Aládúcolás, vagy mi // Milan-Benevento

Minden magyarázat elveszítené értelmét, ha ma sem sikerülne nyerni.

Tény, mostanában nem megy túl jól ez a futball dolog: egyrészt van ez a borzasztóan vékony keret (mármint szigorúan minőségre nézve), sokaknak egyszerűen nincs cseréjük, és ez így a tavaly július óta tartó szezonban azért érezhető már a játékon. Ezen túl tegyük hozzá, hogy persze harcolni kell az utolsó vérig, de aligha lesz itt már BL jövőre, ami gyakorlatilag egyet jelent azzal, hogy az EL-ért pedig nem fogunk megdögleni – ha összejön, oké, de ha nem, senki sem fog a kardjába dőlni. Mindebből – figyelembe véve a parádés sorsolásunkat, hiszen a Benevento után játszunk a Bolognával meg a Veronával, ebből csak Ádiékhoz megyünk – egyenesen azt tudom leszűrni, hogy ahol nem kell, ott nem fogunk megszakadni. Nagyjából ha ezt a három meccset behúzzuk, vagy szerzünk ezeken hét pontot, akkor a többiek már nem igazán tudnak úgy megelőzni, hogy elkerüljük az EL-t, odatesszük magunkat még a kupadöntőn, és csók. Ja igen, ugye az van, hogy bár a hatodik hely érne még EL-t, de mivel ott vagyunk a döntőben, a bajnoki hetedik fog még csütörtökönként okoskodni. A Sampdoria nem igazán fog ebbe már beleszólni, a Fiorentinát meg fogadjuk az utolsó fordulóban, de addig ők is játszanak még a Napolival például – négyet nem valószínű, hogy nyerni fognak, de ha igen, hát hadd vigyék a csütörtököt. Lehet ezért morcizni, nem a futball szépségéről van szó, az biztos, de ez a szitu pontosan ugyanaz, mint amibe tavaly kerültünk, és aligha fogjuk e miatt megint elkezdeni a felkészülést június végén – feltéve, ha nem muszáj.

Mindez persze csakis akkor van így, ha ma legyőzzük a Beneventót. Ha ellenük sem sikerülne fényes sportsikert aratni, akkor tulajdonképpen egy erős kézlegyintéssel el kell engedni ezt a szezont, van az embernek jobb dolga is hétvégente délután, mint két órát erre elpazarolni, majd nyártól lehet tervezgetni meg szemezgetni. Szóval a mai az jóformán ennyiből lesz fontos, persze a problémák attól sem fognak megoldódni, ha sikerülne lenyomni őket. Állítólag kimarad a kezdőből NK7.

Tipp: 3-0

Várható: