A borzalmas szezonkezdet, a vele járó kilátástalan játék, az arcpirító vereségek után nem esett atomjaira a csapat, talajt fogtunk, a nihil ránk nehezedő köde eloszlani látszik. Csalóka még ugyan a hézagaiba betüremkedő fénysugár, lehet, hogy nem a Naptól jön, hanem valami rohadva ég. De akkor már nagyon büdös lenne. Hát, én erősen érzek bizonyos szagokat, egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy ezzel az elhasznált garnitúrával létezik újjászületés, node nem is olyan fontos, hogy 1, 2 vagy 5 éven belül megint világverő csapatunk legyen, a lényeg az, hogy túl tudjuk élni ezt a kínosan hosszúra nyúló interregnumot, hogy ne gennyező sebekkel keljünk-feküdjünk hétről hétre, hanem csak egy kicsit fájjon ott, belül. Megyünk a Carpihoz, itt az alkalom, hogy megint jól érezhessük magunkat, a csapatunk meccsén.

Jó, hogy így látszik alakulni, jó, hogy végre le tudunk játszani egymás után 2-3-4 meccset is, hogy nem rajtunk röhög a világ, nem szánakozik rajtunk minden hajdanvolt rivális. Persze ez a Milan verhető, ez a Milan nem nagycsapat, ez a Milan nemhogy nem bajnokesélyes, de még a dobogóra is csak akkora disznóval érhetne fel, hogy azt már rég elvitte a szíve, de – az Árgyélusát neki – végre nem utálkozva ülünk le a kijelzők elé, végre nem köpködve írunk róla hétről hétre. És ez nagy dolog, rohadt nagy dolog, nem lehet nem értékelni. Mert mi – bassza meg – nem tehetjük meg, hogy kihagyunk egy meccset, nem kattintunk egy posztra, aztán meg még egyre. Mi tételesen végigittuk, akarom mondani végigírtuk az elmúlt évek borzalmait, belőlünk aztán tényleg apait-anyait kivett az évi 38 plusz a két kupaforduló. Én nem tudom, hogy hányadikok leszünk a szezon végén, de az biztos, hogy kimondhatatlanul jót tesz az egészségünknek ez a játéknak látszó valami. 

A Carpihoz jókor megyünk, ők egy tőröl metszett kiesőjelölt, mindenki tudta, hogy csak menettérti jegyet váltottak a legmagasabb osztályba, de a legjobban talán mégis ők. Mindennek a legfényesebb bizonyítéka, hogy november elején rehabilitálták az alsóbb ligák mohikánját, a korábbi sikerkovács Castori mestert, egy hónappal azután, hogy menesztették a siralmas rajt miatt. Hát, akkor ebben ennyi van – ismerték be a klubszékházban. Volt egy erős alapjátékuk, amivel meglepték a B liga sűrűbb csapatait, csont nélkül feljutottak, nyáron aztán kiegészítették a keretüket csupa korábbi élvonalbeli, lejárt szavatosságú futballipari alkalmazottal. Ilyen az egész életében meg nem értett Lazzari, szegény Borriello, aki egyszer lő gólt egy évben, akkor sem ünnepelhet, a világbajnok Zaccardo, a szegény ember Constantja, Cofie, a Fiorentinánál besült Matos, az ex-udinei wannabe Armero Gabriel Silva, de még jugó kapust is szerváltak a Friuliból, mindjárt kettőt is. Teljesen szokványos sztori, a mindenki számára ismert végkifejlettel.

Ne tévesszen meg senkit, hogy az előző körben idegenben verték a Genoát, nincs itt szó semmilyen feltámadásról. Kiszórtak egy suhancot a griffektől, ennek ellenére egy hasonló vágású másik megszerezte a vezetést, aztán meglepetésre talált a Carpi két kontraízű gólt, és nyertek valahogy, de mondom, ez megeshetik. A Genoával. Velünk viszont ne essen meg, legyünk megint csapat, építsük fel a meccset megint, zárjuk le idejekorán, ahogy azt szép, ahogy azt illik, ahogyan az elvárható. Antonelli kiesése az egyetlen fejfájás Szinyó számára, de talán nem akkora tragédia ez, hogy féljünk kelljen a hazaiaktól. De Sciglio újra megkapja az esélyt, emberelje meg magát, éljen vele. Számolgatni továbbra sem vagyunk hajlandóak, én nem is helyezésekben gondolkodom, nekem pont elég, ha így marad a csapat, ahogy most van, és tisztességesen teljesít.

Probabile formazione: Donnarumma – Abate, Alex, Romagnoli, De Sciglio – Cerci, Kucka, Montolivo, Bonaventura – Niang, Bacca. 

Tipp: 2-0 ide