Miközben a klubtörténelem remélhetőleg jelentős lépése előtt-közben-alatt vagyunk, rendeznek egy városi derbit is, ami lemoshatatlanul ott fog majd díszelegni Yonghong Li wikipédia-oldala alatt, amikor remélhetőleg bő 30 év múlva egy legalább ilyen sikeres korszakot lezár egy újabb olasz tulajnak. Ne nem csak e miatt fontos az Inter-Milan, de tagadhatatlan: a pályán kívüli történtek játsszák most a főszerepet.

Csütörtökön megtörtént mindaz, amire nagyjából két éve várunk: a kínai csoport ugyan 2016 nyarán lépett színre, és kezdett nagyon olyan szaga lenni a dolognak, mint ami a Mr. Bee-féle projektből lett – reméljük, nem hasonló burleszkekkel folytatódik. Viszont amin már nincs mit találgatni: Berlusconi korszaka lezárult, a szombati meccsen már mint egy megbecsült ember ülhet le a lelátóra, de ezen túl gyakorlatilag semmilyen szerepe nincs a klub életében, és ami a legkomolyabb, hogy nem csak neki, hanem a vezetőség eddigi tagjai közül – leszámítva egy jogi tanácsadót – senkinek sem. Teljesen új korszak kezdődik, amire persze kapásból rá lehet vágni, hogy a legszebb lenne egy derbi-győzelemmel indítani, de ez a meccs bizonyára semmit nem fog meghatározni az új tulajdonosi kör munkájából.

Persze, rögtön rá lehet sütni, hogy de hát ott az Európa-liga helyezés, ami igaz is: tény, egy győzelemmel nagyot léphetnénk az EL-felé, de ezt követően is lesz még pár meccs, ráadásul a Roma-Atalanta duón kívül olyan komoly csörte nem is nagyon vár ránk a szezon végéig, szóval lendületből éppen be lehet húzogatni még azokat a pontokat, ami az augusztusi (?) selejtezőkhöz kell majd. Nyilvánvalóan az sem mindegy, hogy a nyári mercatónak európai kuparésztvevőként megyünk-e neki, vagy sem, ugyanakkor az indíttatást látva, nem ez fogja alapvetően meghatározni a célokat. Az északi klubokat szépen körbejáró Fassone pénteki nyilatkozata alapján annyit tudhatunk, a cél, hogy a Milan ott legyen a 2018/19-es BL-szezonban, egyértelműen meg akarják hosszabbítani Gigio, De Sciglio és Suso szerződését, (Baccáról valahogy nem esett szó…) a nyárra szánt, minden bizonnyal 100 millió eurós léptéket meghaladó költekezési lóvé 60-70%-a pedig már júliusra biztosan rendelkezésre áll – mindezekből kifolyólag aligha dőlnek a kardjukba a vezérek, ha jövőre csak az olaszországi sorozatokra kell koncentrálni. Ami pedig még mindenképp plusz, hogy mindenképpen Montellában gondolkoznak a jövő évet illetően – amit pedig idén mutatott a Kisrepülő, legyen a vége ötödik vagy hetedik hely, abszolút meg is érdemli a jövő évi esélyt egy versenyképesebb kerettel. Rátérve a futballra: az mindenképpen kérdés lesz, hogy hogyan érinti a játékosokat a változás: eddig ugye kvázi semmi nem volt biztos, egy légüres térben lehetett mozogni, most viszont, hogy komoly erősítések lettek belengetve, néhányakban felmerülhet, hogy csak meg kellene mutatni, mit tudok, hátha a kínai streamek eddig mást mutattak, mint a valóság – szóval jöhet egyfajta dac is, pláne az Inter ellen, miközben azért csak igen kevesek mondhatják el magukról, hogy biztos helyük lehet a jövő évi keretben. Ez persze nem azt jelenti, hogy Zapatáért könnyebben befut majd egy ajánlat – de az UEFA-val való sikeres egyeztetés, mi szerint kicsit becsukják majd a szemüket Nyonban a Milanhoz érve, simán eredményezheti azt, hogy könnyebben tartanak valakit a lelátón, ha azt a teljesítménye indokolja. Ezek persze szigorúan a pozitív hozadékok, az emocionális kötődés, ami a Berlusconi által vezetett Milannál megvolt, most megeshet, hogy hiányozni fog – ami pedig negatív lehet, hogy a pályán sincs sok olyan tapasztalt arc, aki tudná, hogy mit jelent ez, szóval ezzel lehet, meg kell küzdeni majd szombaton délben.

Végképp ráfordulva a pálya eseményeire: Pasalic kiírta magát szombatról, ami leginkább abban okoz gondot, hogy onnan nem nagyon érkeznek a gólok, a horvátnak baromira feküdt a futkorászás, még ha mezőnyben kevesebbet is tett hozzá. Az biztos, hogy az Inter védelme megkavarható, szerencsére a Mati Fernandez-Locatelli kérdés eldöntése azért egyre nehezebb feladat, a többi posztra meg nagyjából le vannak osztva a szerepkörök. Az viszont kevésbé jön jól, hogy maximum Ocampos jöhet be a spanyolok helyére a szélére, és nem igazán tudunk kilépni a komfortzónából – ám április közepén aligha fog bármit változtatni Montella, nem is nagyon indokolja semmi, de egy derbin nem árt, ha felkészülsz többféle eshetőségre. A presztízsen túl sokkal nagyobb jelentőséget nem tulajdonítanék a Madonninának, az Inter (papíron mindenképp) egy fokkal előrébb jár nálunk, számunkra meg az igazán lényeges dolgok a szezon végeztével kezdődnek majd, persze azért jó lenne odadörgölni, hogy kiről is szól Milánó, de ennyi és nem több. Egy kívánalmam még azért lenne: Icardit valaki istenesen eltalálhatná, Kondogbiából meg csináljunk megint mémeket, és rendben is lennénk. Grazie, Silvio!