Váratlanul, és teljesen ütemtelenül, mint ahogyan Kaká eltette a hosszúba a kővé meredt van der Sar mellett 2007 áprilisában, elindulnak a Seria A 2024/25-ös küzdelmei. Az EB és az olimpia bőven szolgáltatott rá lehetőséget, hogy lebontsuk, és felhígítsuk magunkban a tavalyi, igen tömör élmény-képződményeket. Ettől még nagyon meleg van, és főleg nagyon korán. Na de, ha már nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy megnyissam blogunk 15. szezonját, akkor igyekszem a magam öreges módján, ha nem is kivágni a rezet, de nem feláldozni a lökhárítót, ahogyan azt tették itt néhány perce bizonyos roppant meggondolatlan fiatalemberek, felhajtva oda, (és főleg olyan rössel) ahogy és ahová egyáltalán nem kellett volna.
Egyéb kategóriaarchívum
Búcsú – Olivier Jonathan Giroud
Nehéz dolog egy olyan összefoglalót írni a – sztem – mindannyiunk által kedvelt és ami fontosabb, „elismert” férfiistenségről anélkül, hogy ne legyek elfogult és objektív tudjak maradni. Giroud számomra – és már villantok is egy szubjektív szempontot – annak a korszaknak az elmúlását és egyben egy reménytelibb jövőnek a kezdetét jelentette hozzánk igazolásakor, amelyre kimondottan nehéz szívvel és fájdalmasan gondolok vissza. Az egyik kedvenc „képem”, melynek talán a kummantszekcióban is nyoma lenne a régi felületen, az az, amikor Kevin Constant teljesítményét egyszer kimondottan jóra és bizakodásra okot adónak tartottam az egyik bajnoki után. Bár még nem tudtuk…és ekkor még hol volt a vége annak a borzalmas időszaknak…
Az én Pistám # Csendélet 17* égetett üvegkerámia mozaikból
Pajtások, ad-hoc, pusztán jókedvből, itt van egy számvető poszt Istvánunkról.
Jobbat kitalálni annál nem tudtam, hogy töredékekből összerakom, mi maradt meg Tőle.
Fogadjátok sok szeretettel, talán épp elmegy majd egy-két sör mellé az uborkaszezonban.
Szezonértékelő 23/24
Urak, szokásos formátum. Értékelünk, most már jó sokan! Kérdéssor megtalálható a végén, krampácsoljátok fel, és örvendeztessetek meg válaszaitokkal Ti is!! Continue reading
Dekadencia, bomlás és szépség # Milan 3-3 Salernitana
Ez hazafelé jött szembe, úgy fél egy magasságában, a Lehel téri aluljáróban. Lefelé menet meglepően friss volt a levegő, már elhittem, hogy jó lesz, aztán már felfelé lépdelve viszont kíméletlenül lecsapott a csípős húgybűz, és még valami más nagyon rossz is. Pont mint a meccs. Continue reading
°36 Giornata: Milan – Cagliari / Letudni a kötelezőt
Már csak 3 forduló van hátra, ennyire rég vártam egy szezon végét – gondolom mindenki szombat esti programjába be van karikázva már hetek óta ez a Cagliari elleni szuperrangangadó. A játékosokon is látszik az utóbbi fordulókban, hogy gyakorlatilag teljesen kicsekkoltak, a szurkolók is elégedetlenek, a vezetőség tétova volt az edzőkérdést illetően most meg kapkod össze-vissza, úgyhogy hozok egy kis bizonyosságot ebbe az időszakban egy rendkívül minimális és unalmas beharangozóval. Olvasás helyett inkább hallgassátok krasnaja és bb kollégák úttörő podcastjét, ha már a csapat nem tudott megújulni idén, mi mindent megpróbáltunk.
A Fenômeno brace and an absolute rocket from Pirlo 🤩#MilanCagliari #SempreMilan
Brought to you by @cfi_dubai pic.twitter.com/UGWgoi65cE
— AC Milan (@acmilan) May 10, 2024
Szurkoljunk!!! # Milan V Genoa
Nem mondom meg, hogy miket adtam meg az OpenArtnak, de nem túl kedvezőeket, és hát mit ad Isten, eléggé hajaz (haha) Pistánkra
Pajtások, elérkezett a 35. forduló is, egy nem túl sikeres időszakot követően fogadjuk a Genoa együttesét. A mérkőzésnek komoly tétje nem lesz. Viszont meccsnap lesz, és még talán szép idő is, az esti hatos kezdés egy kicsit korai, de az igazi szurkolók biztosan odaérnek majd! A San Siróba kilátogatók bizony megérdemelnének egy méltó szereplést a csapattól. Mivel a vendégek is légüres térben mozognak a tabellán, megvan rá az esély, hogy sikerül értékelhető teljesítménnyel és eredménnyel zárni a fordulót. Hajtás után rövid felvezetés, meccshangulat teremtés, ilyenek. Continue reading
°34 Giornata: Egy jó (vén)asszony mindent megbocsájt
Átvirrasztott éjszakák vannak mögöttem azügyben, hogy mi legyen ezzel a beharanggal a vénasszonyÖreg Hölgy ellen, mémeljem el, legyen komoly hangvételű, esetleg elemzősebb, végül elérkezett a leadási határidő, a kreatív energiáim viszont nem, így biztosan 100 el nem mondott szó (és nagyjából ugyanennyi meme) ragadt bennem. A csapatunk ugyan nem süllyedő hajó, de nem veszíthetünk, még nem, viszont ez a szezon már bukott diák rég és én sem bírom el a szenvedést. A tovább után szavak következnek egymás után, mielőtt mindent elfelejtek már, pedig (s)írni szeretnék.
Continue reading
Milan – Inter 1-2 / Egy korszak vége
Klubtörténelmet írtunk – csak nem a jó módon. Zsinórban 6 derby vereség, első bebiztosított bajnoki cím egy Madonninán, és a legszomorúbb az egészben, hogy kétség sem férhetett hozzá, meg nagyon nem is hittünk benne szerintem, hogy ez meglehet. A gazdasági Scudetto marad itt, az igazit meg ünneplik ők, aztán lehet dönteni, hogy meg akarunk-e próbálni fellépni melléjük, vagy maradunk ebben a langyos vízben boldogan.
Full time.#MilanInter #SempreMilan pic.twitter.com/4rPGUzMqIN
— AC Milan (@acmilan) April 22, 2024
Hurkasütő 1/4 visszahágó: Roma – Milan
Ave Caesar! Dicsőség és kondi! Próbálom magam feltüzelni az Örök Város ma esti bevételére, de egyelőre még a Herendi Porcelánmanufaktúrában tett szakmai túra hatása alatt állok. A minőségirányítási célú látogatás meglepően szemléletesre és látványosra sikeredett, a szépérzékem meg egyenesen kicsattant, hogy számok és feladatok helyett színes alkotásokban gyönyörködhetek. Ezen szemüvegen keresztül a fiúk múlt heti teljesítménye is szépnek hat. A tovább után beszámolok erről is meg arról is.