Nem feltétlen a vereséggel van a baj, azon túl, hogy persze sosem jó egy nyalókával indítani a szezont. Sokkal inkább azzal, hogy egy zsémbes öregembernek tűnik az edzőnk, akinek hiába volt az elmúlt évekhez képest egészen sok ideje és lehetősége dolgozni a rajt előtt, mintha most esnénk be a felkészülési időszak kellős közepébe.
Pedig bizony ez már számított. Egyszerűen érthetetlen, hogy mit várt Giampaolo ettől az összetételtől, mert alapjában véve nem a 4312-vel van gond, hanem azzal, hogy Paqueta, Calhangoglu és Borini volt a három középső középpályásunk, közülük pedig talán Borini az, aki hajlandó és képes is bejátszani a teljes pályát – mindezzel együtt persze ő sem villogott a Dacia Arénában. Kétségtelen, hogy Susónak olyan képességei vannak, ami a keretből nem sokaknak – de hogy ezt pont a trequartista pozíciójában lenne képes kamatoztatni, a felől azért már akadnak kétségeink, főképp, hogy tulajdonképpen az egyetlen előnyünk az ő játékából a jobbról beívelt vagy ellőtt labdák, amit a pálya közepéről már csak a fizika korlátai miatt sem nagyon tud kivitelezni. Technikás, de annyira nem eszes, hogy vezére legyen egy középpályának – főleg nem ennek.
Ez pedig csak mág csodásabb összképet festett annak tükrében, hogy az Udinese tulajdonképpen öt védővel játszott, Larsen és Pezzela rendszeresen visszaért, de Fofana is rengeteget dolgozott hátra, így tulajdonképpen Paqueta és Calhanoglu folyamatosan úton voltak, cserébe semmi stabilitást nem adtak, a szélre pedig szélsők hiányában nem sok értelme volt kidobni a labdákat, így maradt a gyömöszölés, hogy hátha hat ember között majd ketten-hárman megoldják. Mindezzel semmi gond nincs, ha mondjuk július közepét írnánk, és lenne még egy hónap a bajnoki rajtig, de ez a meccs nagyjából a kezdő sípszó után eldőlt.
Pontosan értem én, hogy ez a középpálya nagyon is más lehet majd Krunic-csal, Jack-el és főképp Bennacerrel, de éppen ezért érthetlen, miért kellett erőltetni ezt a felállást: még ha az egész nyarat is ebben dolgozta végig a keret (ami már önmagában kicsit abszurd) miért nem lehetett legalább a szituációhoz alkalmazkodni kicsit, és legalább rápróbálni a 433-ra, mikor negyed óra után tűélesen látszott, hogy ez nagyjából halott ügy ebben a rendszerben.
Az már csak külön cuki volt, hogy az a Castillejo állt elöl, akinek tulajdonképpen kiadtuk az útját, bizonyára roppant motivált lehetett a feladattól: Rafael Leao vajon milyen állapotban lehet, ha negyed órát bírt, és ha már minden áron két csatival akartunk kezdeni, akkor André Silva tulajdonképpen tök jó, hogy itt van, de detto úgy áll, mint Samu – tudom én, hogy nem olyan egyszerű elsózni valakit, de hát kérem szépen, erre lett volna egy komplett nyarunk, hogy ha már 4312, akkor az ehhez passzoló embereket megtaláljuk és bezsákoljuk őket, lehetőleg nem augusztus utolsó napjaiban.
A hab az egész szituáció tortáján, hogy Giampaolo kinyögte, hogy hát lehet mégiscsak a 433 lenne egy működő valami – jónapot kívánok, a Milan középpályája erre a rendszerre utoljára a Pirlo-Gattuso-Seedorf-Kaká négyessel volt alkalmas, tessék összevetni, most kiknek kellene megközelíteni ezt az egészet. Egy rendszertelen, ötlettelen és sebesség nélküli valami, amit egy picit is rendszerben dolgozó csapat simán megöl – és leginkább ez az egészben a dühítő, mert ezek nem nyári sörmeccsek, hanem kőkemény bajnokik, ahol nincs nagy idő merőben új dolgokat kipróbálni, magyarán az első forduló alapján bizony komoly lemaradásban vagyunk – hogy egészen sokáig görgessem ezt a követ, egy negyedik helyért való versenyben nem biztos hogy jó az, ha beáldozzuk még a szeptembert mondjuk.
Brescia itthon, jó lenne legalább a kaput eltalálni 90 perc alatt.