Bajtársak, győztünk. A meccs közben nem lehetett elhinni, hogy nem nyerünk, a végén pedig már veszve látszott minden, de kikapartuk. Ez van, megyünk előre, amíg a scudettóra van egy kis esély, menni fogunk, kaparunk, reménykedünk és kesergünk, korholunk és káromolunk, de legfőképpen óriásit forzázunk. A munka ünnepén szétkapjuk a Dózsát, legalább négybe. Addig viszont hajtás után Acerbivel vigyorgunk.

Szarul kezdtünk, egyből röpült is a clean sheet. Harkness kolléga már a kuzinszopáskor kérte, én csak megismételni tudom: akárki is lopta el, most már engedje vissza! Amúgy Anulu is bealudt, de ettől jobb nem lesz. A kapott gól után eszméltünk, rákapcsoltunk, mezőnyben agyonnyomtuk a Coccot, de sokra nem mentünk vele. Ilyen helyzetekben szép megkapni a másodikat. De nem, fordulás után jött Rafa, kihagyhatatlan helyzetbe hozta Zsírt, 1-1. Utána sem változott a meccs képe, továbbra is nagyon akartunk, mentünk, mint a meszes, és többet hibáztunk, mint Józsika a matematika kompetenciamérésen. A hazaiak meg egyszerűen el akarták csalni az egészet, dobálták magukat, még a látszatát sem akarták kelteni, hogy ők itt le akarnak győzni minket. És össze is jött volna nekik, ha nem azt az Antalt cserélik be, aki szétszopat mindenkit. Neki ilyenkor nincs lehetetlen. Persze egy Bologna nem fog sarriballozni hátul a hosszabbításban – kész szerencse, hogy nem játszunk idén már Szinyó bácsiékkal – JOBBULÁST!!!

Ja, igen, a kortalan Zlatyónak csak összejött egy gólpassz, az isteni Alessandro pedig senki nem tudja, mit keresett az ötösön, de bekotorta. Mert elhitte, hogy ő ott labdába rúghat. Jellemző a csapatra, hogy még a flegma rapper Rafa is bosszúsan csapkodott a padon szinte minden rossz megoldás után. Hova feszüljünk már? Ennél jobban nem lehet. Meglett, ez hihetlen és egyben nagyon szép is. Megbaszódásból jeles – nem tudjuk, mit játszunk majd a Violával, de a teperés meglesz. Addig kell harcolni, amíg van miért, ne engedjétek el!!!