Csúnyán zártuk a szezon első felét, az Atalanta kicsit visszarepített minket 2019-be, annyira kilátástalannak tűnt a csapat, hogy akár Suso meg Piatek is rohangálhatott volna a pályán. Lehet nem is fog rosszat tenni, hogy kicsit visszatértünk a földre, de az biztos, hogy ez volt az első vereség idén, ami igazán fájt, még a sok hiányzó ellenére is. A tovább után probléma azonosítás és félévértékelés.

Nagyon meg lettünk csapva sajnos, egy-két tanulságot mindenképp kell vonni a meccsből: az egyik fontos dolog, hogy bármennyire szarok is voltunk, azt el kell mondani az Atalantáról, amikor jó napjuk van, akkor elképesztően és lehengerlően tudnak játszani, valószínűleg olyankor a ők a bajnokság legjobb csapata jelenleg, még Papu nélkül is. Most pedig abszolút olyan napjuk volt, és hát sajnos azt is be kell vallani, hogy ahogy az angolban mondani szokták, ‘they have our number’, vagyis gyakorlatilag tökéletesen ismerik a játékunkat, és úgy szedik szét ahogy akarják, amikor akarják, nem először látszott ez. Na meg Ilicic befűzte az oktatófilmet, messze a legjobb játékos volt a pályán, a mi sztárjaink láthatatlanok voltak.

Pioli is mondhatni, hogy eltaktikázta magát, Meité kezdetése nem volt jó húzás, abszolút idegenül mozgott a 10-es pozícióban, nyilván az ötlet az volt, hogy több labdát szerezzünk az ellenfél térfelén, nem jött be. Annyit mindkettejük védelmében el kell mondani, hogy nyilván nem egy ilyen meccs után kell megítélni egy játékost, kapni fog még lehetőséget bőven az igazi posztján. Az eltaktikázással kapcsolatban meg nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy Brahim becserélése után talán még több helyzete volt az ellenfélnek, és a támadójátékunk sem javult fel igazán, szóval nem azt érezni, hogy ha ő kezd, jobban alakult volna ez a meccs.

Ami miatt nem kell pánikolni továbbra sem az két dolog szerintem: egyrészt most nem csak a hiányzók mennyisége volt a lényeg (a 4 kezdőjátékos azért mégis számottevő, még ha hozzá is szoktunk már), hanem azok a karakterisztikák, amiket elvesztettünk így. Leginkább itt most a játék szervezése hiányzott, mert a két fő playmakerünk Bennacer és Calhanoglu is hiányzott, ez pedig egy Torino meg Cagliari ellen még belefért (hozzáteszem a helyzetek kialakítása már azokon a meccseken is sokkal nehezebben ment), de egy jó napot kifogó Atalanta ellen már nagyon meglátszott, hogy Bennacer nélkül nem tudjuk kihozni a labdát egy komoly presszing ellen, messze ő ebben a legjobbunk, Calhanoglu pedig a félpályán túli kreatív játékunk és a kontráink legfőbb eleme, hiányoznak a kulcspasszok nélküle. Szóval talán velük sem nyertünk volna most, de kevésbé tűnt volna tehetetlennek a csapat, az tuti.

Másrészt az ilyen vereségek beleférnek, ha szigorúan a matekot nézzük, a top 7 ellen így is elég korrekt félszezont produkáltunk, ezt ki is gyűjtöttem egy táblázatba, látható, hogy a második legtöbb pontot szereztük, és hát a két vereségünknél azért bőven voltak hiányzóink ugye:

A Juve-Napoli meccs persze még hiányzik, de az látszik, hogy nagyon egy szinten mozog ez a top 7 idén, a Roma lóg ki eléggé lefelé az egymás elleni eredményeket nézve, valahogy mégis ott vannak a 3. helyen továbbra is. Szerintem a Lazioval szembeni 9 pont előnynek elégnek kell lennie, én a Napolit nem érzem elég konzisztensnek (na meg ezt mi is tudjuk Gattáról, hogy képest érthetetlen vereségeket elszenvedni), a Roma nagy kérdés, hogy ilyen rossz védekezéssel tartani tudja-e ezt a tempót, úgy érzem azért náluk jobbak vagyunk, szóval ha végre tényleg teljes csapattal tudunk majd kiállni, azt hiszem a top 4 megszerzése már kötelezőnek minősül innentől fogva. A scudettot pedig meglátjuk, az Inter ismét megtette azt a szívességet, hogy nem nyertek meg egy kötelező meccset, úgyhogy tényleg bármi lehet itt még. Az mindenesetre már önmagában nem kis dolog, hogy féltávnál pontelőnnyel az élen vagyunk, én álmomban sem gondoltam volna, le a kalappal mindenki előtt. Kedd este jön egy felesleges coppa csörte az Inter ellen, a bajnokságban pedig három kötelező győzelem következik, nagy Forza továbbra is!