Véget ért az idei nyári átigazolási szezon, és ahogy láttam mindenhol eléggé megosztó módon értékelte a szurkolótábor a történteket, úgyhogy érdemes benézni a színfalak mögé, mert nyilvánvalóan nem voltunk egyszerű helyzetben szokás szerint, a látszat ellenére pedig igen nagy munka volt ebben a pár hónapban. A tovább után hosszabb poszt következik, ahol számolgatunk, ismerkedünk az új nevekkel és kiosztjuk a Maldini vezette menedzsment első bizonyítványát.

Még mielőtt belekezdünk szeretném elmondani, hogy igyekeztem mindent én számolni, úgyhogy természetesen lehetnek hibák, és nem szentírás, ami a posztban van, de elvileg nagyjából stimmelnie kell az összegeknek, mert több forrást is ellenőriztem, ahol csak tudtam. Apropó, források, elsősorban a Calcio e Finanza adatai használtam, de hasznos volt még persze a Gazzeta is például, a transzferek árainál a megszokott nagyágyúkra (Romano, Di Marzio, stb.) hagyatkoztam elsősorban, meg persze felhasználtam ezen kívül egy rakás olyan tweetet, amit egy-egy hitelesebb ember vagy oldal hozott le, vagy legalábbis rájuk hivatkoztak.

Akkor csapjunk is bele a közepébe, kezdjük a távozókkal, először is azokkal, akiknek nem hosszabbítottuk meg a szerződését, vagy esetleg felbontottuk azt. Az előző szezonban nem sok vizet zavaró José Mauri, Bertolacci és ex capitano Montolivo mellett a klubnál sok sok évet tisztességesen lehúzó, tavaly középhátvédként is igen szépen helytálló Abate, valamint a korábban krasnaja kolléga által külön posztban megénekelt Zapata távozott lejáró szerződéssel, Strinic pedig közös megegyezéssel. Érdekességként amúgy megjegyezném, hogy ebből a hét játékosból eddig csak Zapata talált magának klubot (idén a Genoa színeiben fog ellenünk a 96. percben gólt lőni), a többiek senkinek nem kellenek úgy néz ki, ami valljuk be, nem meglepő, és jól szemlélteti milyen minőségű volt a keret még mindig, az utóbbi 2 év pénzszórása után is. A középpályás trióból senki nem fog hiányozni, sőt, azzal viszont bőven lehet vitatkozni, hogy vajon Zapi és esetleg Abate odafért-e volna még a padra a következő szezonban, leadership terén érezhetjük meg komolyabban a hiányukat szerintem, túl fiatal ez a keret – egész konkrétan a legfiatalabb az egész Serie A-ban –  a veteránok azért nem lennének haszontalanok az öltözőben.

Alább a táblázatban láthatjátok milyen gazdasági hatása van az “ingyen” távozóknak, és egyértelmű, miért is nem baj, hogy el lettek engedve, összesen egészen brutális 29 millió eurót tudott eltüntetni a klub az idei szezonra ezzel a lépéssel. Kis magyarázat a táblázathoz, az amortizációval fogunk még találkozni, ez gyakorlatilag a játékos értéke a klub könyvelésében, például az új igazolások esetén a vételi díjat leosztjuk a szerződés időtartamával, és így számoljuk el az értékcsökkenést évente, de ez majd később látható lesz, most az a lényeg a második oszlopban, hogy mennyi is volt a tavalyi könyvelt értéke az itt lévőknek. Az utolsó oszlopban láthatjátok, hogy a fizukkal együtt egy-egy játékos mennyivel terhelte meg tavaly a költségvetést, mindenki döntse el maga, hogy értek-e ennyit. (Strinic esetén nem találtam értéket az amortizációra, de mivel ingyen hoztuk, valószínűleg elenyésző az összeg)

Térjünk rá a játékos eladásokra, itt azt fontos megemlíteni, hogy az eladás egy egyszeri bevétel, nem bontjuk le évekre, és a játékos aktuális értékéhez viszonyítjuk, hogy plusvalenza, vagyis nyereség, vagy minusvalenza, vagyis veszteség keletkezett-e. A bónuszokat persze ilyenkor még nem vesszük, hiszen kétséges, hogy látunk-e egyáltalán valamit abból a pénzből. Természetesen ebben a kategóriában Cutrone említendő elsősorban, akitől mindannyian fájó búcsút vettünk, az ő eladása a hírek szerint 18 millió euró plusz bónuszok konstrukcióban történt meg, tehát mivel saját nevelésű játékos, ezért az értéke számvitelileg egy nagy kerek nullának számít, hiszen soha az életben egy vasat nem fizettünk a játékjogáért, így pedig ez a kapott pénz színtiszta plusvalenza. Szerintem ez senkit nem vigasztal, ahogy engem sem, de így néz ki a modern futball egy olyan csapat számára, amelyet gazdaságilag hosszú éveken át rosszul menedzselt a vezetősége, és persze a Financial Fair Playről is sok mindent elmond, hogy a betartásának a legjobb módja a saját nevelésű –  a klubért ebben az esetben hozzánk hasonlóan rajongó – fiatal és tehetséges játékosok eladása, de ez persze már egy másik poszt témája lehetne. Bevételt hoz még idén Locatelli eladása a Sassuolonak, hiszen ő kölcsönben volt az előző szezonban, most véglegesedett az átigazolása 10 millió euróért, ami Cutronéhoz hasonlóan tiszta profit. Ezen kívül véget ért Bakayoko kölcsönszerződése, akinek a fizetésén spórolunk sokat (több mint 6 millió bruttóban). Az ablak végén sikerült elpasszolni Laxalt játékjogát kölcsönbe Torinóba, opcióval egybekötve, tehát lehetséges, hogy az uruguayi visszatér hozzánk a jövő nyáron, amennyiben nem nyújt elég jó teljesítményt. Ha nem így lesz, akkor viszont a 11,5 milliós opció gondoskodik arról, hogy ne realizáljunk veszteséget rajta. Az utolsó távozó pedig André Silva lett, akit a meghiúsult monacoi transzfere után jó érzékkel vont be a vezetőség a Rebic üzletbe, így 2 év kölcsönnel került Frankfurtba.


A mercato legnagyobb eredménye szerintem egyértelműen az, hogy megúsztuk a legnagyobb értékeink feláldozását. Donnarumma kész csoda, hogy nem került a PSG-hez azok után, hogy megint lemaradtunk a BL-ről, nyilvánvalóan belőle lehetett volna a legkönnyebben a legtöbb pénzt csinálni, a már fent említettek miatt is. De persze Romagnoli, Kessié, Suso és természetesen Paqueta és Piatek maradása is nagy pozitívum.

Jöjjön az izgalmasabb rész, nézzük az érkezőket, kitérve arra is, hogy mit várhatunk tőlük a pályán.
Először is fontos megjegyezni, hogy a legfontosabb igazolásokkal sikerült hiányposztokat betölteni, ami nem csak a limitált költségvetés miatt volt fontos, hanem azért is, mert az előző szezonban is rengeteg meccs ment el azon, hogy például nem volt normális balszélső a csapatban. Most persze alapból úgy indultunk, hogy nem is lesz szükség ilyen játékosra idén a 4-3-1-2 miatt, azonban mivel Giampaolo kissé megingott a formációba vetett hitében, fontos volt, hogy olyan ember érkezzen, aki több poszton is bevethető elöl. Ezért is tűnik Ante Rebic kifejezetten jó húzásnak, hiszen ő egy tényleg bárhol bedobható támadó, a 2018-as VB-n például a bal oldalon láthattuk játszani, a tavalyi szezonban meg a Frankfurtban Haller és Jovic mögött gyakorlatilag trequartistaként funkcionált, a mérkőzések közben gyakran second strikernek bemozogva, tehát az a terep is ismerős neki, ha marad az alap Giampaolo felállás. Egyelőre képlékeny, hogy nálunk ebből a három pozícióból melyiket fogja elsősorban betölteni, de betonbiztosnak tűnik a helye a kezdőben. Amit még kiemelnék vele kapcsolatban, hogy kiválóan presszingel, ami nagyon fontos eleme lesz a csapat játékának idén, ezzel is illik a rendszerbe. Tulajdonképpen igen szerencsésen jöttünk ki a több mint 1 hónapig elhúzódó Correa sagából, mert az argentin inkább a jobb oldalon és second strikerként vethető be, de így, hogy a 4-3-3 is benne van a pakliban, most talán foghatnánk a fejünket, ha kiadtunk volna érte 40-50 millió eurót, pláne Rebic árát elnézve. Úgyhogy Maldini jól tette egyrészt azt, hogy nem ment bele az Atlético (túlzó) feltételeibe, türelmes volt, másrészt hogy az ablak végén bedobta a B-tervet, aki ráadásul nem csak valami poor man’s változat, mint annak idején Kalinic Aubameyang helyett. Mindenképpen jár a pacsi, mert el sem tudom mondani, hány ilyen “Mister X” sztorink volt az utóbbi 6-7 évben, amikor valami nagy dobás volt tervezve, aztán az ég világon semmi nem lett belőle, vagy pedig végül úgy alakultak a dolgok, mint az imént említett esetben, pedig idén voltak a legszűkösebbek az erőforrások.

A másik fontos betömött hiányposzt a regista, ami Giampaolo rendszerében az egyik legfontosabb pont, Ismael Bennacer leigazolása pedig szintén bizakodással tölthet el mindenkit. Az algériait még azelőtt sikerült bebiztosítani, hogy az afrika kupa legjobb játékosa lett, egy olyan csapatban ugyebár, ahol Mahrez is nagyot ment az egész tornán, és természetesen sokkal ismertebb név is, ez így pedig jól jelzi, Bennacer mennyire jó teljesítményt nyújtott meccsről meccsre. A 16 millió amit fizettünk érte a mai piacon ajándék kategória, ha beváltja a hozzá fűzött reményeket. A fizetése szintén kedvező, és itt meg kell említeni, hogy a vezetőség nem engedett a dolgokból, 1,5 milliós nettót kínáltak végig, a játékos ügynöke pedig mindenképpen 2 millióra akarta ezt feltornászni, de végül maradt a klub által alapból ajánlott összeg.
De mondhatjuk persze, az ANK azért nem tartozik a kifejezetten magas színvonalú futballtornák közé, azonban az újdonsült irányítónk már tavaly is remek teljesítményt nyújtott a Serie A-ban, nem rajta múlott az Empoli kiesése. Legfőbb erőssége az intelligenciája, nyomás alatt remekül tud elszakadni az őt üldöző védőktől és képes a labdát úgy megjátszani, hogy azzal tönkretegye az ellenfél presszingjét. Az eszét védekezésben is jól használja, fizikai hiányosságait kiváló helyezkedéssel és munkabírással kompenzálja, impresszív statisztika, hogy a tavalyi szezonban az Opta szerint övé volt a legtöbb visszaszerzett labda (recovery) az egész ligában, szám szerint 312. Ha valakihez hasonlítani akarjuk, mindenképp Lucas Torreira juthat az eszünkbe, aki ugye Giampaolo keze alatt lett kiváló játékos ezen a poszton, reméljük a mester Bennacert is képes lesz olyan szintre hozni.

A többi érkező közül főszerepet talán az a Theo Hernandez kaphat, akit a Realtól hoztunk el, érte azonban már talán kissé túlfizettünk. Ricardo Rodriguez szerintem nem a legnagyobb gyenge pontja ennek a csapatnak, viszont az tény, hogy nagyon lassú, és előrefelé limitált, gondolom a szűk 4-3-1-2-ben a bal oldalon a sokkal dinamikusabb Theo dolga lesz majd a támadások segítése, legalábbis ez lehetett az elképzelés július elején. Giampaolo rendszerébe tehát jól illeszkedik, viszont azt is elmondhatjuk a fiatal franciáról, hogy a fejlődése kissé megakadt, a védekezése nem az igazi, az pedig kérdés, hogy ha a gyorsasága nem elég, akkor mit tud kezdeni a vele szemben álló védőkkel. Nemsokára egészen biztosan kiderül, mire is képes valójában, a hírek szerint felépül a sérüléséből a válogatott szünet végére

A védelem közepét Leo Duarte a Flamengoból hivatott megerősíteni, akitől szerintem ne várjuk, hogy új Thiago Silva legyen, de Caldara felépüléséig akár ki is szoríthatja a bizonytalan Musacchiot a kezdőből. A brazil védő egyik legnagyobb erőssége a fejjátéka, valamint gyors és képes megjátszani a labdát, ám a brazil bajnokság után a Serie A-ban a helyezkedésével gondok lehetnek, emellett pedig túl sokszor és gyakran túl agresszíven próbál szerelni, nekem nagyjából ezeket az infókat sikerült összeszednem róla.

A középpályára Rade Krunic jött még szintén az Empoliból, és mivel nagyon olcsón szereztük meg, ezért nagy kockázat nincs a leigazolásában, valószínűleg leginkább Kessié cseréje lehet majd. Tavaly elég jó szezont ment ő is a kiesés ellenére, 5 gólt szerzett és 6 gólpasszt adott, a keret mélyítésére tökéletes lehet, engem azonban némileg aggodalommal tölt el, hogy bár a bosnyák volt az első igazolás, és az elejétől fogva a csapattal edzett, mégsem kapott sok lehetőséget se az előszezon során, se az eddigi két bajnokin, Giampaolo inkább Borinit favorizálta mezzalában, ami hát na, egy kissé elkeserítő.

Végül az utolsó és egyben legdrágább érkező, a fiatal portugál csatár Rafael Leao, akit Lilleből sikerült megszerezni. Ugyebár róla azt nyilatkozta egy volt edzője, hogy a Sporting akadémia történetének legjobb ifijátékosa, pedig ott egy bizonyos Cristiano Ronaldo is megfordult, nyilván azért ne reménykedjünk abban, hogy felnőtt szinten is felér hozzá, de mindenképpen ott van benne a potenciál ahhoz, hogy berobbanjon. Erősségei a fizikai adottságai, magassága ellenére eszeveszetten gyors, technikás és jól cselez, tehát minden megvan benne, amire csettintenek a szurkolók egy csatár esetén. Igen, hasonló játékos, mint Mbappé, persze messze nem az a szint egyértelműen. Flexibilis, képes prima puntaként vagy seconda puntaként is játszani. Gyengesége, hogy fejben még nem a legérettebb játékos, valamint a tavalyi góljait nézve eléggé egy kaptafára mennek, tehát nem mondanám rá, hogy természetes befejező, aki bármilyen helyzetből képes gólt rúgni. Nyilván ő Cutrone helyett érkezett elsősorban, reméljük tudja feledtetni velünk valamennyire a közönségkedvenc fájó távozását, gondolom nem tettem egyszerűvé a feladatát azok után, hogy Ronaldo és Mbappé neve is felmerült itt az utóbbi pár sorban. Remélem a Mister megadja neki a lehetőséget, és nem a padon fog elkallódni, hogy aztán egy Niang 2.0 legyen belőle végül.

Nézzük akkor, hogy néz ki a helyzet a számokat vizsgálva, itt térünk vissza az amortizációra/értékcsökkenésre, gyakorlatilag annyi a lényeg, amit már fent is említettem, a szerződés hosszával osztjuk a játékos árát. Azért kell így néznünk az adatokat, mert az eredménykimutatásban  – ami egy cég, ez esetben az A.C. Milan S.p.A. éves üzleti működésének ráfordításait és bevételeit mutatja meg – ezeknek a számoknak kell szerepelniük, az UEFA is ezt fogja szemlézni, ha FFP ügyben vizsgálódik. A táblázathoz hozzá kell tenni, hogy Kessiét is idén fizetjük hivatalosan a 2 év kölcsön után, úgyhogy az ő átigazolási díját is beírtam, a fizetését nem, mivel értelemszerűen az nem tekinthető új kiadásnak. Az utolsó oszlopban az eredményre gyakorolt hatás esetén a számok persze negatívak, hiszen ezek ráfordítások, az egyszerűség kedvéért írtam őket így.

Fontos beszélni az új olasz adótörvényről, ami ha csak a futballt nézzük, akkor elősegíti a külföldi játékosok igazolását, abban az esetben, ha az előző két év egyikét sem Olaszországban töltötték, és legalább két éves szerződést kötnek. Duarte, Leao, Rebic illetve Theo esetén is érvényesek voltak az új szabályok, így ezzel is jobban jártunk egy kicsit. Ha már fizetések, a Gazzetta szokásos év eleji kimutatása szerint 115 milliót költünk idén a játékosok bérezésére, ez 25 millióval kevesebb, mint a tavalyi 140 millió, és már csak a negyedik legnagyobb a ligában, miközben évek óta úgy voltunk a Juve mögött a második helyen, hogy a pályán ez egyáltalán nem látszott meg. Egyébként az új játékosok fizetését kontextusba helyezzük, Borini keres nettó 2,5, azaz bruttó 4,4 millió eurót, nem is tennék hozzá mást, mint hogy #GrazieMirabelli.
Utolsó gondolat a táblázathoz, hogy az éves amortizációkból látszik, ha Kessiét nem számoljuk, akkor Cutrone eladása önmagában kiegyenlíti a hat érkező idén beszámítandó díját.

Foglaljuk akkor össze, hogyan is nézett ki tehát az idei mercato. Átigazolásokra kiadtunk 109 millió eurót, és 29 millió jött be az eladásokból, ha szigorúan a cash flowt nézzük, és itt arról nincs is infónk, hogy milyen formában és hány részletben fizetünk, ezzel tehát gyakorlatilag teljesen felesleges foglalkozni, mert az Elliottnak likviditási gondjai amúgy sem igazán lehetnek, és az FFP sem ezt nézi.

Így tehát az a helyzet, hogy nagyjából 26,5 millió eurót költöttük el átigazolási díjakra, 29 milliós bevételt könyvelhetünk, úgyhogy itt nemhogy arról van szó, hogy túl sokat költöttünk volna, hanem gyakorlatilag kis nyereséggel zártuk a piacot. Fizetések terén pedig jelentősen sikerült csökkenteni a költségeket, ahogy már említettem 25 millió euróval, ami egy kiváló eredmény a menedzsment részéről. Ez rendben van persze, szép és jó, ha végre nem égetjük a pénzt feleslegesen, de vajon a pályán is jobb lesz-e a csapat? Papíron szerintem igen, egyértelműen erősödtünk, sikerült megtartani a kulcsembereket, mélyebb lett a keret, betömtünk két égető hiányposztot, és elvileg a padon is javulás történt Giampaolo idehozásával, na meg Jack is visszatér, ami szintén nagy lökést adhat. Ezek után szerintem egyszerűen lehetetlen negatívan értékelni Maldini, Boban és Massara teljesítményét (sőt, Gazidist is ide kell venni), mert ilyen nehézségek mellett gyakorlatilag a maximumot hozták ki a nyárból, úgy csökkenteni jelentősen a költségeket és nem veszteséggel igazolni, hogy közben a csapatot jobbá is teszed, hát, nem a világ legegyszerűbb feladata. Persze, jogos például a kritika, hogy sokakat nem sikerült eladni, de gondoljunk bele, mindenki tudja, hogy gondjaink vannak az FFP-vel, ezért természetesen a tárgyalási pozícióink is gyengébbek, senki nem fog komoly összegeket adni az ilyen arcokért, mint például Castillejo egy középszerű szezon után. Úgyhogy részemről ez egy sima 8/10-es mercato a számok tükrében, nem az a nagy igazolásokkal teli, hanem okos és csendes munka, aminek a hasznát később fogjuk megérezni, mert itt most hivatalosan is elkezdődött végre a Milan felelősségteljes irányításának korszaka. Ez pedig az első lépés a csúcsra való visszatérés felé vezető úton.  Kifejezetten biztató a jövőre nézve az egész, ha azt nézzük ez volt a Capitano első nyara sportigazgatói szerepkörben, akár itt is nagyot alkothat majd a megfelelő háttérrel. Már csak a lényeg maradt, ideje a pályán és a padon is felnőni az elvárásokhoz.