Belépő a kollokviumra // Sampdoria – Milan

Rendben, behúztuk azt a hat pontot, amit be kellett, de a genovai egy egészen más meccs lesz. Alapesetben persze itt is egy győzelemmel számolnánk, de a taktikai variációink még közel sincsenek abban a szakaszban, amikor előre lehetne borítékolni bármit a Milantól: azt azért reméljük, hogy Hakan és Jack egyszerre nem fog ki nagyon tróger napot.

A Luigi Ferrarisban játszani sosem egy kellemes élmény, bár legutóbb itt a Samp vendégeként 2010 tavaszán kaptunk ki, szóval alapvetően akár vállat is vonhatnánk arra a kérdésre, hogy tényleg kell-e komolyabban izgulnunk a szombati rántott hús után/közben. Az új (?) rendszerben láthattunk már egy egészen tetszetős, és kevésbé mutatós játékot is – sok kérdőjel cikázik, bármerre nézünk, de egyre azért több mint valószínű, hogy választ fogunk kapni vasárnap: valóban csak tartalékoltunk egy kicsit erre a meccsre a SPAL ellen, vagy egyszerűen annyi volt abban a meccsben? Abatét Calabria válthatja a jobb szélen, a krónikus centerezési vágy így remélhetőleg ez által csökkeni fog valamelyest – bár nyilván hatékony fegyver tud ez lenni, de szerdán teljesen impotens dolog volt sorra, középre lőni a labdákat, amikor azokat rendre kifejelték, aztán persze gyorsan megkövetjük magunkat, ha Kalinic ebből fejel kettőt. Amiben még csak jobbak lehetünk, az az egyéni játék: tulajdonképpen egyetlen váratlan megoldás sem érkezett a SPAL ellen, és bármennyire sem a közvetlen elit tagja Calhanoglu, Bonaventura (vagy a hírek szerint az ezúttal trequartistát játsz) Suso, valamelyiküknek egyszerűen ki kell, hogy jöjjön a lépés – vagyis inkább úgy mondom, négy napon belül azért nehezen elképzelhető, hogy kétszer ennyire tompa meccsük legyen. A védekezés része nagyon rendben volt, még ha a SPAL nem is rontott ránk, a Samp ilyen szempontból azért már más lesz, terület is több lehet majd ez által. Zapata is úgy tűnik, bent ragad – druszája, vagy Quagliarella ellen aztán meglátjuk, képes-e stabil teljesítményre 180 percen keresztül is, mert kezdetését a bizalmon kívül másnak nem tudjuk be, csaknem a Rijekára tartalékolunk.

A taktikai „élességen” túl (most egy 3511-et ír a Gazzetta) abból a szempontból is fontos lehet a meccs, hogy a naptár azt mutatja, ez az, amit még be _kell_ húznunk, mert jövő héten jön a Roma, majd egy  Madonnina követi azt, itt pedig gyorsan el lehet szórni 6-7 pontot, ami még nagyon hiányozhat majd. Szóval ez a jósolt rendszer és a Lazio elleni pofon óta kezdődött időszak tulajdonképpeni főpróbája, mert bármennyire is mobilisabb a keret, mint mondjuk tavaly, azt kötve hiszem, hogy valami egészen újjal próbálkozna Montella, ha úgy alakulna a vasárnap, hogy további rántott húsokba kellene folytatnunk a bánatunkat, szóval ezt kell addig finomhangolni, amíg „álmunkból felébresztve” is megy. Elsőre némileg bizarrnak tűnik, hogy Borini lesz a jobb szélső középpályás, de vele kapcsolatban még mindig azt mondom: a melót belerakja, az, hogy nem ver meg csőrrel négy embert meccsről-meccsre, az egy külön dolog, nem is ezt kell tőle várni. Kicsit kockázatos lépés, de mutatkozhat benne ráció is, viszont ha változtatni kell, akkor jöhet Iggy / Calabria, vagy Jack megy ki a szélére. Erőteljes keresés megy, aminek viszont lassan a végére kell majd érni – vagy pedig Montella a mennybe mehet majd egy zseniál húzással a rangadókon.

Várható:
Gigio – Zapata, Bonucci, Romagnoli, Borini, Kessie, Biglia, Bonaventura, Ricardo Rodriguez, Suso, Kalinic.
Tipp: 0-1