A Verona-meccs előtti sajtótájékoztató könnyen lehet, hogy egy folyamat kezdete lehet Mihajlovics Milanjánál, amire később még fogunk emlékezni. Egyetlen elcsöpögtetett, morzsányi információ ugyanis az egész szezont befolyásolhatja: ha pedig valamiből nincs tengernyi a szerb képzeletbeli raktárján, akkor az mindenképpen a türelem.

Nem mondjuk, van némi igazság abban, amit Silvio Berlusconi intézett a Milan játékosai felé. Hiszen ki ne szeretné azt, hogy gyönyörű, a földön tartott és járatott labdákkal és játékkal hengereljen ellenfele felett? Naná, jöhet! Márpedig a Presidente ezt tolmácsolta a keret tagjai felé a Verona elleni meccs előtt és a Carpi meccs után – minderről egyébként Riccardo Montolivo beszélt a Hellas-csörte előtt a sajtótájékoztatón. Egészen pontosan arról nyilatkozott a cséká, hogy Berlusconi sokallja az ívelt labdák mennyiségét a Milan játékában, és sokkal jobban tetszene neki, hogyha a földön tartva építené fel a játékát a csapat. Még ezzel sem lenne különösebb probléma: a csapat elnökének szerintem igenis kell, hogy legyen véleménye, legyenek kívánalmai, csak nem feltétlenül ilyen jellegűnek kellene ezeknek lennie, mert ez kizárólag egyetlen ember döntése és felelőssége: a mindenkori vezetőedzőé, ő pedig jelenleg Szinisa Mihajlovics. Hogy miért is fontos dolog ez? Mert nagyon úgy fest, hogy az elnök úr ezzel közvetve a csapat játékába avatkozna be, rossz nyelvek szerint pedig ez nem az első alkalom lenne. És hogy az miért érdekes, amikor erről Montolivo beszél? Nem csak azért, mert ő a csapat kapitánya, akinek szavai azért valahol csak többet számítanak, mint a többieké, hanem azért is, mert ezt egy teljesen nyilvános fórumon, szánt szándékkal ejtette el, ilyenekről pedig aligha szokványos beszélni a hétvégi bajnoki előtt, hogy mit óhajtott a Presidente a csapat játékával kapcsolatban. Még ha erre külön rá is kérdeznek az újságírók, akkor is furcsa: minden bizonnyal ti is olvastatok már semmitmondó, ám de „politikailag” roppant korrekt nyilatkozatot, amikor kényes, vagy kevésbé kényes, de esetleg érdekes kérdésre kellene válaszolnia egy sportolónak, mert ehhez nem kell feltétlen futballistának lenni.

Persze a szerbnek ez nyilvánvalóan nem tetszett, hogy a csapatkapitány a sajtó előtt kürtölte világgá, hogy mit is óhajtan tőle a főnöke. Valljuk be, a dolgokat nem így szokták intézni a főnök és a beosztott között, mert ne feledjük el, bármennyire is egy fociklubról beszélünk, itt a főnök Silvio Berlusconi, akinek ha problémája van az edzővel, akkor azt talán a legegyszerűbben úgy tudná elintézni, hogy az edzővel beszéli meg a kérdést. Szezonváró posztunkban is kitértünk rá: Mihajlovics nem tűnik annak az arcnak, aki elsőre bólint mindenre, és kerüli a konfliktust, még ha úgy is tűnt, hogy éppen összevág az edző és a Presidente elképzelése a futballról, hiszen brutálisan nagy volt az egyetértés Berlusconi és Mihajlovics között abban, hogy a mai futballban a legfontosabb a labdatartás, meg a pontos passzok, satöbbi. Csak hogy a szerb úgy tűnik, úgy mérte fel a keret erősségeit, hogy azok bizony nem éppen ezeknek az elveknek felelnek meg, és hát, mindannyian ismerjük a középpályánkat, ahol azért nem túl egyszerű úgy labdatartásra épülő játékot játszatnod, hogyha mondjuk kénytelen vagy felállni egy Kucka-Montolivo-Poli hármassal, úgy, hogy a szélen Cerci vagy Honda futkározik. Amire szeretném tulajdonképpen kihegyezni a dolgot: még ha sikerülne is  középpályán valamilyen formában ezt megvalósítani, minden jel arra mutat, hogy bárhogy variáljuk a felállásokat, valahol mindig van egy lyuk. Ez arra a szitura emlékeztet, amikor az Erdő kapitánya nevű mesében a végén Zéró egy hőlégballonnal akar elmenekülni, de folyamatosan kilyukasztja azt a bolha, így mire betöm egy lyukat, rögtön van helyette másik kettő. Mihajlovics most úgy tűnik, a védekezést nagyjából összerakta, és ha most ezt nem is a kapott gól nélküli statisztikára értjük, de azért relatíve jóval kevésbé átjáróház a középpálya, mint mondjuk tavasszal – viszont elöl hetek óta képtelenek vagyunk belőni a helyzeteket, és mellé még egy öltözői konfliktust is kaphat a nyakába.

Az világos, Montolivo nem indíték nélkül tette azt, amit tett: bármennyire sem értek egyet az edző elképzeléseivel, ennek nem adok hangot a sajtótájékoztatón, bárki is kér meg rá, vagy bárkivel is beszéltem erről egy akármilyen találkozó keretein belül. Nem meglepő, hogy ezek után éles Berlusconi-Mihajlovics ellentétekről cikkeztek az olasz sajtóban, ennek pedig kiváló folytatási alapot jelentett az, hogy nem sikerült megverni a Veronát vasárnap – amivel nyilván nehezen érthetünk egyet, hiszen bármennyire is magyarázható volt a Carpi elleni iksz, nekem azt ne adja be a szerb, hogy a bírók miatt nem sikerült megverni a Serie A csontutolsóját, hazai pályán. Egyszerűen nincs olyan forgatókönyv, ami szerint ezt a meccset elengedhetjük, és beszélhetünk arról, hogy itt elég (lett) volna az egy pont, bármennyire is igaza van abban Mihajlovicsnak, hogy Valeri sporttárs kettő, de inkább három alkalommal is kőkeményen megszívatott bennünket. (Bacca két meg nem adott gólja, és a be nem fújt tizenegyes Bonaventurával szemben) Szóval a nagy kérdés a folytatást tekintve az, hogy mennyire nyomja rá ez az ívelt vs. földön tartott labda vita a bélyegét az elnök és Mihajlovics kapcsolatára, mert az nem kérdés, hogy ebben a csatában egyszerűen nem nyerhet Miha: csak akkor, ha valami egészen elképesztő tavaszt hoz le a csapattal. Mennyire fog nekimenni a sajtóban az elnöknek vajon, mennyire fog ragaszkodni a saját elképzeléseihez, és megeshet, hogy nem csak a taktikába, de az összeállításba is beleszól majd Berlusconi? Azaz, csak szeretne majd beleszólni, vagy Mihajlovics hajthatatlan lesz – ahhoz, hogy utóbbit megtehesse, viszont nagyon hiányoznak az eredmények, a decemberre kitűzött és egyben több, mint vállalhatónak tűnő 12 pontból pedig maximum nyolc lehet, amennyiben sikerül legyűrni a Frosinonét idegenben.

Visszatérve az öltözőre: Montolivo kapitányi tisztségre való alkalmatlanságát sokan megkérdőjelezték már a múltban, és tény: nem ez az első eset, amikor a capitano nevéhez fűződik egy edzővel való kibontakozó konfliktus. Seedorf idejében azt olvashattuk, hogy Montolivo vezetésével kialakult egy csoport, amelynek nem tetszettek Seedorf döntései: sőt, a Catania elleni, 2014 áprilisában 1-0-ra megnyert meccsen állítólag a holland nem akarta kezdetni Montolivót, aki azonban végül mégis ott volt a kezdőcsapatban, mi több, az ő góljával nyert a Milan 1-0-ra. Seedorf a meccs után azt nyilatkozta, amikor a döntésről kérdezték, hogy azt sem érti, hogy ez hogy derülhetett ki, mert ez a saját döntése lett volna, azonban „valaki az öltözőből kiszivárogtatta” a tervét. Mind e közben arról is írtak, Ignazio Abaténak sem tetszett az, hogy kimarad a Milan kezdőjéből, mert fél, hogy lemarad a 2014-es világbajnokságról, ennek pedig hangot is adott: állítólag Adriano Galliani simította el az ügyet. A keret ekkortájt két részre oszlott: volt egy igen vaskos olasz mag (Abbiati, De Sciglio, Montolivo, Poli, Abate és Pazzini), akik kifejezetten Seedorf ellen voltak, míg a Taarabt, Rami, Emanuelson, Constant, Mexes és Balotelli által alkotott csoport a holland mellett volt. Mindenesetre azért az a csapat, amelyikben a cséká játszik, valószínűleg nagyobb hanggal bír… Visszatérve kifejezetten Montolivóra: Seedorf menesztése után a csapatkapitány nem egy interjúban úgy fogalmazott, helyes volt Seedorf kirúgása. És hogy miként kapcsolódik a sztori Berlusconihoz? A Gazzettára hivatkozva azt is megírták, állítólag a Presidente azért is rúgta ki végül a hollandot tavaly, mert márciusban volt egy beszélgetés Berlusconi villájában a keret néhány tagja és az elnök úr között: mit ad isten, az egyik résztvevő Riccardo Montolivo volt. Rajta kívül Christian Abbiati és Daniele Bonera volt ott a sztori szerint. Montolivo tehát nem először kerül olyan szerepbe, mint az elnök úrhoz közel álló és hozzá lojális ember – csak közben az edzője ellen fordul.

Nem tisztünk ugyanakkor mindössze ennyi alapján megítélni Montolivót, mert ne felejtsük el leszögezni, ezek csak újságcikkek – persze nem zörög a haraszt. Ugyanakkor nálam már ezzel régen megbukott a nagy Milan-család maszlag, amit nagyon szerettek hangoztatni minden létező fórumon a vezetők, arról pedig ne is beszéljünk, hogy a csapat jelenlegi állapotához aztán nagyon sok minden egyéb dolog passzolna, de egy jó kis edzőbuktatósdi az baromira nem hiányozna, még ha tisztában vagyunk Mihajlovics hibáival is. Ja, csak egyetlen adalék a történet folytatásához: nehezen megkérdőjelezhető persze, hogy Montolivo villogott volna a Verona ellen, de a kapitány nem az a fajta, akit minden héten lecserélnének: 2014 márciusában a Juventus elleni hazai vereség alkalmával hozták le, ezt követően (bár sérüléssel is bajlódott persze) csupán egyetlen egy alkalommal volt példa arra, hogyha Montolivo kezdett, akkor lecserélték volna, ez pedig idén februárban a Cesena ellen lépték meg a kispadról. Lehet, hogy csak én látok bele ebbe többet annál, mint amit ez valójában jelent. Minden esetre ebből egy nagyon érdekes lapjárás is kialakulhat.