Eldobjuk a koktélt a strandon

Június közepére annyi minden történt, hogy nem tudunk önfeledten koktélozgatni Ibizán, a pia sem csúszik, és melegünk is van, de jó lenne valami más. Már várjuk a július végét, hogy mi fog ebből kikerekedni, kitör belőlünk az érzelem, tribute-videókat nézegetünk, és megsárgult Gazzetta-címlapok mögött ülve lamentálunk: jövőre mi lesz itt?! Szerkesztőségi körkarika amiben egy mukk sem esik a mögöttünk hagyott szezonról.

Június közepére van négy lefixált igazolásunk. Felébredtél?

Gasbert:  Üdítő ezt a féle gyorsaságot, úgymond kegyetlenséget megélni amit a Milan produkál június elseje óta. Ráadásul négy olyan játékost igazoltunk le akik nem peremberek voltak eddigi klubjaikban, és/vagy lejárt a szerződésük, esetleg 1-2 jó évük lehet, hanem aktuális csapatuk kezdőjéből érkeztek, fiatalok, és remek játékosok. Tovább akarom élni ezt a pillanatot…

Krasnaja: Nem. Csak most jutottam el odáig, hogy az a portugál gyerek nem azonos azzal a barcással, akit mindenki kutyáz. Nem vagyok én már elég ide!

Csirkopasek: Még egyáltalán nem. Az irgalmatlan sokáig húzódó átadás-átvétel után ez most valami egészen brutális váltás. Az elmúlt elég sok mercato teljes fogalmatlansága után most június közepére ott tartunk, hogy

– van koncepció,
– posztra igazolunk,
– korrekt jatekosokat,
– a vezetőség és az edző egyetértésével,
– pénzért,
– de nem túlárazva,
– 20-26 ev közöttieket, akiknek van rendes resale value-ja,
– és még tervben van egy jobbhátvéd, egy belső középpályás, egy szélső, egy center és most már jó eséllyel egy kapus is.
Ezek közül talán jobb-bekkre van kisebb szükség, lásd Abate és Calabria, és centerbol sem biztos, hogy túl szerencsés kettőt igazolni, ha az eddigi alaptaktikában egy csatár volt. Andre Silvát adott esetben ki lehet vinni szélre, szóval ez lehet opció, mint ahogy lehet, hogy jövőre több 3-5-2-t láthatunk, amihez szintén jól jön két frankó csatár. Az is elég nyilvánvaló és biztató, hogy van pénz igazolásra, és a Fassone, Mirabelli párosnak már bőven megvolt az elképzelése arról, hogy konkrétan kik jöhetnek, milyen koncepció mentén, ezért is sikerült villámrajtot venni. A védelembe érkező Rodrigueznek és Musacchionak már van masszív rutinja, a Wolfsburggal és a Villareallal meg nemzetközi kupatapasztalatuk is. Mikozben még mindketten a huszas éveik közepén járnak, szóval ez egészen baráti. Két instant bevethető igazolas, 18M-ért fejenként, hibátlan.
Kessie idén nagyot ment, nem véletlenül vitték volna sokan. Ő is a kezdőbe érkezik, még ha várhatóan nem is lesz annyira kulcsjátékos, mint Musacchio es Rodriguez. Viszont még csak 20 éves, a most fizetünk 8M-t, 2019-ben pedig 20M-t, pedig szintén elég parádés megoldás. Andre Silva még csak 21 éves, ezért csínján a nagy szavakkal, de amennyire Musacchio es Rodriguez viszonylag biztos igazolás, Kessie pedig már most jó és még bőven fog fejlődni, igy is a portugal center lehet a mercato igazolasa. Még akkor is, ha csak egy igazán combos szezont tudhat maga mögött. Volt 84 meccse a portugál másodosztályban is, amivel összeszedett még nem is oly kevés meccsrutint. Ez az éve nagyon penge volt. 0.5-ös gól/meccs bajnokságban és nemzetközi kupában, miközben a válogatottban is elkezdték játszatni. A 9 meccsen 7 gól egészen impressziv, de itt tegyük hozzá, hogy ezeket Feröernek, Andorrának, Ciprusnak, Lettországnak es Gulácsinak lőtte. Ami még biztató, hogy egy sokoldalú támadóról van szó, aki nem csak a támadás befejezésére van ott, hanem az előkészítés is megy neki, meg tudja tartani a labdat, jól helyezkedik és a letámadás sem idegen tőle. Hátránya, hogy nem kimondotta gyors, de így talan még inkább emlékeztet Sevára. A szezon első felében lehet, hogy lassabban indul be, de tavaszra benne van, hogy egészen lehengerlő lesz.
Pálka: Ami az inkább parázsló, mintsem a maga teljességében égő szurkolói mivoltomat illeti, abszolút. Elég savanya volt úgy nézni a meccseket hétről-hétre, hogy pontosan tudta mindenki, hogy nem az a fontos, ami a pályán zajlik. Mindezek mellett azért még nehéz volt ráhangolódni a Fassone-Mirabelli duó által diktált tempóra, de tekintve, hogy július végén már tétmeccs vár ránk, hiba is lenne sokáig nézegetni a kiszemelteket, ez kőkemény üzlet, és a határozottság mostanában egy olyan szó lehet Milanellóban, amit újra kell tanulni.

Nevezz meg közülük egyet, akit úgy érzel, nem fog ülni, és egyet, aki bombadeal!

Gasbert: Nem hiszem, hogy lesz közöttük olyan aki nem fog beválni, szélsőséges esetben (sérülés, személyes gondok, beilleszkedési problémák) persze benne van, de képességeik és eddigi teljesítményük alapján szerintem nem lesz gond. RR-t érzem a legnagyobb fogásnak, posztján egyik legjobb, ritka sokoldalú játékos.
Krasnaja: Jó kérdés! Szerintem Kessié még éretlen, elég súlytalan is, csak egy középcsapatban tudott úgy-ahogy megragadni a kezdőben. Nem hiszem, hogy be tudja tölteni a Poli által hagyott űrt. A másik véglet Fábregas lesz, csak ti még nem tudjátok.
Csirkopasek:  Abban vagyok, hogy mind a négyen rendben lesznek. Szerintem Conti, aki ugyan még nincs itt, de minden bizonnyal megérkezik valamikor lesz a viszonylag bukó. Neki Abatét kellene kiszorítania, akit viszont eléggé komál Montella, lásd Montolivo sérülése után csk lett, és Calabria is tolt már jókat. Ráadasul az Atalanta úgy tűnik, hogy megkéri az árát, szóval ez nekem elég neccesnek tűnik. A fentiek alapján Andre Silvában megvan minden, hogy megint extraklasszis csatárunk legyen.
Pálka: Kessiében komoly veszélyfaktort érzek, vagyis pontosabban mondva, nagyon sok fog múlni azon, hogy miképp teljesítenek a mellette játszók. Egyrészt azért az nem kis munka, hogy összerakj egy új, működő középpályát, másrészt viszont Kessié nálam nem az, aki önmaga megoldaná a problémáinkat – viszont ilyen konstrukcióban hiba lett volna kihagyni. André Silva nálam telitalálat, bár a rengeteg csatárnév miatt eleinte aggódtam, hogy a Berlusconi-éra vissza fog kacsintani egy brutális támadósorral, de az ő leigazolása nálam most olyan 15 gólt, és 5-8 gólpasszt jelent.
 

Mi lesz ebből? Várhatóan nem állunk meg, de hogy lesz, és lesz-e ebből csapat augusztusra? Avagy Montella átmászik-e a korlátokon?

Gasbert: Nyílván azért voltunk/vagyunk ilyen gyorsak és határozottak mert július végére ebből csapatot akarunk faragni. Bizakodó vagyok ebben a tekintetben, hiszen az új emberek egy kivétellel (Silva) mind ott lesznek majd az első összetartáson, és lesz idejük beilleszkedni az első tétmeccsekig.
Ami Montellat illeti, szerintem élete legnehezebb, legnagyobb kihívása előtt áll, eddig jól működtek a gondolatai, elképzelései, remélem most sem vall kudarcot.
Krasnaja: Szerintem a seliket hozni fogjuk, bár felrémlik előttem egy heroikus büntetőpárbaj egy bezárt belarusz traktorgyár omladozó tűzfalainak árnyékában.
Csirkopasek: 7-8 igazolás nagyon sok, de annyira középszerű volt a keret, hogy erre most szükség van. Ami nagyon fontos, hogy idén végre úgy kezdjük el a felkészülést, hogy meglesz már a keret, nem halogatjuk a mercato végére, amikor már megy a szezon. Montellát továbbra is egy nagyon jó es felkészült edzőnek tartom, aki meg fog tudni birkózni ezzel. Vagyis értelmezhető játékra és viszonylag használható eredményekre számítok. Viszont itt mar felmerül a kérdés, hogy milyen eredményeket várunk, és ez már elég necces. Mert miközben most van egy jó mercatonk, ellenfélnek ott van a Juve, ami teljesen más szint, a Roma és a Napoli mindenképpen előrébb van, az Inter is izmos keretet épit és a Lazio is eléggé rendben van és előttünk is végeztek. Sóoval a realitás, hogy megyunk az első négy helyért és a Bl-ért. Scudettorol álmodni lehet, csak csalódás lesz, mert attól még nagyon messze vagyunk. Az Európa Ligára meg majd tavasszal visszatérünk, ha nem jutnánk el addig, az végtelenül nevetséges lenne.
Pálka: Kötve hiszem, hogy kellett volna ennyire rövid idő alatt ilyen minőségben csapatot összerakni, szép feladat. Kapott bizalmat, tőkét és vállveregetést: innentől csak rajta áll. Nyilván a megítéléssel várni kell, de ha lesz értékelhető mozgástere, és nem kell nagyon kevés dimenzióban gondolkoznia, akkor szerintem képes lesz ő is a változtatásokra. Még ha minden hibát hat hét alatt nem is lehet eltüntetni.

Mind e mellett ne feledkezzünk meg, hogy négy bezsákolt célpont mellett már visszatért közénk Gattuso és Abbiati is. Maldinit ennek tükrében másképp kell megítélni, és mit szólsz mindehhez?

Gasbert: Nagyon fontos lépésnek tartom az említett két fiatalember visszahozását. Egyrészt a jelenlétük miatt, másrészt az üzenete is jól csenghet, miszerint nem engedjük el a régi dicsőségeink kovácsait. A közeljövőben várok még egy-két ilyen “leigazolást”.Maldini érzésem szerint egy durcás kisgyermeket játszik, aki a régi szerepéhez, mivoltjához hasonló szerepre vágyik, de a múltján kívül semmi sem indokolja ezt a lépést. Ha meglenne benne Gattuso vagy Abbiati alázata már rég a Milan kötelékében dolgozna.

KrasnajaMaldinit nem ítélem meg másképpen. Minden tiszteletem az említett uraké, de intelligenciában együtt sem adják ki a nagy öreg Paolót.

Csirkopasek: Nagyon állat, hogy Rino visszatért! Abbiati meg szinten fog tudni illemet tanítani a tehetséges, fiatal kapusoknak. Maldini megítélése változatlan, ultimate atyaúristen.

Pálka: Ez csak a hab a tortán. Zseniál, hogy két interes, meg ki tudja, hol meg nem fordult ember tudta visszarángatni őket a szakmai stábba. Nyilván a dolognak volt azért hendikepje, hiszen ahol megégett Seedorf és Inzaghi, oda nem biztos, hogy szívesen hívják a többieket, de ha váltani kell, kéznél lesznek. Bár eléggé leosztódtak a szerepek az új vezetés színre lépésével, de kétlem, hogy ne lenne valami pozi Maldininek – sajnálom, hogy nincs is, és egyre inkább úgy tűnik, ez rajta (is) alaposan múlik.

Külön témát ér meg: Gigio.

GasbertSzembeköpte alig indult karrierje legfontosabb klubját. #guida

Krasnaja: Szerintem nem kéne így megátkozni szegényt. Mindenkinek egy élete van, és megvan hozzá a joga, hogy úgy alakítsa, ahogyan szeretné, Mi nagyon sokan másképpen szerettük volna, ő viszont meghozta ezt a döntést. Kívánom neki a legjobbakat, magunknak meg egy nála is jobb kapust – nem dőlt össze a világ, helló!

Csirkopasek: Ezt még meg kell emésztenem.

Pálka: Kifejtettem mindent. Ha valaki nem tudja megbecsülni azt, hogy 18 éves korára egy ilyen klub ilyen feltételeket is hajlandó lenne biztosítani, akkor azt nem sajnálni, hanem üdvözölni kell, hogy egyel kevesebb olyan ember lesz a keretben, aki nem 100%-ig a csapat sikerességéért fog dolgozni. #Dollarumma.