Etapzárónak tökéletes # Milan v Chievo

Gyerekek, egy kiváló képzésen veszek részt, és nagyon unom. Az egyetlen izgalom majd az lesz, hogy aláírom majd a katalógust egy nagyon kedves kolléganőm helyett is, aki történetesen a közvetlen közelemben van a névsorban. De még legalább egy óra, mire a Tanárnő elindítja a papírt. Hát micsináljunk addig, pont belefér az időbe az aktuális hétvégi fércművem. Úgyhogy hajtás után a félelmetes Chievo elleni csörte beharangját olvashatjátok, egy piciny visszatekintéssel az AEK-meccsre, amit nem is láttam, a gólokat leszámítva. Annyi viszont elég is volt. Na akkor hajrá, nosza!

A görögök ellen nem indult valami szívderítően a történet, az öreg Zapkó mellől jött is a nyelet. A vén medve már biztosan a téli álmára készül, nem szeret már ilyenkor nyújtózkodni. Meg ugrálni. Vagy lehet, hogy csak fél, valami kiesik a zsebéből. Nála sose lehet tudni. De még ez is belefért, mert számszakilag nem tudtunk ennél lejjebb menni, a 2. félidőben pedig jött a henger. (Lehet, hogy ide egy szerényebb kifejezés jobban illene.) Ezek nekem mind kontragóloknak tűntek, ebből nekem nem jött le, hogy a kétcenteres játék innen a tuti. De azokat is megértem, akik unják már a magányosan verekedő kilencest, meg az oldalvonal mellett szenvedő szélsőket. Nehéz ezt összerakni. Gatta viszont most ügyes kézzel rázintotta meg a lábast, egy jó rántással ehetővé varázsolta a veszendőbe indult ételt. Azért nem teljesen elveszett ember a Misterünk, na. 

A Csacsik szánalmasan vergődnek egyelőre a bajnokságban, két iksz mellett már ott figyel az öt gyufa. Hogy nyertek-e? Na, ne bomoljunk. Időrendben visszafelé haladva a következőket látjuk. Otthon verte őket a Toro, előtte a Genoa szopatta őket, sikerült hazai pályán kikapniuk az Udinétől, aztán hopp, egy iksz a Farkasokkal, még egy az Empolival,  de jajj, 6 gombóc a Dózsától, és még egy saller a sittesektől. Vegyük észre, hogy az Empoli ellen szerzett pont itt egy abszolút pozitív eredmény 🙂 Csövesbánatok. És akkor még hozzá sem fűztük, hogy ezzel az eredménysorral mínusz egy ponttal sikerül állniuk, ugyanis a Liga 3 pontra büntette őket, mert  26 millió euró fiktív eredményt számoltak el a cesenás csencseléseikre.  Nyomorultak. Persze tudjuk, hogy a kis halakat elkapják, a tudjukkik meg már…. Na, ezt inkább ne is folytassuk.

Ha letudtuk ezt a csodálatos párosítást, akkor jön két hét szüncsi a Madonnina előtt. Ezt az etapot itt és most szépen le lehet zárni, már csak egy jól eltalált záróakkord hiányzik. Nem lehetetlen és nem is elvárhatatlan. Viszont a könyökünkön jön ki, és bizonyosan mindegyikünk csak sorolná és sorolná azokat a meccseket, amiket ilyen helyzetből sikerült elbarmolni. Lépjünk szintet, húzzuk ezt most be! Annál is inkább, mert a sok kereszt után már kezdtek kigyűlni a Mester fekete pontjai a Tanács bácsiknál. Elsősőrban azért, mert bénán mecccselt, balul sült taktikai döntéseket hozott. Szerény véleményem szerint a világ legnagyobb baromsága lenne rossz taktikai húzások miatt kirúgni Gattát. Nyerő helyzetből csak az tud bukni, aki már virított is valamit. És egyébként is, na nehogymár olyan dolgok miatt bukjon valaki, amit Jani a hegyről is kiszúr (és még én is). Ha ezt nem tudja megtanulni ügyesebben csinálni, akkor semmit.  És akkor még utána sem mentünk, na mégis kit lehetne leakasztani helyette….

Biztosan elhangzik majd a sajttájon, hogy tisztelnünk kell az ellenfelünket, és a tabellán elfoglalt helyük nem fejezi ki a valós erejüket. De ez csak bullshit. Ezt most illene otthon tartani, különben blamára futunk. De egyelőre ne is folytassuk ezt a vonalat, az előjelek óvatos derűnek és bizakodásnak ágyaztak meg. Nyerjünk! Forza!!!

Probabile formazione: Giggio – Ignác, Musacchio. Romagnoli, Laxalt – Keszi, Biglia, Jackson – Suso, Burger, Kebab

Tipp: 3-1