°35 Giornata: Milan-Fiorentina – Nyerő négyes

Akkor rá is fordulunk az utolsó négy fordulóra. Reméljük négyből négy győzelem lesz ebből scudettóval megspékelve. Radunak és a nem csak Milanista, de tényleg szellemes Sansonének köszönhetően egy döntetlen is belefér.

Azonban most még ne szaladjunk ennyire előre, BKV előre. Vagy Dózsa. Ahogy tetszik. Vagy a nyomás és a Fiorentina is kemény, ősszel egy négyessel kínáltak meg minket. Még szerencse, hogy így a szezon végére elkezdtek leereszteni. Egyébként is ha kicsi a tét, kedvem setét, mint az közismert, Safranek.

Hátul semmi meglepőre nem számítunk, a szokásos Maignan – Calabria – Kalulu – Tomori – Theo kezdhet. Középpályán Bennacer még nem gyógyult fel teljesen, csereként jön majd. Valószínűnek tartom, hogy Tonali – Kessie párossal megyünk neki. A támadó négyesnél Leao helye szinte biztos, Rebic pedig jöhet majd csereként meccset nyerni. Jobb szélen egy ideje Messias előzi Szélest. Ma is így lehet, ahogy támadóközéppályásban Brahim próbálhatja megmutatni ismét, miért nem számolnak vele a Realnál. Centerben pedig Lalalalalalala Giroud kezd a Hey Jude dallamára, hogy San Remo koronázatlan csillaga váltsa az utolsó tíz percre.

Nyilván hatalmas profik vagyunk, akik csak a következő meccsre összpontosítanak, ezért a tulajdonosváltásról csak röviden, pláne, hogy még le sem zárult az ügylet. Eléggé úgy néz ki, hogy az új tulaj valahol az Elliott es a City között lesz, vagyis pénz lesz, de a financiális fenntarthatóság is szerepet játszik. Természetes fejlődés, avagy evolúció? Ennek szellemében nyáron Darwin érkezzen centerbe, így, hogy a Messiást minden bizonnyal elengedjük.

Nyilván nyerjünk, nyilván nyerünk, nyilván Forza!

Talán kezdő: Maignan, Calabria, Kalulu, Tomori, Theo, Tonali, Kessie, Messias, Brahim, Leao, Giroud

Tipp: Milan-Fiorentina 3-1 (Calabria, Tomori, Theo)