Pajtások, ha volt egy lehetetlen helyzetből behúzott meccs, akkor ez az volt. Full kivéreztetve a csúnya kis mumusok ellen. Erre fel nemcsak, hogy nyertünk, de újra megdöntöttünk egy történelmi rekordot Rafaelló 6 másodperces villámcsapásával, mindezt Morse úr tiszteletére — az egymás utáni két hosszú síp pont az M betű. Meg a Milan is, nyilván. Ha a hazaiak be akartak takarni minket, nos, belőlük lett mém. Ha nekem azt mondják, hogy integető kis zöld emberek, akkor innentől biztosan a lest reklamáló sassolosok jutnak eszembe, nem pedig a természetvédők. Hajtás után rövid dicsőítés a hősöknek.

Lenne rá igény, de még mindig nem tudtunk összeomlani. Pedig most aztán lett volna mitől. Minden csapatrészből hiányzik a legjobbunk, és ki vagyunk fingva, heti két meccs plusz a mieink nem rápihentek a nyáron. És akkor pont ezekhez az aljas kisköcsögökhöz megyünk. De nem szopni, de nem ám!!! Mert Kebab megindul a középkezdésből, és valszeg csak Rafa érezte, hogy hova kapja, és már gól is, a többi 20 sporttárs meg még a sportszárát igazgatja. Tessék.  Sokat nem mutattak mostanában, aztán hopp, pont most, amikor a legjobban kellett. Utána már egészségesen rettegni sem tudtam, túl jók voltunk. Kebab elvett gólját mondjuk sajnáltam, igencsak jót tett volna a srác lelkének, meg alaposan rá is szolgált. Node legközelebb. Cserébe Tonhal fifikája élményszámba ment, Theo egy igazi megállíthatatlan torpedó, a Széle-gól meg mindig extra. Közben meg Roma és Anulu kifejezetten korrekt módon kezelték le a hazai támadókat, Nils bakija meg bocsánatos, tekintve, hogy nem szívtuk be végül. A Sassol-Milan egészen eddig a napig jelentett valami kínosat, de most végre fogtuk magunkat, és lehúztuk a retyón a szaros kis legendájukat. Grazie, ragazzi, ajjjj de kellett is ez!!!

Node jön az év utolsó meccse, könnyebb az se lesz, nagyon fog kelleni az a sok FORZA, gyertek majd!!! Addig is puszi, pá, minden.