Kell-e, vagy sem? // Milan-AEK Athén

Hogy mire elég három teljes nap, arra is fény derül estére, de egy korábban feltett kérdésünkre derülhet igazán fény a görögök ellen.

Gyorsan túllépünk azon, hogy nyilvánvalóan nyerni kell, és az sem ártana, ha egy kicsit simább úton közelítenénk meg ama nagy célt. Forrásaink szerint azért nem verte ki a hideg víz a keret minden tagját, amikor meglátta az ellenfelet a legutóbbi csütörtökön, ebben az ügyben az AEK sem tud sokkal többet és jobbat felmutatni. Mindez pedig ott kapcsolódik az Inter elleni vereséghez, hogy még ha ennél azért jóval összetettebb játék is a futball, de elég látványos lenne egy olyan második félidő után, mint amit vasárnap hoztunk, hozni a milánói beleszaróst. Itt nagyjából el is érkeztünk a lényeghez, mert azon túl, hogy egy győzelemmel gyakorlatilag februárig szabiként kivehetnénk a csütörtököt, túl sok tétje nincs ennek a mai csörtének, viszont van ugye három zacskó a kezünkben, szóval kapni kell minden alkalmon.

Amit viszont nem túlzottan érthetünk így elsőre, az Bonucci továbbra való nyomatása: bőven ráférne a pihenő a faszira, ráadásul van is opció a padon, de hát ugye Zapata most már jegelve – viszont akinek nagy sansz a mai, az egyértelműen Hakan, hiszen most középen, mondhatni felszabadultan játszhat, szóval tőle várnánk valami extrát. Susónak sem feltétlen lenne muszáj újabb 90 percet rakni a lábába – ezen túl viszont azért azt elég erősnek érzem, hogy Montelláért lép pályára a csapat és hasonlóak.

Várható kezdő:

Tipp: 2-0