Hölgyek-Urak, nehéz értékelni a tegnapit. Egyfelől, meglepően helyrén helytálltak a srácok, sőt, egészen a 94. percig vezettek is, egy hajrában szerzett, mákos gólnak köszönhetően. Mindezt úgy, hogy feneketlen kút mélységben voltak az esélyeink a meccs előtt, köszönhetően a raklapnyi sérültnek. Viszont csak bassza az embert, hogy csak sikerült elbalfaszkodni a végét, és nem sikerült egy kurva nagyot odapiszkítani „legnagyobb” közvetlen riválisunk csüdjére. Annyira kevésen múlt. Rutintalanság? Karma? Nem tudom, ha „pártatlan szemmel” tekintjük a történteket, egy pontnál többre nem nagyon szolgáltunk rá, a hazaiak pedig teljesítményükkel bőven kiérdemelték azt az egyet. Persze ez ilyenkor nem boldogít senkit. Egy biztos, ez a Lazio bőven üthető, előzhető kategória, nincs más dolgunk, mint hozni a „kötelezőket”. Hajtás után nagyon rövid összegzés olvasható.

Boris sem volt rossz

Elég gyéren nézett ki a kezdő, azt hiszem, nem csak az én herpeszem viszketett ettől az Ignác-Grizzly-Che-védelemtől. De Boriska sem volt egy klasszikus első választás bal oldali szárnyvédőnek, mint ahogyan Hambi hiánya is érthető bosszadalmakat szült köreinkben. A játék képe a kezdetektől fogva adott volt: a hazaiak akarnak, csak sokra nem mennek a hentes vadállat középpályánkkal, meg a meglepően határozott védelmünkkel. Ki volt a király? SMS nem volt király, a sokszor a búbánatba elküldött Fajsz nem egyszer nyomta le egy az egyben. Luiz Albertónak momentuma se nagyon akadt. Parolo rossznak nem volt rossz, de meg volt ő is fojtva rendesen. Csíra egy lesgólt összehozott, ezen felül fakereszt neki is az estéje. Szó mi szó, ez a szedett-vedett gárda bizony derekasan helytállt, az rendben van, hogy túl sokat nem tudott építkezni, de volt olyan masszív, hogy elcsessze a dolgokat előzetesen egészen másképp elképzelő hazaiak kedvét. Mattot akartak volna adni két lépésben, erre fel kecskét-ökröt-lovat áldoztak a legvégén összemalacozott remi tiszteletére. 

Tényleg küzdelmes volt

És ahogy telt az idő, úgy vált egyre inkább valószínűvé egy meglepi bravúrgyőzelem. És ugyan Keszi  megpattanósa után már „csak” le kellett volna pörgetni a maradékot, csak sikerült a végén egy labdát középre kifejelni (Vérmaci volt, ha jól emlékszem.) Gatta meg lehozta a meccset csere nélkül, pedig azt vártuk, a hosszabbítást szét fogja tördelni. A franc se tudja mi lett volna, ha cserél, bizonyos, hogy a meccs tovább tart, cserébe viszont ki tudtuk volna fogni a szelet a hazaiak egyre jobban dagadó vitorlájából. Én azt mondom, ott egye meg a fene, ne sírdogáljunk a kiömlött tej felett. A feladat kurva egyszerű, ütni kell a kisebbeket, szépen sorban és kíméletlenül. Meg kell tanulnunk nem bravúrgyőzelmeket is aratni, különben sokra nem fogunk jutni. Folyt. köv. hamarost.