Hűvösödnek az éjszakák, egyre csípősebb a levegő reggelente. Kabát nélkül nem látsz senkit már a buszmegállóban, csak a cefet söreinktől elázott német turisták nem fáznak már egy szál pólóban. De a víz, a Balaton vize még nekik is hideg, senkit sem zavar már a madárszar a stégeken, pedig most aztán de jól be tudna hűlni az a pár doboz sör. A kertben is sorra potyognak lefelé a zöld paradicsomok, nem nekik való ez az idő már. Így vagyunk ezzel mi is, milanisták, elmúlt a nyár, az az időszak, ami a legjobban áll nekünk a sörmeccsekkel, a sajtótájékoztatókkal és a mercatóval. Node mindez már elmúlt, szegény gallianik sem ciripelnek a fűben. De lesz-e vénasszonyok nyara? Milan-Napoli holnap este.
Tavaly szintén egy genovai 1-0-ás fiaskó után fogadtuk a Napolit. Azon a meccsen csudamód elpáholtuk az enervált délieket, igaz, nem mentünk vele semmire. Most is nyerhetünk 2-0-ra, miért ne, a gond csak az, hogy a 6 meccsen elért 50%-os teljesítmény, a negatív gólkülönbség, a tizedik hely feketén-fehéren megmutatja, hogy hol tartunk. Vannak olyan meccsek, ahol Baccáék 2 helyzetből összehoznak 3 gólt, és nyerünk, és vannak olyanok is, ahol semmi sem megy be, így kikapunk. Hát, ilyen egy igazi középcsapat. Lehet persze áltatni magunkat, hogy „összeállt a csapat írmagja„, „voltak biztató füstjelek„, „egy lépéssel közelebb kerültünk célunkhoz, a szakadékhoz„, de felesleges. A valóság az, hogy már 3. éve ugyanazt a szart kapjuk a képünkbe, és már egyre nehezebb bírni cérnával, főleg, ha hétről hétre blogol róla az ember.
Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot Szinyó és Pippó között. Ijesztő, hogy mind a ketten szóról elmondták, csak olyan csapatoktól fogunk kikapni, amelyek tényleg erősebbek nálunk, nálunk motiváltabb ellenfelek nem lesznek. Pippó esetében ez a Palermo elleni 0-2-vel omlott össze, jajj, az akkor novemberben jött. Kétfajta pinyőnk volt nekünk, egy pozitív, lelkesítő, csupaszív, magával ragadó Pinyő, és egy habzószájú, acsarkodó, agresszív kiképzőtiszt Pinyő. És azok a kurva játékosok feszt basznak futni, hát ki érti ezt??!! Galliani láthatóan nem érti, különben nem rikácsolna ész nélkül. „Ügyvédet perrel, szép asszonyt kemény szerszámmal megijeszteni nem lehet.” – mondta a mátészalkai bölcs, hát majd Montolivót fogja meghatni, ha egy vénember rikoltozik előtte, az a Montolivo, aki csapatkapitányi karszalaggal képes bambán szemlélni, ahogyan labdával mennek el mellette, az a Montolivo, akinek irányítóként nem derogál elbújni a fedett passzsávba.
Az egyik legnagyobb gyengéje ennek a gárdának, hogy nem tudja kontroll alatt tartani a meccseket se 1-0-nál, se 2-1-nél, urambocsá’ még 3-0-nál se. Nehéz ezt még mindig megszokni, de sajnos az a helyzet, hogy a Serie A-ban gyakorlatilag bármelyik csapat ránk tudja borítani a pályát, ha akarja. Régen jól megszoktuk, hogy a kkv-szektor az 1-0-ás vezetésünket is „védte”, mondván, a Milan ellen nem szabad kinyílni, mert azonnal büntetnek, koncentráljunk a védekezésre, aztán majd csak találunk valahogy egy gólt. Mostanra viszont ésszerű kockázattá vált kitámadni egy Milan ellen. Ebben pedig a középpálya silány volta a legnagyobb ludas. Lehet persze reménykedni, hogy majd a Bonaparte pénzéből így meg úgy, a valóság azonban az, hogy nincsen neki pénze, akkor se, ha hét órát tárgyalnak róla.
Ez a Napoli-meccs azonban más lehet. Más, mert egy esti, San Siróban lejátszott meccs egy komoly ellenfél ellen elég motiváció lesz a fiainknak, más, mert maga a rivális sem brillírozik otthonától távol. Talán a mezőny legrapszodikusabb csapata a Napoli, otthon bármire képesek, idegenben viszont roppant esendőek. Emlékszem, még a tavalyi full homály szezonjukban is ellenállhatatlan játékkal verték otthon a Romát, de idénről is van már egy kiütéses győzelmük. Minket is fel szoktak mosni a San Paolóban, itthon viszont minimum partiban szoktunk lenni velük, legyen ez így most is.
Ha a Sarri-féle focisuli ugyanolyan színvonalon működne ott lent délen, mint Toszkánában annak idején, akkor nagy bajban lennénk most, de nem csak mi, hanem a komplett mezőny. Szerencsére azonban egészen más dolog egy B-ligás csapatnál a minőségi utánpótlásra támaszkodva összerakni egy fiatal, lelkes gárdát, amely sokmozgásos, rövidpasszos játékával egyszerre esztétikus és eredményes, és egészen más dolog elmenni egy „nagycsapathoz”, ahol „sztárok” vannak, főleg, ha te magad nem vagy sztár.
Mindezekkel együtt kétségeink ne legyenek afelől, hogy elsősorban a Napolin múlik, hogy meg tudjuk-e nyerni ezt a meccset. Ha koncentráltak lesznek, ha okosan visszahúzódnak, és Allan vezérletével rommá szűrnek minket, majd lendületből viszik rá egy az egyben kiváló szélsőik a labdát De Sciglióra, Zapatára vagy Elyre, akkor ez az ő meccsük lesz. Ha viszont sokat hibáznak majd hátul, lemaradnak az embereinkről, akkor ez az este Baccáról vagy Luiz Adrianóról is szólhat. 50:50, a délieknél sosem tudhatod, melyik lábbal kelnek fel. A lényeg azonban változatlanul az, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei.
Brazilok, szamba, egy falatka nyár, nemhogy októberben, januárban
Probabile formazione: Lopez – De Sciglio, Zapata, Ely, Antonelli – Kucka, Montolivo, Bertolacci – Bonaventura – Adriano, Bacca