Toróban, hej // Torino-Milan

Durva, de kevesebb vereségük van, mint nekünk, mondjuk ezzel sokkal többre ők sem mennek. Annyira el vagyok varázsolva egyébként, hogy simán abban a hitben éltem, hogy az öreg Szinyó még a mester amott, aztán felhívták a figyelmem, hogy már egész sok óra fogyott Torinóban is. A mienk meg majd üt valamit.

Nem szeretnénk magyar válogatott-szindrómába esni, és tovább számolgatni, a Torinónak meg főleg nincs erre semmi indoka, szóval tulajdonképpen minden adott egy brutálisan unott 0-0-hoz, vagy látványos 1-1-hez. Ha egynél többet kapunk, akkor aligha lesz itt ebből győzelem, aztán persze lehet, hogy NK7 kivirágzik a tizenhatoson belül, de Bast Dost-ot rohadt nehéz lesz utolérnie. Visszakanyarodva az ellenségre, kár, hogy nem kínál fogadát valami iroda arra, hogy Mazzarri ugyan mikor néz majd rá az órájára, vagy mikor hívja fel majd a játékvezető sporttárs figyelmét arra, hogy tekintsen rá az övére – tulajdonképpen ha sikerülne kikapni, legalább ez mindenképp szórakoztatna.

Ha még nem tűnt volna fel, elérkeztünk a légüres térbe: persze, van még tét, nyilván oda akarnak érni az EL-re, amit még lazán el is bukhatunk a maitól függetlenül, de azért ezt követően egy Benevento-Bologna-Hellas trió vár reánk, amiből csak a középső lesz idegenbeli, szóval ha itt ezt tényleg elszórakoznánk, akkor azt úgy meg is érdemeljük, minden következményével együtt. A kupadöntőt leszámítva ez lehet még nagyjából az utolsó éles meccs a szezonban, tök jó lenne hátradőlős meccseken figyelni, szóval én azért szurizok, hogy ma odaverjünk valahogy, ehhez persze nem ártana gólokat lőni, mert az mostanában úgy annyira nem megy. Egy ilyen április közepi héten, amikor hét nap alatt 3 meccset kell játszani, mindez kevésbé fog kedvezni nekünk – nem mondom, hogy Torinóban a kanapéból fognak beesni futballisták a meccsre, de nálunk a csontig ismert kezdő lesz. Az elvárható minimumot kellene valahogy összehozni az idény végéig, az is lazán benn van, hogy ma nem igazán fogunk megszakadni, pontosan az előbb említett sorsolás miatt – bár ez mindig egy olyan veszélyes hazárdjáték, amit nem nagyon látok kifizetődőnek.

Szóval ma tényleg minden benne van, meg annak az ellenkezője is: az első húsz perc után már valamelyest ez tisztább lesz. Jó lenne látni tartást meg akaratot, a foci meg ráér a vb után.

Tipp: 0-0
Várható: