Egyéb kategóriaarchívum

Milan – Roma 0-1 / Torokra vettük a farkast

7 meccses győzelmi sorozat ide vagy oda, amikor jött egy tényleg téttel bíró meccs, akkor kártyavárként omlott össze a masszívnak tűnő csapatunk, és lehoztuk az idei év egyik legrosszabb teljesítményét. Európa Liga ide vagy oda, a San Siroban európai kupameccsen ilyen szánalmas teljesítményt nyújtani elég kínos, és sok mentség nincsen rá –  főleg hogy a blog történetének első élő közvetítését sikerült így cserben hagyni. Legalább lesz egy visszavágó, a párharc még a vereség ellenére is nyitott maradt.

Continue reading

Torokra húzzuk a farkast # Milan v Roma

Az a jó benne, hogy ingyér van, és beletrafál a témába. Azaz kutya plusz hamvas bőrű, hajzuhatagos mentáltréner, pont mint Pista. Klaudia Lorenc műalkotása.

 

Pajtások, itt a nagy nap, kupatavasz, nemzetközi porond, kupanegyeddöntő!!!A régi nagy hagyományokhoz méltóan belterjes talján párharc, ha emlékeztek még a ’90-es évekre, akkor ilyenekből tele volt a padlás, főleg az ezüstösebb kupasorozatokban. Nincs ez másként most sem, és azt is tudom erre mondani, hogy a helyünkön vagyunk, nem láttam , hova fértük volna be a keddi játéknapon. Akkora mák pedig nincs mindig a sorsolással, mint tavaly. A csapat erőtől duzzad, Pista radikálisan megfordította a szekérrudat, ez megmutatkozik az óriási

WWWWWWW

sorozatunkban és a közhangulatban is, aka hol vannak már azok a Pioli is on Rezsó hangvételű posztok?!

Hajtás után szerény körülmények között felskiccelünk egy nagy csodát.

Continue reading

Verhetetlen szériában # Milan v Lecce

Pajtások, egy könnyűnek ígérkező összecsapás kezdődik hamarosan a San Siróban, a srácok a távoli, ámde annál káprázatosabb barokk ékszerdoboz Lecce együttesét fogadják. Messze van, de nagyon is megéri elmenni oda! A déliek ellen veretes a mérleg, otthon szinte mindig nyerünk, az utolsó hazai döci 2019. októberi — ez volt Pista egyik első meccse — akkor a rossz karmájú giroszos szerezte meg a vezetést Biblia asszisztjából, és ugyan a kebabos szarevő még kiosztott egy gólpasszt az akkor már kevésbé csodagyerek Péntek mesternek, az azóta Koppenhágába átköltőző Babakocsi és Calderoni jóvoltából nem jött össze az ünneplés a végén. Otthon elvileg veretlenek vagyunk ellenük, az egyetlen általam fellelt vereséget idegenben szevedtük el, még 2006 tavaszán, a gólszerző Haouiliais Konan volt, aki azóta teljesen eltűnt az internetekről. Hajtás után kicsit rápörgetünk.

Continue reading

Fiorentina – Milan 1-2 / Lendületben

Csak úgy robog a csapat, újabb meccs, újabb győzelem, újabb nézhető produktum, már ha élvezhetőségről és támadójátékról beszélünk. Ez sem mindegy persze, mert 1-2 hónapja kínszenvedés volt minden meccs, most én azt tudom mondani, hogy egészen szórakoztató a csapat játéka. A tovább után sok dicséret sokaknak, némi kritikával illetve az első Diavoli Live kommentálás kihirdetésével együtt.

Continue reading

°30 Giornata: Milan – Fiorentina

Visszatérünk a klubcsapatok gigászi küzdelmeire egy jó hét válogatott szünet után. Ez nekünk legendásan jól szokott jönni, majdnem annyira, mint mérgeskígyónak az indulatfokozó. Volt és lesz is itt minden, amiről érdemes beszélni, peregnek az események a világban. Tonhal ismét feltette az életét a piros hetesre, mi 3 egész pontot verünk a sittesekre, és rástartoltunk a bajnoki címre – a merda 14 pontos előnye csak papíron létezik –, röpködnek az impozáns nevek a nyári mercatora, a szerkesztőség pedig a hónap, az év, vagy talán a blog történetének legatomabb ötletével rukkol elő! De ne szaladjunk ennyire előre! Először is….

Continue reading

Micsoda napsütéses délután, micsoda telitalálatos győzelem # Verona 1-3 Milan

Békebeli piros-fehér kockás abrosz, Nógrádi ropi, üveges Kőbányai, elhasználódott androidos telefonról beüzemelt Sport 2 patak — mi minden kell még a tökéletes meccsélményhez? Mondjuk a BB által közvetített, a hátam mögött lejátszott mesteri billiárdparti, egy olyan asztalon, amit nem lehet körbejárni, meg egy jó káposztás pogácsa, amit csak úgy kaptunk a kiskocsmában. Meg sok minden más is. Igazából minden gólt láttunk — az egy szem soroksárit leszámítva — mert BB-nek van okosórája, és szól, amikor oda kell nézni. Hajtás után néhány kép, egy kis narrálással, akinek elemzés kell, az vegye meg a holnapi Szabad Földet.

Continue reading

Slavia Praha – Milan 1-3 / Könnyeden

Örülnöm kellene, hogy most nem 1-0-ás meccsről írok, de az a helyzet, hogy a csütörtök esti 90 perc sem volt sokkal eseménydúsabb. Ez persze most pozitívum végre, az első meccs után a Slavia csoportbeli teljesítményét elnézve még némi kétely is felmerülhetett bennünk (bennem legalábbis), de aztán szerencsére egy újabb piros után ezt lesimáztuk az első félidőben, így nagyon simán és rég nem látott gólmennyiséget hozva jutottunk tovább a negyeddöntőbe. 

Continue reading

Milan – Empoli 1-0 / Már csak 10

Futballünnep zajlott a San Siroban vasárnap délután. Még helyre sem állt a pulzusom így közel 48 óra elteltével sem, és máris össze kell szedni számtalan cikázó gondolatot erről a fantasztikus meccsről. Szikráztak a lövések, világklasszis megoldások követték egymást, a lefújás után kezdődő Liverpool-City meccs taktikai és technikai színvonalában a közelébe sem érhetett a miénknek. A poszt megkísérli hasonló lehengerlő színvonalon felidézni a történteket.

Continue reading