Urak, itt egy egész huszáros első félidő után egy kimondottan huszártalan második következett. Javuló játékkal, rossz helyzetkihasználással, majd a szokásos jó cserékkel. Sok-sok vegyes véleményt szül a szurkolói lélek a már-már megszokott 100 percnyi érzelmi hullámvasút alatt. Megpróbáljuk most a lehetetlent, azaz emészthető karakterszámban összefoglalni azt, amit láttunk, és éreztünk a meccs közben és után.
Úgy utazott a Milan Nápolyba, hogy ezzel a meccsel mondhatjuk, hogy letudja az őszi nagy menetelését, ami a Serie A-t illeti. (A BL-t a hétközbeni produkció után már gyakorlatilag el is engedhetjük idénre.) Ezt mindenképp vegyük figyelembe a 2-2 értékelésénél, mert elvitathatatlan és fontos tényező, hogy túl vagyunk az Inter, Juve, Napoli hármason, meg még pár EL esélyes versenyzőn, és így a harmadik helyen állunk jelenleg, 4 ponttal a regnáló bajnok előtt és karnyújtásnyira az éllovas kuzinoktól. Már ami a pontok számát illeti legalábbis.
A rajtnál Pioli az épp egészséges és általa legerősebbnek vélt kezdőt tette fel. Mi mást is tenne egy topligás csúcsedző, aki 200 meccs óta vezeti a kontinens egyik legeredményesebb csapatát! Egész pofás első félidőt sikerült produkálnunk – Anulu sérülését, és Pellengér rövid debütálásáról ne feledkezzünk meg – miközben jöttek a gólok és a helyzetek.
Korábban elképzelhetetlen módon (mióta 433/4231-ben áll fel a Milan, nem volt még értelmezhető jobbszélsőnk), most mindkét gólunkat egy-egy jobboldali akció és beadás előzte meg.
Az elsőnél Múzsa mellett Capitano is feltűnt a tizenhatoson belül, közben Júesz kiválóan vette észre Zsír okos bemozgását középre, és a kukásoknak sikerült kilépni a 177 és 178 cm magas tornyainkra, így maradhatott egyedül a francia az ötösön. A többit tudjuk. Köszönjük szépen.
A 31. percen megszülető másodiknál Múzsa kavargatott (akinek szerintem ez volt a legjobb meccse eddig Milan mezben), ugye ismét a jobbon, szerelték, így az elpattanó a labda az egyébként nálam MoM Capitanohoz jutott, aki Abatét megszégyenítő pontossággal találta meg a ma duplázó világbajnok kilencesünket. Ezt a találatot nem előzte meg akkora orbitális védelmi hiba, mint az elsőt, szimplán megverte a csatár a védőt, és tanárian lefejelte a hosszú alsóba. Ilyen is van.
Innentől pedig jött pár olyan helyzet, ami elhitette mindenkivel, hogy itt ma egy csapat van a pályán, és kétség sem férhet hozzá, hogy ki viszi haza a 3 pontot. A 41. percben Rén hagyott ki egy bődületes ziccert, ami miatt joggal fogalmazható meg vele szemben komoly kritika, hiszen a helyzetkihasználása csapnivaló, ugyanis ez legalább a negyedik-ötödik alkalom volt, amikor benne maradt a lábában egy gól, és így potenciális pontok is.
Eddig tartott a móka, mert a félidőben mindkét edző belenyúlt a meccsbe. Míg nálunk egy újabb sérülést követően az amerikai szélsőt váltotta Rómeó, addig Rudi Dzsí nem volt rest levenni a szabotőr Mario Ruit, és kikukázni Zsír zsebéből Rrahmanit, plusz a Kisszimeónét és beküldeni idegesíteni a védőinket. Meg is lett a hatása, a hazai védelem valamelyest stabilizálódott, és ami ennél is rosszabb hír volt a vendégek számára, hogy egy egészen más mentalitású hazai gárda jött ki a második félidőre.
Már az 50. percben sikerült szépíteni. Ezt a gólt én nem varrnám egy az egyben az újonc belső védőnk nyakába (nyilván balfasz volt, meg rutintalan, és bármelyik másik belső védőnknek ez rutin feladat), sokkal inkább Theo-t látom itt ludasnak, mert ha megnézzük jól, bizony legalább 3 alkalommal hibázott a francia pár másodperc leforgása alatt: nem lépett ki időben Politano-ra, így a kényszerítő után hatalmas tér maradt mögötte, ahova gyámoltalanul kilépett Pellengér, míg Theo közepesen kocogott visszazárás helyett egészen addig, amíg nem látta, hogy baj lesz, amikor aztán már végül a túlzott lendülete miatt esélye sem volt szabályosan közbe lépni, blokkolni meg láttuk, hogy nem tudott. Nem akarom én őt kipécézni, imádom a görényt, de itt egy elvileg világklasszisnak mondott védőtől mást várt volna az ember. Nagyon jöhetne télen a tehermentesítés, hogy sem fizikálisan, sem fejben ne legyen zsibbadt Theo, mert rá nagy szükség lenne.
Ezek után túl sok szót nem akarnék fecsérelni már a kukások vehemenciájára. Egy nyílt, és egész szórakoztató meccs kerekedett a dologból. Márhogy a számukra. Zrínyi Miklós idei talán legrosszabb meccsét hozta, egy magabiztos és jó formában játszó Miki szerintem ezt a szabadrúgás gólt nem szopja be. Lesz ez még jobb is, én benne maradéktalanul megbízok.
Emellett még három dolgot szeretnék kiemelni: az első Rafa, akit bár értem, hogy zseni, mégis páros lábban rúgnám seggbe, hogy takarodjon máshova lazsálni ennyi pénzért, mert Keisuke Hondán is jobban állt a 10-es. Ez a hozzáállás, öncélúság és nemtörődömség nem elfogadható ebben a csapatban, ebben a mezben. Sorozatban önző megoldást választ egy-egy szimpla passz helyett, amivel a társait komoly helyzetbe tudná hozni, de nem, ő nem. A második Pioli és a remek döntései, itt lehet fogni sok mindent sérülésekre, meg az anyám tyúkjára, de egészen X-Aktákba való földönkívüli eseményeknek lehetünk szemtanúi hétről-hétre, és már baromira fáraszt a dolog. Ezt a meccset 0-2-ről meg kellett volna nyerni. Van szó az öltöző elvesztéséről, reakciókról és nyilatkozatokról, de én ebbe speciel nem látnék bele túl sokat. A harmadik pedig Capitano, aki megint leradírozta a Kvarcsit a picsába, legalábbis a meccs 99%-ban, és majdnem megnyerte nekünk a végén egy suta fejessel. Le a kalappal előtte.
A következő linket ajánlanám mindenki figyelmébe végezetül, remek kvantitatív képe ez a meccsnek. A harmadik ábra pedig kifejezetten érdekes, ahol azt láthatjuk, hogy egy adott játékos passzai mennyivel növelték, vagy épp csökkentették a gólszerzés esélyét. Pulisic egyértelműen kiemelkedik ebben, és tegyük hozzá, hogy mindezt egy félidő alatt hozta össze tegnap. Számomra nem kérdés, hogy fontosabb láncszeme az amerikai a csapatjátéknak, mint a portugál reppember.
Abszolút szubjektíven – ez után a meccs után az a bizonyos pohár nekem félig üres maradt. Persze, ott vagyunk a dobogón, és igen, könnyebb sorminta várható innentől idén, de meg volt a lehetőség arra a gobbók, meg most a kukások ellen is, hogy ne innen várjuk a folytatást. Még nincs November, nem temetünk senkit és semmit, csak ilyen ez a fránya szurkolói lélek. Aki pedig azt mondja, hogy jól van ez így, let’s agree to disagree.
Minden esetre jobb ezen a helyzeten zsörtölődni, mint pár éve a tabella második felében csücsülve.
Még meglehet a második csillag!