a meccsre vonatkozik: a szárdok 8x szereltek sikeresen, mi 7x, ez még istenes. Viszont nekik 12 lefülelt labdájuk volt a mi 4-ünkhöz képest, ez már komoly különbség. És ez az, amire nem tudom, hogy kapunk-e bármikor is magyarázatot. A srácok itt nem futballklubot, hanem kuplerájt üzemeltettek, az a baj. A király tényleg meztelen. Akkor sem tudtunk többet mutatni, amikor már nem lehettünk volna jobban rászorítva.

Talán mondanom sem kell, hogy képtelen mennyiségben sorjáztak a vendéglövések Magic Mike ketrecére, csak a néhai bajnokcsapat kapusának köszönhettük, hogy megúsztuk a nagyobb verést, no meg persze, senkit sem lebecsülendő, de nem véletlen, hogy ezek a játékosok a bentmaradásért harcolnak és nem komolyabb célokért. Részünkről nulla kidolgozott ziccer. Túl sok munkát nem adtunk Caprile kapusnak, úgy kellett megnéznem utólag, hogy hívják, nem róla szólt ez a meccs.

A végjáték dicstelen lett – de van okunk bánkódni, mert egy orrhosszal lemaradtunk a hőn áhított 4-ről? Azt mondom, nem. Az arcunkba lett tolva, hogy a foci elcsalása, melléktevékenységként való kezelése értelmetlen. A célfutball céltalanul áramlik elrontott, végtelen ciklusában. A Roma is már sok évi BL nélkül, szintén amerikai tulajdonosokkal össze tudott rakni egy a mieinknél sokkal inkább fogyasztható terméket. Igen, volt ez annyira szar, hogy megérdemel egy új kezdetet. Az csak jó, hogy nem lehet már bevédeni a csak a TOP4 mindent ütő érvével.

Jövünk majd még összegzéssel – addig is, jó egészséget, napsütést, sok lazulást kívánok a tisztelt publikumnak.