Milan – Venezia 2-0 / Így is tudni kell

Kicsit nehézkesen, szenvedős első félidővel, de nagyobb izgalmak nélkül hoztuk a kötelezőt, Stef úgy döntött a 60. perc körül, hogy kiteszi az asztalra, amit ki kell, behozta a frissen megolajozott Theot, plusz – és azt hiszem ezt senki nem látta jönni – Saelemessi/Dinhomaekers is leugrott a játszótérre oktatni kicsit a gyerekek közé, innentől kezdve pedig nem is volt gond. Hajtás után dicséretosztás mindenkinek, előtte meg álljon itt képként a világ legjobban kinéző és szurkoló bingóklubja.

Nem volt ez egy nagy klasszikus, de hát így is kell ezt a frissen feljutó kiscsapat ellen. Az nagyon fasza, hogy már elértünk arra a szintre, hiába volt 0-0 a félidő, nem igazán izgultam, ez a csapat be szokta az ilyen meccseket húzni többnyire. Az első félidő sem volt gyenge amúgy, főleg ha azt nézzük, mennyire felforgatott csapatot tett ki Pioli, ami teljesen jogos is, mikor pihentessünk egy ilyen szériában, ha nem egy Venezia elleni otthoni meccsen? Egyébként ez a tizenegy az idei Serie A szezon eddigi legfiatalabb kezdője volt, az egész ligában, ez már szinte a szokásos ugye. Szóval gyűrtük őket rendesen, gólt viszont nem sikerült lőni, meg olyan hatalmas ziccereink sem voltak.

Jött aztán a második félidő, és mivel 15 perc alatt nem lett sokkal jobb a helyzet, Pioli időben és jól változtatott. Theo megmutatta, miért is nagyon fontos ebbe a csapatba, azonnali impactet hozott, a gól+gólpassz kombót meg nem kell magyarázni. Kit érdekel az a néhány védelmi megoldás, amikor ennyit ad támadóoldalon, én el tudok tekinteni ezektől, mert a védelem amúgy is beton, úgy állunk, hogy a legutóbbi 10 Serie A meccsünkből 8-on gólt sem kaptunk, a másik kettőn is csak egyet-egyet. 

Széle volt a másik game changer, és nem hazudok, én hangosan felröhögtem, amikor először megidézte Messit egy szólóval, aztán a második gól előtt kiosztott egy Ronaldinho féle kötényt és tökéletes ütempasszt 100%-os ziccerbe, majd a végén olyan Seedorf papásan egy laza testcsellel elküldött védő után vert majdnem egy bombagólt 30 méterről. Nem tudom mit etettek vele, de ez minden idők egyik legrandomabb 30 perce volt, amit futballistától láttam. Nem fogom bánni persze, ha nem egyszeri alkalom volt, és innentől god modeban nyomja a pali.

Szép volt, jó volt tehát, újabb 3 pont, 5 meccs után azt hiszem eddig teljesen korrekt a szezon, sőt, szombaton folytatás Speciálba’.

Punti:

Maignan: Újabb clean sheet, néhányszor szépen leüvöltötte a védelmet, és jól elindított pár támadást, amit várunk tőle, sok extra dolga nem volt. 6,5

Kalulu: Szerintem nagyon jól nyomta, védekezésben nem lehetett mit csinálni mellette, és a számokat is alaposan felpakolta (3 tisztázás, 3 labdaszerzés, 4 szerelés), elöl meg majdnem lőtt egy gólt, és Florenzi fejére is szépen odatette egyszer. 7,0

Gabbia: Továbbra is korrekt 4. számú védő, volt 1-2 bátor és szép megelőző szerelése. 6,5

Romagnoli: Nagyon megtalálta régi önmagát idénre, magabiztosan irányította a csapatot, és még egy nála klasszikusnak számító tökéletes becsúszásra is futotta, azokat mindig jó látni. 7,0

Ballo-Touré: Első meccse volt, szóval nagyon nem húznám le, de nem igazán volt hatékony, előrefelé menet, hátul meg hozta a kötelezőt, reméljük lesz ez még jobb is. 6,0

Tonali: Újabb magabiztos teljesítmény Tonhaltól, volt itt minden, jó védekezés, remek hosszú passzok, feltűnés a tizenhatosnál, veszélyes pontrúgások. Így tovább! 6,5

Bennacer: Ez volt az igazi visszatérése, végre úgy láthattuk játszani, ahogy azt megszoktuk tőle. Mozgatta a csapatot, volt 9-ből 6 jó hosszú passza, 2 kulcspassza, 3 sikeres csele és 7/10 megnyert párharca, hogy csak a legjobb statjait említsem. A hab a tortán meg a tökéletes mélységi indítása volt az első gól előtt. 7,5

Florenzi: Ő a másik, akit nem igazán tudok dicsérni, teljesen súlytalan sajnos így jobbszélsőként. Egy veszélyes fejese volt, azon kívül sok mindent nem tudok felidézni, miután bejött helyette Széle, rögtön jobb lett a csapat. 5,5

Brahim Díaz: Nem volt különösebben jó meccse, de csak begyötört egy nagyon fontos gólt megint, és ő az aki tényleg hetek óta igazi csere nélkül nyomja nagy teherrel. Én szkeptikusabb voltam vele kapcsolatban, de eddig abszolút rámcáfol. 7,0

Leao: Dicsérném, mert szerintem elképesztően nagy a különbség nála is tavalyhoz képest. Az egy dolog, hogy az első félidőben ismét látszott, ő az aki bármikor képes megverni az emberét és villanni egyet, de szerintem rengeteg melózik védekezésben is, pedig sok pihenője neki sem volt az utóbbi időben. Hozott pár igen rossz döntést, de volt 7 sikeres csele (8 próbálkozásból), és ezek ugye általában nem is akármilyen cselek, plusz megnyert 12-ből 11 párharcot, brutális szám mindkettő. 6,5

Rebic: Ez most nem az ő meccse volt, de nem is baj, kijárt neki, hogy ezúttal a csapattársak húzzák őt. A melót azért beletette szokás szerint, de főleg az ilyen tömörülő csapatok ellen szenved centerben. 6,0

Cserék:

Tomori: Gondolom azért állította be Pioli, hogy még feljebb tudjuk tolni a védelmet, hozta a megszokott magabiztosságot, sok dolga nem volt. 6,0

Theo Azt hiszem ezt hiányolták tőle sokan eddig idén. Szerintem így sem volt rossz eddig a szezonkezdete, de tény, hogy most hozta először azt a klasszikus Theo féle meccsnyerő hatást. 8,0

Saelemaekers:. Csak nézzétek meg a videót, imádom. 7,5

Pellegri: Pioli okosan csak a vezetés után hozta be, hogy ne legyen rajta teher. Sokat nem volt játékban, de akadt néhány tetszetős, agilis megmozdulása.

Kessie: Először voltak együtt a pályán hárman Tonhallal és Bennyvel, de szerintem nem is lesz sok ilyen, legalábbis nem így, mert Keszi kvázi 10-est játszott, ami azért nyilván kicsit vicces.