Minden kedves kollégának gratuláció, aki képes volt végig ülni ezt a horror- és Benny Hill show keveréket tegnap este! Sikerült megszerezni három nagyon értékes pontot, és történelmet írt egy suhanc, akit remélhetőleg még nagyon sokat fogunk látni a következő 15-20 évben. Ha a 19. scudetto mellett másért nem is, de amiatt hálásak lehetünk Piolinak, hogy az első adandó alkalommal pályára küldte Fráncseszkót, és ezzel lehetővé tette, hogy beírja magát a történelemkönyvekbe.
Kezdjünk mindjárt a javával: Franceso Camarda-val. Ez a gyerek nem egy Hachim Mastour, a Milan különféle utánpótlás csapataiban már 500 rúgott gól felett jár. Ezt a mennyiséget ízlelgessük kicsit fejben.. Persze, ez nem topliga, nem felnőtt szint, de 15 évesen szerintem ezek bitang számok, és ennyi idősen ő bizony még bőven fejlődésben van, fizikailag széltében-hosszában nagyobb lesz, szellemileg pedig nagyon jó környezetben, megfelelő mentorokkal veszi körül a klub folyamatosan. Belőle reális eséllyel lehet (szerintem lesz is) a következő generáció meghatározó olasz támadója. Az, hogy milyen mezben, melyik országban teljesedik majd ki, meglátjuk, hisz mind Dollár, mind Tonhal esetében azt gondoltuk, hogy na majd ők aztán megmutatják, mi az, hogy klublegenda. Aztán máshogy alakult. Viszont ezeket a képeket senki nem fogja tudni senki elvenni sem tőlünk, szurkolóktól, sem pedig a 15 éves, pattanásos istenostorától:
A meccset tekintve megpróbálok nem töprengeni sokat azon, hogy ez már megint miféle produkció volt. A #PioliOut újra előkerült, és nem kell különösebben magyarázni, hogy egy győztes meccs után ez milyen szurkolói elégedettséget mutat. A három pontot ritkán kell magyarázni, itt most mégis keserű sokunk szájának az íze.
Olvasgattam az interneteken mindenféle elemzést és értékelést, őszintén szólva semmi új, vagy megnyugtató nem jött szembe, de egy rövid és számomra legalábbis érdekes bejegyzést belinkelnék ide, hiszen rávilágít arra a(z egészen meglepő) tényre, hogy Stefi mester Ignác ifis taktikáját próbálgatta élesben tegnap:
A meccsről játékosokról
Zrínyi Miklós bár ingatagnak tűnt néhány kirohanásnál, a végére szerencsére bemelegedett annyira, hogy egy Tata díjas védést is sikerült produkálnia. Zseni az ember, és jó látni, hogy szépen lassan visszatér belé az élet, meg a forma, és a régen megszokott hosszú indításait is előveszi a repertoárból. Csak bele ne sérüljön ezekbe a bravúrokba!
Capitanio, Sziauram és Zsuzsi a szokásos jó-közepest hozták. Amit velük kapcsolatban ki tudok emelni, az igazából a kapusteljesítményhez kötődik, hiszen Calabriának volt 2-3 olyan elfutása a jobb oldalon, amikor 50-60 méteres labdáival Maignan ki tudta ugratni. Tipikusan nagy veszélyt persze ezekből sem sikerült kialakítani. A belső páros pedig bizonyára kalkuláltan engedett néhány dózsa helyzetet, hogy bemelegíthessen a francia hálóőr a végső alázós védése előtt. Köszi srácok!
Theo megint eldöntött egy meccset. Sokat elmond, hogy a támadó harmadban ő ért a legtöbbször labdába a hazai csapatból, és bár csak villanásokra, de veszélyt tudott jelenteni az előre játékban. Mesterien indult be a tizit megelőző helyzetnél. Higgadtan értékesítette azt, majd a 75. percben ziccerbe hozta a szerb barátját, nem rajta múlt, hogy ez egy szebb eredmény legyen a nap végén.
Laikusként Bodega és Múzsa tegnapi produkciója számomra inkább volt idegesítő, mint érdekes. Nem találja a helyüket Pioli, az olasz esetében nem vagyok meggyőződve, hogy van neki olyan ebben a csapatban, de az amcsi barátunknak ez a szerep nem igazán feküdt.
Rénszarvas a két középső kollégájához képest tűrhető számokat produkált, 92%-osan passzolt (82% és 66% mellett, lehet tippelni, hogy melyik csődör volt a gyengébb), és a progresszív passzait tekintve is csak Puli tudta megközelíteni (a hátsó alakzatot leszámítva, de a saját kapu előtt való labdázgatást nehéz kreatív játéknak elkönyvelni). Szóval jót ment igazából, csak nem látszott ki a mocsárból.
Csucsuval kapcsolatban sok kummantás született, óvatosan összefoglalva nem mutatott semmi szépet és emlékezeteset tegnap sem. Meg is született hát egy újabb hülyenév, ami felidézi egy korábbi éra legendás spanyol támadóját, és szerencsétlen nigériai eddigi vergődéseit is: Csucsó
Ellenben Puli megint kilógott fölfelé. Legalábbis ránézésre, mert számokkal nem tudom alátámasztani. Az első félidőben volt egy életerős lövése, aztán szépen beleszürkült a meccsbe. Számomra eddig meglepő, hogy mekkora melót tud beletenni labda nélkül is az emberünk.
Jovic papa pedig nem hozza azt a szintet, amit vártunk tőle, sőt, főként semmi sem hozott eddig. Ezen a meccsen produkált egy egészen zseniális mozzanatot – amiből a gólunk is született – és később kihagyott egy 0.5 xG értékű ziccert, Meg szépen mosolygott, amikor beállt a helyére Camarda.
Lótusz kapott megint fél órát a mestertől, nagyon hiányzik egy jó formában lévő csík ebből a csapatból, aztán Camarda, Kruninho és Flóri is beálltak, hogy ne érhesse szó a ház elejét.
Ezzel sikerült lehozni ezt a hazai meccset úgy, hogy egyszerre volt agyzsibbasztóan unalmas, vérlázítóan idegesítő és szívet melengetően ünnepi az újonc avatásával.
A vérlázítóhoz egy ábra, ami listázza a meccs összes lövését, és igen, itt tényleg sikerült lehozni a második félidőt 2-17-es aránnyal..
A lényeg, hogy túl vagyunk rajta. Megvan a három pont, a tabellát nézve lehetne bőven rosszabb is a helyzet.
Következik kedden a Dortmund elleni, az idei BL idényt valószínűleg meghatározó hazai mérkőzés, ahol visszatérhet néhány hiányzó, és remélhetőleg egyúttal megérkezik az életkedv és motiváció is. Ott ismét bármi lehet – és ehhez a kiszámíthatatlansághoz és csapongó teljesítményhez úgy tűnik, hogy ebben az idényben jobb, ha hozzá szokunk.
Ha támogatnád a blogot: